„Ha egy nadrág megvarrása többe kerül, mint amennyiért el lehet adni, a pluszt honnan a jó francból veszi vissza az ember?”

A sepsiszentgyörgyi német táskagyár, nem sokkal a harminckét alkalmazott elbocsátása után, kedden ismét tömeges elbocsátásokat jelentett be. A gyár a második hullámban közel harminc munkavállalóját ereszti szélnek, mert várhatóan az elkövetkező 40 napon belül bezár. Ugyanazon a napon, a szintén a megyeközpontban található RGT nadrággyár csődjét szentesítette a Kovászna megyei törvényszék határozata. A cég több mint 200 foglalkoztatottjától vált meg – tudtuk meg a Kovászna megyei munkaerő-ügynökségtől. A tömeges elbocsátásokra azonban nem csak Háromszéken, Hargita és Maros megyében is akadnak példák a régióban.

Egy maroshévízi textilipari cég több mint 50 alkalmazottjától vált meg Bélborban és Maroshévízen, a székelyudvarhelyi készruhagyár pedig korábban közel 130 alkalmazottjától vált meg. Ugyanitt egy bútoripari cég kezdetben száz, később még 60 alkalmazottjától válik meg. Csíkszeredában pedig egy tejfeldolgozó cég is elbocsátotta 95 munkását.

Mi folyik itt?

Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-ügynökség vezetője a jelenséget főleg a készruhagyártó, textilipari cégek esetében azzal magyarázta, hogy a nagy méretű konfekciós gyárak ideje lejárt. Következésképp a még talpon maradó cégek is hanyatlásnak indultak. „Ennek a következményeit látjuk leképeződni Háromszéken, ahol a textiliparnak eléggé fejlett gazdasági része volt. A jelenség azonban nem csak Felsőháromszéket, Sepsiszentgyörgyöt, Barótot érinti, az országon belül és kívül is több településen érezteti hatását” – jelentette ki Kelemen.

Elmondása szerint a készruhagyárakkal az a gond, hogy valójában nincsen hozzáadott értékük. A terméket nem a cég gondolta ki, nem itt fejlesztették.

Hozzák a varróeszközöket, hozzák az anyagot, akár gombtól elkezdve cérnáig. A hozzáadott érték itt a munkaerő, az a tudás, amit nem lehet értékesíteni

– magyarázta az igazgató. Ugyanakkor megjegyezte, mindeközben világszinten érezhető Kelet hatása, ahol olcsóbb munkaerőt tudnak kínálni, és a munkavállalókkal „mindent el lehet végeztetni”. A helyiek igényei viszont egyre inkább a nyugati életszínvonalat célozzák meg az elvárt bérek tekintetében is. Ha pedig kitanulnak egy szakmát, már nem alkalmazottak, hanem cégvezetők szeretnének lenni, ami hiányt hagy maga után a munkaerőpiacon.

Ezzel összefüggésben a nyugati cégek már nem Sepsiszentgyörgyön vagy Székelyudvarhelyen adják le a megrendeléseiket, hanem ahol jobban megéri nekik. Ez nyilván nem érinti jól az ipart. És miközben csökken a gyártás, a vásárlóerő sem a régi: a jelenlegi gazdasági helyzetben a fogyasztók nem a nagy cégektől vásárolnak új ruhát, hanem például second hand üzletekből.

A készruhagyárak alkalmazottai jellemzően minimálbérért dolgoznak, a cégeket rosszul érintette, hogy Romániában nem csak az energiaárak ugrottak meg és az infláció egyre nagyobb, de a minimálbérek is növekedtek (bruttó 3700 lejre), ami több tucat, vagy akár több száz alkalmazott esetén a termékgyártásból jövő profitot érinti.

Itt fontos megjegyezni, hogy miközben a 3700 lejes minimálbér kifizetése óriási költség a cégeknek, a dolgozóknak továbbra is nagyon kevés, hisz ők nettó 2300 lejt kapnak kézbe. Így senki nem elégedett, és mindenki fel van háborodva.

Egyszer fent, egyszer lent, de mindig közelebb a bezáráshoz

A maroshévízi textilipari cégnél és a székelyudvarhelyi Ikosnál is a megrendelések megcsappanása miatt kezdték leépíteni az alkalmazottakat. Maroshévízen ebből kifolyólag 70 dolgozó elbocsátását helyezték kilátásba, amiből 54-nek már felmondtak, 16 ember munkaszerződését pedig a későbbiekben készülnek felmondani.

A székelyudvarhelyi készruhagyárnál a Hugo Bossal való együttműködés elvesztése után vált veszteségessé a cég működése, olyannyira, hogy hosszútávú működésük máig nem biztosított.

Az Ikosnál eredetileg 257 dolgozónál készültek felmondani, ha a kieső megrendeléseket nem tudják pótolni. Végül márciusban 130 alkalmazottat kellett elbocsátaniuk, és még 23 dolgozónak helyezte kilátásba a cég, hogy mennie kell. Egyesektől azonban nem véglegesen váltak meg, volt, akit szabadságra küldtek, másokat munkanélküli segélyre, azzal az ígérettel, hogy majd amikor jobbra fordult a helyzetük és a megrendelésekhez ismét több munkásra volt szükség, visszahívják őket.

Jelenleg ismét álláshirdetést tettek fel, hogy a beérkező rendeléseket tartani tudják.

Ferencz Albert, a készruhagyár igazgatója megkeresésünkre elmondta, a veszély nem hárult el, továbbra is nehéz helyzetben vannak, mert a legyártott termékek ára alacsony, a minimálbérek magasak, és az állam még annyival se támogatja a konfekciókat, melyek külföldnek dolgoznak, és ezzel valutát hoznak az országba, mint amekkora az infláció.

„Őszintén nem tudom, meddig tudjuk folytatni. Most van mit csinálni. Annyi van, hogy nem győzzük. Mi mindenféleképpen harcolunk azért, hogy ne az legyen... elkövetünk mindent, de nem vagyok meggyőződve, hogy mindez elég lesz-e” – mondta az igazgató. Hozzáfűzte, most ki tudtak jönni a nadrágmegrendelések miatt, de a piactól függnek, és attól is, hogy tudnak-e árakat emelni.

„Tavaly ilyenkor még 2500 lej volt a minimálbér, és most 3700 lejnél tartunk, a valutaárfolyam mennyit nőtt azóta? 1%-ot. Ha a cég költségei így nőnek, akkor kérdem én, azt a pluszt honnan a jó francból veszi vissza az ember? Hogyha megemeli a termék árát, ez ideális esetben 40 százalékos áremelést jelentene, akkor a megrendelők azt mondják, hogy többet nem kérek belőled” – magyarázta a székelyudvarhelyi gyár igazgatója.

Ferencz Albert szerint, ahogy a Hugo Boss kifarolt mögülük, abban a pillanatban elkezdtek veszteséget termelni. Hogy a hiányt pótolják több különböző helyről kaptak 100-200 darabos megrendeléseket, amelyek nagyon változatosak, pont ezért nagyon aprólékos munkát igényelnek, ezért a varrók, szabók gyakran panaszkodnak, mert nem könnyen boldogulnak velük, és így nem is tudják tartani a normát.

„Ezért nem is az ember a hibás. Lényegében nem mindig vele van a baj. De ha minél olcsóbban kell csinálni, és egyre nagyobb minimálbérért, annál nagyobb a veszteség. És a veszteséget egy idő után nem lehet tolerálni már” – mondta az igazgató.

Hozzátette, ha mindenki csak annyit keresne, amennyit dolgozik, akkor nem lenne baj, de az alkalmazottak sokszor nem keresik meg a minimálbérért biztosított összeget sem.

Mivel a megrendelésekért nem darabszámra fizetnek, ezért a kiesés folyamatosan veszteséget jelent a cégnek. „Amikor a veszteség összegyűl, akkor mit csinálsz? Kölcsönkérsz, ha nem adnak, akkor azt mondod, hogy csődöt jelentesz, vagy bezárod a gyárat Mindenütt ez van, elég sok gyárat zártak be. Jó kérdés, hogy meddig lehet ezt bírni. Ha egy nadrágot varrás 10 euróba kerül, és fizetnek érte 12-t, ezt hosszú távon nem lehet csinálni” – jelentette ki az igazgató, aki nem túl bizakodó a jövőt illetően, de abban bízik, hogy egy kisebb áremelésbe a megrendelők bele mennek.

Különösebb igények nélkül is nehéz munkát találni?

A Kovászna megyei bíróság ítélete nyomán hivatalosan is csődbe ment sepsiszentgyörgyi székhelyű készruhagyár (Ready Garment Technology Románia), ami a céges adatok szerint két éve 20 millió lejes veszteséggel zárta az évet. „Jelen pillanatban az elbocsátások végén vagyunk. Nemcsak, hogy csődöt jelentettek, hanem a csődeljárást már meg is valósították, tehát az átszervezési próbálkozások megvoltak, utólag beindult a csődeljárás, és jelen pillanatban a törvényszéki határozat értelmében is csőd van. Ez azt jelenti, hogy az emberek már csak arra várnak, hogy megkapják a munkaviszony lezárásához szükséges papírjaikat, és jelentkezhessenek a munkaerő ügynökségnél” – mondta Kelemen Tibor.

A cég több mint 80 hitelezőjének július végéig volt ideje benyújtani követeléseit, mint azonban Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetője a sajtónak elmondta, a csőbe jutott gyártól nem sokan számíthatnak kárpótlásra.

Veszteséget azonban nem csak a hitelezők, hanem a cég alkalmazottai is elkönyvelhettek, akiknek befektetése nem számokban, hanem a több évnyi befektetett időben és energiában írható le, méghozzá nem túl nagy összegért.

Kevés pénz, kiszolgáltatottság

Kelemen Tibor a készruhagyárak kapcsán megjegyezte: „Mindig is zúgolódtunk, mikor fizetésekről volt szó, mindig mondtuk, hogy a megélhetőséget nem egy minimálbér tudná biztosítani, hanem egy magasabb bérezési rendszer. Bár a konfekció a könnyűiparhoz tartozik, és valóban nem összehasonlítható egy vasfeldolgozó üzemmel, de a szabás és a varrás is kemény munka, hosszú távon kicsavarja az embereket” – jegyezte meg a Kovászna megyei munkaerő-ügynökség vezetője. Ráadásul ,úgy véli, a háttérben még létezett egyfajta német fegyelem is. Ez alatt egy olyan eljárásrendre gondolt, ami szerint az alkalmazottak „eléggé kötöttek voltak a munkahelyükhöz, és ritkábban voltak szünetelési lehetőségek”.

Az RTG nadrággyár alkalmazottainak száma 2015 és 2016 között még ezer főre, 2023 végén már csak 370-re volt tehető Háromszéken. A cég előzőleg 130 főt tájékoztatott a munkaviszonyuk megszűnéséről, a csődeljárást követően pedig több mint kétszázan lettek munkanélküliek, tudtuk meg a munkaerő-ügynökségtől.

Kelemen szerint eredetileg 224 alkalmazott vált volna munkanélkülivé a folyamat végén. Voltak azonban szerinte olyanok is, akik „csónakkal hagyták el a süllyedő hajót”. Ugyanakkor úgy tudják, hogy 10-30 közé tehető azoknak a száma is, akiket a sepsiszentgyörgyi textilgyár át tudott venni. „Az a textilgyár nem konfekció, de közel állnak egymáshoz munkavégzés szempontjából. Ott is szorgos kezekre van szükség, és az egyszerűen használható pelenkától ágyneműig sok mindent varrnak. A csomagolás, a vasalás, a gépi készítés mind olyan tevékenységek, amik közel álltak az elbocsátottak ismereteihez, munkabírásához” – mondta a munkaerő-ügynökség igazgatója.

Kik maradtak munka nélkül?

A munkaerő-ügynökség már előzetesen felvette a kapcsolatot az alkalmazottakkal, és informálták őket a jogaikról. Innen tudjuk, hogy van köztük olyan, aki egy év múlva lesz nyugdíjas. Van, aki gyereknevelésről jött vissza a rendszerbe, van olyan, aki a második gyermeke után jött vissza. Vannak olyan elbocsátottak is, akiknek hiteleik vannak, akiknek egyetemista gyermekeiket kell támogatni anyagilag, akik mindent megtesznek azért, hogy új állást találjanak, mert magáncégek esetében a tömeges elbocsátással nem járnak végkielégítések.

„Nem kapnak semmit, csak az utolsó fizetésüket. Nincs a kollektív munkaszerződésben ilyen szempontból semmi belefoglalva, ami arra késztetné őket, hogy nyugodtan bevárják a következő vonatot”

– mondta Kelemen Tibor. „És hogyha durván szeretném kifejezni magam, akkor azt mondanám, hogy jelen pillanatban nincs könyörület, tehát nincs rangsorolva, ki menjen el elsőnek, ki menjen el az utolsónak, mert most itt mindenkinek mennie kell” – tette hozzá.

Az utolsó pillanatot nem mindenki várta meg

Így tett Dobra Árpád is, aki az RTG-nél a szabászatán dolgozott, és azzal indokolta távozását, hogy már hetekkel, hónapokkal a tényleges csődeljárás elindítása előtt elindultak a pletykák, majd híreket is lehetett olvasni arról, hogy az RTG-nek most már tényleg befellegzett. A mintegy 30 alkalmazottat érintő felmondási hullámhoz Dobra Árpád is csatlakozott, mert ő is jobbnak látta más munkahely után nézni, amíg van ahol próbálkozni. „Mi eljöttünk, a többiek, akik ott maradtak, azoknak egyik napról a másikra szóltak, hogy a céget bezárják. Kaptak egy húsznapos határidőt, hogy keressenek más munkahelyet, amit még a cég állt. Akik hamarabb elmentek, azok nagyjából el tudtak helyezkedni, akik nem találtak munkát, munkanélküli segélyre jelentkeztek” – mondta Dobra.

Az alacsony bérek ellenére maradásukat azzal indokolta, hogy az emberek a gyár közelében laknak, és az évek során hozzászoktak, hogy ott dolgoznak.

Miután az RTG esztelneki és baróti kirendeltsége bebukott, a munkások Szentgyörgyön dolgoztak tovább. Tehát, nem csak a megszokások álltak a maradás hátterében, hanem az is, hogy Dobra szerint nagyon nehéz munkát találni.

„Aki meghaladta az ötven éves kort, hiába van 30 év munkatapasztalata, arra már másképp néznek a munkaadók. Szabókat pedig már nem igazán keresnek sehol sem, mert minden cég be van bukva, amelyik konfekcióval foglalkozott” – jelentette ki. Érdeklődésünkre hozzátette, az RTG volt alkalmazottai részéről már megvan a nyitottság, minden szakmát elvállalnak, csak éppen munkahely kerüljön. Ő például a szentgyörgyi Autolivhez jelentkezett, ahol többek között kormányokat gyártanak, és ahová sok embert vesznek fel, nagyobbak bérek és van kajabon is.

Igényeik az RTG-nél sem voltak túl nagyok, hisz minimálbérért dolgoztak, a kétezer-ötszáz lejt se kapták kézbe, és ha a varrónők nem tudták a megcsinálni normát, akkor csak „kicsi pénzt kaptak”. Dobra hozzáfűzte az elején még kapták a 15 lejes kajabont, aztán ahogy a cég megrendelései csökkentek, azt se. „Ahogy a német levette a kezét a cégről, és román igazgatók lettek, azok lassacskán tönkretették. Napról napra, hónapról hónapra gyengült minden, a fizetések is, prímákat kaptunk, utolsó öt évben azt se adtak. Épp a szabadságot rendesen kiadták, a munkakörülmények is rendben voltak. A túlórát is kifizették, azzal nem volt baj, de kevés volt a fizetés” – magyarázta Dobra.

Mit tehetne és mit tesz a közösség?

Amikor júniusban kiderült, hogy Lactalis România 95 dolgozóját szélnek ereszti, Korodi Attila csíkszeredai polgármester lényegében közösségi összefogásra kérte a hét legfontosabb csíkszeredai és csíki élelmiszeripari vállalkozás tulajdonosait valamint a Székely Gazdák Egyesületét, hogy az emberek ne maradjanak az utcán. Egyelőre nincsenek arról információink, hogy a székelyudvarhelyi vagy a sepsiszentgyörgyi polgármester, esetleg Hargita vagy Kovászna megye tanácsa hasonló volumenű összefogást kezdeményezett volna, hogy a több száz munkanélküli esélyeit tovább növeljék.

Eközben a Kovászna megyei munkaerő-ügynökség legutóbbi összesítőjéből kiderül, Háromszéken június végén négyezer fölé emelkedett a munkanélküliek száma, és a munkanélküliségi mutató a korábbi 3,94 százalékról 4,26-ra nőtt.

Cilip Árpád, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökség igazgatója elmondta, hogy a megelőzésre hangsúlyt fektetnek különböző képzésekkel és programokkal. Az igazgató a Hargita hazavár programot emelte ki, amivel azt szeretnék elérni, hogy a munkavállalók minél hamarabb munkába álljanak, ezért a frissen végzetteket is megcélozzák. De a szezonmunkát is népszerűsítik, mert szerintük a fiataloknál ez az előszobája az állandó munkahelynek.

Kelemen Tibor is azt hangsúlyozta, hogy a Kovászna megyei munkaerő-ügynökségnél szintén az átképzésekre, felnőttképzésekre fókuszálnak, hogy kiszolgálják a piaci igényeket, ezáltal csökkentve a munkanélküliséget.