Autóbalesetben meghalt egy magyar konzul az A1-es autópályán Temesvár és Lugos között
Meghalt a bukaresti magyar nagykövetség egyik konzulja csütörtökön az A1-es autópályán Temesvár és Lugos között történt közúti baleset következtében, írja a G4Media.
Grezsa Csaba kolozsvári főkonzult telefonon kerestük meg, hogy igazolja, valóban egy konzul vesztette életét. A főkonzul egyelőre nem szeretett volna nyilatkozni. Azt ajánlotta, hogy addig is a román nyelvű híradásokból tájékozódjunk.
Az Agerpresnek azonban a temesvári rendőrség sajtóosztálya megerősítette, hogy az elhunyt valóban diplomata volt.
A News.ro szerint a balesetben két autó is érintett volt, az egyik Magyarország bukaresti konzulátusához tartozott.
A G4Media arról írt, hogy a magyar konzulátus autója a rendőrségi információk alapján szabályosan közlekedett.
A nyomozáshoz közel álló források szerint a balesetet egy rönkszállító teherautó sofőrje okozta. A teherautónak kilyukadt a kereke, a szalagkorlátnak ütközött, amely átszakadt, így a jármű a szembejövő sávra hajtott, és frontálisan ütközött a diplomáciai rendszámú autóval.
A balesetben meghalt férfi 60 éves volt.
A Digi24 információi szerint az ütközés olyan súlyos volt, hogy a diplomata azonnal életét vesztette. A román hatóságok már felvették a kapcsolatot a magyar nagykövetséggel.
Belence térségében nagy a forgalom, az ide érkező autókat a 460-as kilométertől elterelik, hogy a mentők beavatkozhassanak. A forgalom várhatóan 16 óra után áll helyre.
Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatom!