Szobor

Barcsay Jenő hazatért a mezőségi Katonába, ahonnan egykor elindult a világhír felé
Egy elfeledett erdélyi faluban, a lassan kiürülő Katonában új emlékhely született: Barcsay Jenő, a világhírű festő, tanár és anatómia-szerző szülőhelyén mától szobor áll.
Ismét szobrot ígérnek Sütő Andrásnak Marosvásárhelyen
Az elmúlt 15 év során többször is napirendre került a szobor ügye, de a megvalósítás rendre elmaradt.
Újraavatták Woodrow Wilson mellszobrát Kolozsváron
Boc több indokot is említett, hogy miért van helye a központban a korábban a Nagy-Románia Párt kezdeményezésére felállított szobornak.
Ellopták és darabokra vágták Bruce Lee szobrát Mostarban
A szobor 2005 óta állt a bosnyák városban, de valaki úgy döntött, színesfémként értékesebb lenne.
Román férfi fejezett le Magyarországon egy Szűzanya-szobrot, videó is készült róla
A férfi májusban már egyszer megrongálta a szobrot. Ekkor addig ütötte a szobrot, amíg annak a fejétől a mellkasáig terjedő része, illetve a bal karja teljesen letört.
Az egy nap után bezárt kiállítástól a székelykapuig – a 2023-as évünk tíz kulturális élményben
Volt néhány hidegzuhany-szerű élményünk kulturális téren, de szerencsére akadt olyasmi is, ami előremutató, felszabadító vagy rendkívül kreatív módon mutat rá valami lényegesre.
Szülővárosa szobrot avatott Shakira tiszteletére, ami mintha csak Piqué bosszúja lenne
A hatalmas szobor beleillene abba a prank-sorozatba, amit az énekesnő a volt férjével művelt.
Helyére került a felújított Mária-oszlop, Kolozsvár legrégebbi köztéri emlékműve
A barokk műemlék mellől már az állványzatot is leszerelték, csak a térkövezés befejezése van hátra.
Visszakerül eredeti helyére Kolozsvár legrégebbi köztéri emlékműve
A 18. századi fogadalmi oszlop főbb alakjai már olyan rossz állapotban voltak, hogy másolatokkal helyettesítették őket a restaurátorok.
A románok és a magyarok is elégedetlenkednek a frissen felállított nagyváradi Szent László-szobor...
A románok amiatt zúgolódnak, hogy Mihály vajda szobra mindeközben egy raktárban porosodik, a békétlenkedő magyaroknak pedig a helyszín nem tetszik. Az Erdélyben megszokottá váló szoborháborúknak egy...
Kövess minket Facebookon is!