Román férfi fejezett le Magyarországon egy Szűzanya-szobrot, videó is készült róla

A gyanú szerint egy román férfi verte le szilveszterre virradóra a dunavecsei Medjugorei Szűzanya-szobor fejét, ami miatt január 1-jén elmaradt a szoborszentelés. A Telex szerint a rendőrök elfogták a férfit, és az ügyészség indítványozta a letartóztatását, közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

A férfi tavaly májusban egyszer már összetörte a szobrot, amit azóta helyreállítottak, de szilveszter hajnalban újra megrongálta. Az ügyészség közleménye szerint a májusi rongáláskor a férfi addig ütötte a szobrot, amíg annak a fejétől a mellkasáig terjedő része, illetve a bal karja teljesen letört.

A szobrot azóta helyreállították, de a férfi szilveszter hajnalban egy ismeretlen tárggyal ismét összetörte a fejrészét, ezt a rendőrség videóra is vette és ki is posztolta a Facebookra:

A rendőrök elfogták, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, majd az ügyészség indítványozta a letartóztatását. A Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírája pénteken elrendelte a férfi letartóztatását egy hónapra, a végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított fellebbezett ellene, amelyről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni – közölte a bíróság.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!