Helyére került a felújított Mária-oszlop, Kolozsvár legrégebbi köztéri emlékműve

Leszerelték az állványzatot a Babeș-Bolyai Tudományegyetem főépületének Egyetem utcára néző homlokzata előtt felállított Mária-oszlop mellől, így már teljes pompájában látható a felújított barokk műalkotás.
Az eredeti helyére visszakerült 18. századi Mária-oszlopról, amely Kolozsvár legrégebbi köztéri emlékműve, Oláh Emese alpolgármester tett közzé fényképeket csütörtökön a Facebook-oldalán.
A kolozsvári helyi tanács 2018-ban fogadta el Gergely Balázs helyi tanácsos, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője javaslatát, hogy az emlékművet a térrendezés alkalmával költöztessék vissza eredeti helyére, így lett része a Farkas utcát és környékét érintő felújítási tervnek. A Mossfern terve szerint a Mária-oszlopot dicsfényszerűen gingko biloba fák veszik körbe, ezeket már el is ültették, a térkövezést azonban még nem fejezték be.
A kolozsvári tudományegyetem főépületének felépülése előtt az eredetileg jezsuita templom és a rend oktatási intézményei jellegzetes barokk teret zártak közre, ide épült a Mária-oszlop a 18. század közepén Kornis Antal gróf megrendelésére, Anton Schuchbauer kolozsvári szobrász műhelyében. A szobrot 1959-ben bontották le, feltételezések szerint ideológiai okokból, a helyén a közelmúltig parkoló volt. 1961-ben állították fel a Szentpéteri templom mögé.
A Kolozsi Tibor szobrász, kőrestaurátor tervei alapján végzett helyreállítás már múlt szeptemberben elkezdődött, amikor elemeire bontották és elszállították a Mária-oszlopot a Szentpéteri templom kertjéből. A bontást, restaurálást és újraépítést ötfős csapat vállalta: Kiss Zoltán kőrestaurátor, Gere István kőfaragó, Sipos István Márton és André Csongor szobrászok, valamint Bede Izabella keramikus. Munkájukat nemrég a helyszínen néztük meg.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!