A Kós-titok nyitja: minden, amit épített, szerves egységben van a természettel és emberrel
A 140 éve született Kós Károly igazi polihisztor volt, az általa kidolgozott transzilvanizmusra 100 éve hivatkozik az erdélyi magyarság. Építészete most került ismét fókuszba, ugyanis a kortárs...
Hiába ajánlott mást már a minisztérium is, a tűzijátéknak egyelőre nem nagyon van alternatívája...
Vannak jobb, csendesebb megoldások, de az önkormányzatok nagy része a hagyományos durrogtatással búcsúztatja majd 2023-at.
A romákban sokkal nagyobb az elfogadás, mint a magyaroknál, mi mégis kirekesztjük őket
Csernátoni Loránd két év kihagyás után a sepsiszentgyörgyi Manus Őrkői Cigánytalálkozó hatodik, és egyben eddigi legnagyobb eseménysorozatára készül. Közben azon is gondolkodik, mit írjon a dalai...
Elindultak az első elektromos autóbuszok Sepsiszentgyörgyön
A város nemcsak a buszokkal újított be, hanem az egész tömegközlekedési hálózatát fejleszti.
Szentgyörgyig jöttek a román szélsőjobbosok, hogy elskandálják, Székelyföld román föld
Már megszokhattuk az elmúlt évekből, hogy a Nemzet Útja mindig kinézi valamelyik székelyföldi várost, ahol nagy csinnadrattával felvonul.
Kevésbé lesz csillogó az idei év vége, van, ahol az élő közvetítésről, máshol a...
A költségcsökkentő intézkedések az év végi tűzijátékot is elvihetik egyes településeken. Kolozsvár persze kivétel, hiszen ott az önkormányzat már jó előre leszerződött mindenre.
Füstölni kezdett a sepsiszentgyörgyi Sugás Áruház
Három tűzoltóautó érkezett a helyszínre.
Sepsiszentgyörgy központjában kigyulladt az egykori Szakszervezetek Művelődési Háza
Az épület évek óta elhagyatottan állt.
Egy osztrákok elleni ágyúzást is levezényelhetnek a VR-huszárok a felújított Székely Nemzeti...
Négyéves munka után nyílt meg ismét Székelyföld legnagyobb és legrégebbi múzeuma, ahol most már nemcsak nézelődni lehet, hanem részt venni, kipróbálni, átélni is. A látogatók az 1848-49-es huszárok,...
Tanizaki Szeikót meghódította Erdély: hímez, varr és Tokióban rendez kiállításokat a népi...
Az erdélyi népművészet japán nagykövete Sepsiszentgyörgyön él. Szenvedélye a magyar nyelv tanulásával kezdődött, amit kolozsvári és budapesti egyetemi tanulmányok követtek, most már munkája és...
Kövess minket Facebookon is!