Székelyföldi marketingesek Dubajban: Nagy lépés volt, de új horizontok nyíltak meg előttünk

Birtalan Csanád és Ágota több mint tíz éve gondoltak egy nagyot, és Dubajban valósították meg álmaikat. A marketingszakemberek lányuk születése után pár évre hazaköltöztek, de 2022 óta ismét Dubajban dolgoznak. Ennek ellenére még ma is több szálon kötődnek Erdélyhez, ezen belül főleg Sepsiszentgyörgyhöz, ahol saját vállalkozást is indítottak. A Birtalan családot a székelyföldi vállalkozások buktatóiról és lehetőségeiről kérdeztük, illetve a manapság nagy népszerűségnek örvendő Dubajról is, ahol gyerekbarát az oktatási rendszer.

Mindig mondom, hogy San Francisco, San Diego után „Szántgyörgy” is világváros. Még a dubajiak is hozzánk járnak „nyaralni”. Viccet félretéve, ti most hogyan határozzátok meg az otthon fogalmát, és ilyen tekintetben hogyan gondoltok magatokra?

Birtalan Ágota: Dubajban itthon vagyunk és Szentgyörgyön meg otthon. Mindig kicsit itt is jó, de sokszor haza is vágyunk.

Birtalan Csanád: Természetesen az otthon mindig az a hely, ahol a barátok, rokonok vannak, a mi családunk közös otthona helyileg Sepsiszentkirály, tágabban pedig Sepsiszentgyörgy és vonzásköre. De mindig is szerettük azt, ha több időt tudunk valahol tölteni, mondhatni a slow-travelnek is nagy hívei vagyunk. Mivel a marketingügynökségi munka ezt lehetővé tette, az ügyfelek nagy része mindig külföldről volt. Igazából bárhonnan tudtunk dolgozni, ahol volt internet-hozzáférés. Így többször meg tudtuk azt tenni, hogy a teljes nyári vagy téli vakációra elutazzunk.

Évszázadok óta hasznunkra van, ha valaki elmegy, világot lát és hazahozza a tudását. Nálunk azonban inkább az jellemző, hogyha elmennek, még a szomszédos Magyarországról se térnek haza a fiatalok. Ti hogyan látjátok az agyelszívás, a munkaerő-migráció jelenségét?

B. Cs.: Szerintem az is jó, ha csak Magyarországig megy az ember. A lényeg az, hogy picit kimozduljon a komfortzónájából, lásson, tanuljon, és amit megtanult, azt próbálja meg úgy kamatoztatni, hogy az az otthoni közösség javára is váljék, akár egy sportegyesület formájában, munkahelyek teremtésével vagy csak azzal, hogy még több embernek átadja azt a szemléletet, hogy máshogy is lehet gondolkodni, csinálni dolgokat. Dubaj és a Közel-Kelet összességében nem az a hely ahová az ember élete végéig letelepedne, persze vannak kivételek, de ez nem is így van kialakítva: kétévente megújítandó vízumok, fizetett oktatás, egészségügy, majdnem teljesen hiányzó szociális háló miatt. Az agyelszívásra egy jó válasz az lenne, ha Románia is tenne azért, hogy „visszaszívja” azokat, akik egyszer elhagyták az országot. Sajnos helyi szinten sok jó kezdeményezés van, de amíg országos szinten nincs erre egy terv, nehéz lesz ezt megvalósítani, hisz sok az olyan bürokratikus akadály, ami országos hatáskör nem helyi.

B. Á.: Itt az Arab Emirátusokban 2011-ben és talán most is több volt a román állampolgár. Nagy része egyetemi végzettséggel járó munkával jött ki (orvosok, mérnökök, marketingesek), ezzel szemben több magyar állampolgár dolgozott kiskereskedelemben és éttermeknél. Ez azóta sokat alakult.

A román oktatási rendszer nemzetközileg elismert és a munkamorál is jó, bennünk van tudásvágy és a sikerre való törekvés. Szerintem itt a romániai munkaerőnek nagyon jó hírneve van, mint szorgos és értelmes, jó problémamegoldó munkaerő vagyunk itt Dubajban elkönyvelve és megbecsülve.

Az itteni és külföldi munkakörnyezet több lehetőséget ad a fejlődésre, és így már talán nehéz is visszaköltözni Romániába azok számára akik megszoktak egy másik rendszert, mentalitást, ami könnyebb és kifizetődőbb.

A romániai magyarok mentáltérképén Magyarország sokszor nem is külföldként van számon tartva. Amikor külföldi munkavállaláson gondolkodtatok, akkor szóba jött nálatok is Magyarország, vagy már eleve szerettetek volna messzibb menni?

B. Á.: Nem akartunk tudatosan külföldre költözni, inkább így adódott. Bár nagyon szeretjük Budapestet, Magyarországon eddig még nem gondolkodtunk, az ajtók viszont mindig nyitva állnak.

B. Cs.: Magyarország nem volt opció. A feleségem testvére Abu Dhabiban élt. 2011 májusában meglátogattuk őket, és megtetszett az, hogy milyenek a lehetőségek, és hogy végre valahol nem „kelet-európaiak” vagyunk, hanem európaiként tekintenek ránk. Így kerestünk lehetőséget kulturális pozicionálás szempontjából is. Már az év végén kiutaztunk. A terv az volt, hogy vagy egy hosszabbat nyaralunk/telelünk és utána hazatérünk, vagy találunk munkát. Sikerült munkát találni.

Mi az, ami miatt elkezdtetek kifelé nyitni?

B. Cs.: 2011-ben még turista vízumot kellett igényelni, és mi kijöttünk 1 hónapra szerencsét próbálni. Az 1 hónap alatt több interjúnk is volt, jártuk a várost, így fedeztünk fel Dubaj és Abu Dhabi különböző részeit.

Mire specializálódtatok, mivel foglalkoztok?

B. Á.: Én marketinges vagyok, a pályát is itt kezdtem el. Jelenleg a marketingügynökségem vezetem és építem, itteni cégeknek csinálunk marketinget és az otthoni cégek számára nyújtunk segítséget a nemzetközi terjeszkedésben.

B. Cs.: Értékesítés-orientált marketingstratégia létrehozásával és implementálásával foglalkozom. Ennek egy külön része az ügyfelek segítése különböző nemzetközi piacra lépéssel főként európai cégek közel-keleti piacra lépése vagy itteni vállalatok európai piacra lépése.

Több éve Dubajban éltek, a gyermeketek is ott nevelkedik. Gondolkodtok a hazaköltözésen?

B. Á.: A lányunk otthon kezdte az iskolát. Az előkészítő osztályt otthon végezte, de az első osztályt már itt kezdte. Nehéz volt az első pár hónap számára, hiszen kevéske angol tudása volt, de az iskola nagyon segítőkész, és gyorsan felzárkóztatta az angollal, ezután könnyen beilleszkedett. Szeretünk itt élni, viszont a hazaköltözés gondolata mindig fennáll.

B. Cs.: Igazából 2015 és 2022 között otthon éltünk. Úgy szoktam mondani, hogy „megadtuk a lányunknak az otthoni 7 évet”. Ezek után költöztünk vissza Dubajba, részben a lányunk oktatása miatt, és természetesen a munkalehetőség miatt, ami akkor adódott. Az otthoni marketingügynökségünk is akkorra érte el azt az érettséget, hogy nyugodt szívvel tudtuk hátrahagyni a két kollégát, akik azóta is helyt állnak egy kihívásokkal teli időszakban. Tehát azt mondhatnám, hogy a visszatérés megvalósult, és ahogy már említettem, sok tapasztalat/tapasztalás lett konkrét formába öntve otthon, legyen az cég, közösségépítés vagy bármi. Most viszont egy olyan időszak van az életünkben, amikor ez a lehetőség megadatott, ami szakmailag is sokat jelent nekem, és sokat tudok belőle tanulni, amit remélhetőleg ugyancsak otthon tudok majd kamatoztatni a jövőben. Egy 65 tagú értékesítési osztályt vezetek, amely olyan, mint otthon egy közepes céget vezetni. Ugyanakkor az előny, amit remélhetőleg a jövőben a lányunk élvezni fog, az idegen nyelv(ek) elsajátításával, nem elhanyagolható.

Ezek szerint voltak próbálkozásaitok a visszatérésre, és a tudás birtokában itthon boldogulni. Miért nem valósult meg eddig teljes mértékben?

B. Á.: 2015-ben, mikor lányunk született, hazaköltöztünk. Szerettük volna, hogy a nagyszülőket igazán megismerje, az otthoni kultúra és mentalitás is része legyen az ő tudásának, személyiségének. Érdemes az itteni tudást otthon is implementálni, az emberek és vállalatok nyitottak is rá, viszont tapasztalatunk szerint a rendszer igen korlátozott ahhoz, hogy sok dolgot ténylegesen meg tudjunk valósítani. Túlságosan nagy a tehetetlenség, a bürokrácia.

Mi az, amit nehézkesnek éreztek itt, és könnyebbnek ott?

B. Cs.: Az biztos, hogy vállalkozóként sokszor nehéz kihozni azt, hogy a kézhez kapott fizetés és adók után profit is maradjon a cégben. Sok esetben inkább azt érzem, hogy a munkavállaló nem is tudja, milyen költségekkel jár egy vállalkozás. Csak azt látják, hogy a kezükben meglehetősen kevés pénz marad. Sajnos Székelyföldön nem könnyű, és az utóbbi változtatások után egyre nehezebb nyereségesen vállalkozni úgy, hogy tisztességes fizetést is tudjon adni az ember.

B. Á.: Otthon nekem is volt saját vállalkozásom, és jelenleg itt is nyitottam egy céget. Itt sokkal kevesebb az adó, viszont itt is vannak szabályok. A rendszer azonban másként van felépítve, minden egyszerűen és digitálisan kezelhető, egyszerű a szabályozás és könnyű betartani. A szabályok és a rendszer úgy van kialakítva, hogy a vállalatok az üzletfejlesztéssel és növekedéssel tudjanak foglalkozni, és ne az adminisztrációval, könyveléssel.

B. Cs.: Operatív szempontból nem bonyolult céget vezetni, hiszen a csapat tudja, mi a dolga. Gyakran beszélünk, hogy minden kérdésre legyen válasz, de én nem a mikromenedzser típus vagyok. Inkább azt próbálom megvalósítani, hogy akár a döntési folyamatokban is csak véleményező szerepem legyen. A vállalkozás ügyfélköre teljesen nemzetközi, tehát a munka nagy részt online folyik.

Menjünk egy kicsit mélyebbre is a székelyföldi céges életben. Mennyire adottak a feltételek Székelyföldön a cégindításhoz?

B. Á.: Szerintem otthon is nagyon egyszerű otthon alapítani. A kihívások a vállalatvezetéssel, könyveléssel vannak a törvények folyamatos változása miatt, nehéz eligazodni sokszor az új jogszabályokon, és mint kis vállalat fennmaradni.

B. Cs.: A vállalkozásom már 2015-től működik, hamarosan 10 éves lesz. Úgy gondolom, ha van egy jó koncepció és szakértelem, érdemes vállalkozni Székelyföldön. Én is kicsiben, „egyszemélyes” cégként kezdtem, de az igazi kihívás a munkatársak bevonzása és bent tartása úgy, hogy közben a vállalkozás is működjön. A 2022-es Dubajba költözésünkkel egy már addig is dédelgetett álmunk/tervünk jött létre azzal, hogy átadtuk a feladatokat a munkatársaknak. Attól természetesen segítek, akár új ügyfelek behozásával vagy tanáccsal, de hosszú távon azt tudom elképzelni, hogy a vállalkozást külsőleg segítsem csak, nem a napi operatív tevékenységet.

Azt figyeltem meg, hogy a vállalkozó kedv még a fiatal generációkban sem teng túl idehaza. Mindenki inkább egy biztos állás megszerzésére törekszik. Vajon mi lehet a magyarázata ennek?

B. Á.: Most egyszerűbb és nyugodtabb alkalmazottként dolgozni.

B. Cs.: Ez szerintem inkább személyiségfüggő, mint régió- vagy kultúrafüggő. Az tud vállalkozni, aki valóban odateszi magát, mert míg alkalmazottként lehet lazítani, vállalkozóként a saját urad vagy, ami azt jelenti, hogy legtöbbször több energiát és munkaórát teszel bele az elején, aminek a gyümölcsét később élvezheted. Nem kell „elkérned” szabadnapokat, viszont már nem a főnöködnek kell felelned a tetteidért, hanem úgy a munkatársaknak, mint az ügyfeleknek, ami nagyobb stresszt jelent, de megtanulható vele együtt élni. Én mindenki számára javaslom, hogy próbálja ki a vállalkozói életet, mert ha másért nem, garantálom, hogy utána jobban megérti a „másik oldalt” is alkalmazottként. Ugyanakkor jó tapasztalat, amivel sokat lehet tanulni.

Több éves cégvezetői tapasztalatotok van, de sok jól működő céggel is együtt működtök. Szerintetek mi az, amivel érdemes lenne foglalkozni Székelyföldön?

B. Á.: Hiányzik a marketingben a tervezés, stratégiaépítés és tudatosság, hogy kit célzunk meg. Több vállalattal dolgoztunk már, amely nem is tudta, hogy kinek árul, csak legyen eladás. A másik szempontból meg a szoftverek és automatizálás használatát hiányolom a marketingben.

B. Cs.: Sok esetben azt látom, hogy megvan az a réteg jól képzett és szakértelemmel rendelkező vállalkozó, akik már a Székelyföldön is, bármilyen területen minőséget tudnak képviselni, a minőségnek viszont ára van. Piaci alapon még nem iktatódnak ki a kisebb szakértelemmel rendelkező vállalatok, mert azok tudnak egy alacsonyabb árazást képviselni, amit sokan a minőség rovására is szívesebben választanak. A régió gazdasági erősödésével, úgy gondolom, piaci alapon fognak kiesni ezek a vállalatok, és maradnak azok, amelyek minőséget és szakértelmet tudnak biztosítani.

Eljátszom az ördög ügyvédjét: elég egy relatíve jó marketing ahhoz, hogy a céget elvigye a hátán?

B. Á.: Nem elég a marketing, kell a jó termék vagy szolgáltatás, de ugyanakkor nem árt, ha van egy jó csapat az eladásokra, az ügyfélszolgálatra és ki vannak találva a folyamatok is.

B. Cs.: Nem, és itt nagyon gyakran esnek hibába a friss – de nem csak – vállalkozók, és nem is kimondottan erdélyi téma. Az értékesítés, ami a céget elviszi, ami a bevételt hozza, sokszor mégis túl nagy hangsúlyt fektetnek a marketingre, és ezen belül a branding részre. Mi mindig értékesítés központú marketinget helyeztünk előtérbe, és ez az, ami mássá teszi az ügynökségünket.

Sajnos a marketing „istenítéséhez” az is nagyban hozzájárult, hogy a különböző start-up pályázatoknál is gyakran a marketingen volt a kizárólagos hangsúly, és sokan megfeledkeztek, hogy a termék vagy szolgáltatás lesz végeredményben az, ami megerősítheti végérvényesen a vállalkozást. Sokan ma is úgy ajánlanak és készítenek marketing stratégiát, hogy abban az értékesítés még csak meg sincs említve, inkább az arculatot, vizuális kommunikációt teszik előtérbe, ami nagyon fontos, de megfelelő értékesítési terv, és azzal összehangolt marketing nélkül nagyon nehéz, majdnem lehetetlen egy vállalatot sikeressé tenni.

Vegyük példaként a sokak számára ismert Csíki Sör és Csipsz esetét, hisz a cég felfutásából jól látszik, hogy a vállalkozó Lénárd András azt hitte, hogy a magyarországi pénzek és az agresszív marketinggel járó ismertség elég egy nyereséges vállalkozáshoz. Aztán épp most érkeznek a hírek arról, hogy csődközeli állapotba került a cég.

B. Á.: Nem elég egy ilyen támogatás ahhoz, hogy egy vállalat sikeres legyen hosszútávon. Szerintem a fenntartható fejlődéshez kell a growth mindset, az eladásorientált marketing, egy jó pénzügyi kontroll és persze stratégia.

A Csíki Sör és Csipsz esetében, már sokan gondolták azt, hogy ez hosszútávon nem fog működni. A marketingben is a pozitív és etikus kampányok tudnak igazán célratörőek lenni éveken keresztül. Sokkal több olyan székelyföldi termék van, amely sikeres, viszont nem annyira ismert a reklámjuk.

B. Cs.: A Csíki Sör marketingkommunikációjával nem tudok egyetérteni. Az állandó félrevezetésekben és viktimizációban kimerülő marketingfogások tőlem távol állnak. Jogászként azzal sem értek egyet, hogy le tudták védeni a brandet, hiszen a közbeszédben a korábbi márka is Csíki Sörként volt jelen, az emberek azzal asszociálták. Reaktív marketinget folytattak, ami sok embernek tetszett, de sajnos a termékminőség messze elmaradt attól, amit hirdettek. Az ilyen jellegű kommunikációs stratégia esetén nagyon fel kell mérni, hogy a piac, amelyet nyerünk vele, ne legyen túl kicsi ahhoz a piachoz képest, amelyet – akár örökre – elveszítünk. Szerintem ez a matek itt nem jött be.

Mi az, amin a székelyföldi vagy erdélyi cégvezetők leggyakrabban elcsúsznak?

B. Á.: 2024-ben a székelyföldi vállalkozásoknak elég nehéz a dolguk, egyrészt a adózási és egyéb jogszabályok miatt, másrészt a piac is nehézkés.

B. Cs.: Nem szükséges, hogy mindenki külpiacra dolgozzon, nem vagyok ilyen szinten jártas a székelyföldi vagy erdélyi cégekben, de az ügyfeleinken keresztül sokszor azt látom, amit korábban is említettem, hogy sokszor az értékesítésen nincs elég hangsúly. Ez annyira fontos, mégis annyira háttérbe szorul sok esetben. Pedig vannak jó szakemberek akik tudnak segíteni akár egy értékesítő csapat összerakásában, tréningelésében, a mérőszámok és értékesítési célok és tevékenységek helyes meghatározásában, és annak időszakos ellenőrzésében.

Romániában épp most tiltakoztak a kis- és középvállalkozók, mert nagyobb lesz adójuk, nehezebben tudnak a nyereséges kategóriában maradni. Ezen kívül ott van a nehézkes ügyintézés és bürokrácia is, ami nem teszi könnyebbé a hétköznapokat. Ha valamit át lehetne hozni a dubaji pozitívumokból, mit hoznátok magatokkal?

B. Á.: Amit itt Dubajban nagyon jól csinálnak az a stratégia és a digitalizáció. Az országnak mindig volt egy terve a következő 5-10 évre, persze ezt könnyebb itt megvalósítani, ahol nem demokrácia van és a vezetők innováció és fejlődés-orientáltak. Ez a stratégia mindig úgy volt felépítve, hogy bármilyen negatív globális esemény történik, abból az ország jól jöjjön ki. Például az orosz-ukrán konfliktus miatt most nagyon sok az új orosz és ukrán befektető, cégalapító.

A digitalizáció meg nagyon megkönnyíti a mindennapokat. Itt a vízumot, az igazolványt és a víz-gáz szolgáltatási szerződést mind lehet intézni online, digitálisan. Ugyanígy a vállalatok számára is minden intézhető digitálisan és az ügyfélszolgálat nagyon segítőkész.

B. Cs.: Mivel látom, hogy itt Dubajban hogy működnek az induló vállalatok, azt mindenképp megemlíteném mint pozitívumot, hogy itt alkalmazott nélküli kisvállalatként két nap alatt megvan a céged, és az első évben nagyon leegyszerűsített adminisztrációd van, azaz nem kell könyvelőt fizess, nem kell adókat fizess (áfamentes a céged). Egy év után leülsz egy alkalmazottal az itteni pénzügytől, elmeséled, hogy ment az éved, ő meg eldönti a forgalmad alapján, hogy ezekkel a kedvezményekkel mehetsz még egy évet, vagy már nem vagy kezdő, megvan a bizonyos üzleti forgalmad. Azt hiszem 100.000 USD a határ, ha ezt eléred, tovább segítenek, hogy melyek a következő lépések. Egy ablakos rendszer van, egy személy, aki mindenben választ ad. Sok minden végezhető online, és a rendszer teljesen jól működik, egyértelmű.

Milyenek a jövedelmek, fizetések Dubajban?

B. Á.: Mindenképp többet lehet itt keresni, viszont a megélhetés is jóval drágább.

B. Cs.: Ez nem csak szakmafüggő, inkább vállalkozásfüggő. Az biztos, hogy a romániai átlagkereset és az itteni nagyban eltér, de az oktatás, egészségügy, lakhatás is mind jóval drágábbak. Ami olcsóbb vagy ugyanazon a szinten van az a napi bevásárlás és az üzemanyag ára. Nagy része a keresetünknek elmegy az oktatásra, de ebből nem akarunk kompromisszumot csinálni, hiszen a költözésünk egyik fő oka is ez volt. Nem célunk az, hogy sokat félretegyünk, inkább próbálunk innen utazni, minél több olyan dolgot megtapasztalni, amit otthon nehezebb, legyen az tengeri sport, vagy különleges ételek.

B. Á.: Igen, jól meg lehet élni. Talán mi is így állunk a költekezéshez. Előbb a házunkat spóroltuk ki az itteni fizetésünkből, most már a nyugdíjas éveinkre is kell számoljunk, hiszen itt nincs nyugdíj vagy adózás.

Az anyagi vonzatán túl, miért éri meg nektek ott élni?

B. Á.: Elsődlegesen az oktatás, a lányunk fejlődése. Itt az iskolák nagyon gyerekcentrikusak, sokat tanulnak, de más módszerekkel motiválják a gyerekeket. A nemzetközi környezet elfogadóbbá és kreatívabbá teszi a gyerekeket. A lányunk másfél év alatt nagyon sokat tanult angolul, a tanárai meg elérték, hogy megszerettessenek vele több tantárgyat. Itt talán nagyobb a hangsúly azokon a dolgokon, amit majd a munkahelyen és felnőttként is felhasználnak. Olyan képességeket fejlesztenek lassacskán mint a public speaking, mapping, research (nyilvános beszéd, tájékozódás, kutatás – szerk. megj.), érzelmeik felismerése és kezelése, másokkal való együttműködés. Ezt a 7-8 éves gyerekeknek megfelelő szinten már gyakorolják.

Felnőttként számunkra meg több a lehetőség professzionálisan, folyamatosan tanulunk mi is új dolgokat és az innováció, a growth mentality itt nagyon benne van a mindennapokban. Mindig újat és jobbat teremteni. Ezt nehéz otthon megkapni.

B. Cs.: Mi azért költöztünk vissza hét év otthonlét után, mert úgy éreztük, hogy a lányunknak pár év itteni oktatás és az angol meg valamelyest az arab nyelv elsajátítása olyan előnyt fog jelenteni a jövőben, amely rengeteg lehetőséget nyit meg számára. Ugyanakkor, ha lehet így mondani, itt egyszerűbb az élet.

Egyszóval a dubaji oktatás sokkal kompetitívebb, mint a romániai, annak ellenére, hogy eleve idegen nyelven kell mindent elsajátítani?

B. Cs.: Emma csak iskolában járt itt, ami nagyon pozitív, az iskolák nagyon fel vannak készülve, hogy olyan diákokat is felzárkóztassanak, akik kevésbé beszélik az angolt. Erre egy külön csapat van, akik folyamatosan tartják a szülőkkel is a kapcsolatot, ha otthon ilyen lenne például a román nyelv elsajátítására úgy gondolom nem lenne sehol gond a magyarlakta területeken. A tananyag attól függ, hogy milyen nemzetközi oktatási rendszert választ az ember, mi az IB-t (International Baccalaureate) választottuk, az áll legközelebb a mi rendszerünkhöz, ez amúgy egy Svájcból származó, nemzetközi rendszer.

B. Á: Egy szóban: gyerekcentrikus vagy gyerekbarát. A gyerekek tanulmányi fejlődésük mellett foglalkoznak a mentális jólétükkel is és minden gyereket saját képességeihez mérnek. A szülői értekezleten részt vesz a pedagógus, a szülő és a gyerek. Így beszéljünk meg, hogy mit csinált jól és mit kell fejleszteni még (soha nem mondják azt, hogy miben rossz a gyerek).

Milyen lehetőséggel indul a nagyvilágban egy erdélyi magyar gyermek, aki Dubajban nevelkedett?

B. Á: Mindenképp nagyobb önbizalommal indul el majd, én úgy látom. Angol nyelven tanul minden tantárgyat, az arab nyelv a kötelező állami nyelv és még egy idegen nyelvet felvesz jövőtől.

Ahogy említettem, itt a gyerekcentrikus oktatás sokkal nagyobb önbizalmat ad a gyerekeknek, és több olyan képességet fejlesztik ami később versenyképessé teszi majd őket – például csapatmunka, szereplés, bemutatni projekteket és kutatást végezni bizonyos témákban, általános tudásszomj és kíváncsiság-nyitottság az új dolgokkal szemben. Az IB alapelveket lehet látni a fejlődésén.

B. Cs.: Azok a gyerekek, akik más kultúrában nevelkednek, de akár azok is, akik sokat utaznak gyerekkorban, sokkal elfogadóbbak lesznek, sokkal jobban megértik, hogy bár más a bőrszínünk, vallásunk, szokásaink, mégis ugyanolyan emberek vagyunk. Az iskola, ahova a lányunk jár, erre még jobban rásegít, majdnem minden kontinensről vannak gyerekek.

Van-e honvágy bennetek? Dubajban ezek hogyan jelenik meg?

B. Á.: Néha van honvágy, sokszor meggondoljuk hogy itt vagy otthon jobb-e. Ha valaki már élt külföldön és jól elhelyezkedett, akkor már nehezen fogja megtalálni a helyét, ha visszaköltözik. Itthon is és otthon is jó, vagy talán itthon sem és otthon sem elég jó. Mindig hiányzik valami.

B. Cs.: Azt hiszem, az előbbi időszakban 2011-2015 között a honvágy többször jelent meg, abban az időszakban meglehetősén nehéz és drága volt ide eljutni, a családunk is évente egyszer látogatott meg, mi is egyszer tudtunk hazamenni. Ez nagyot változott a Wizz Air direkt járataival: most már kb. negyedébe kerülnek a repjegyek, már nincs szükség vízumra az idelátogatók számára. Majdnem minden hónapban van valaki otthonról, aki éppen itt van, ez elfeledteti a honvágyat. Tavaly például a kolozsvári Romániai Magyar Közgazdász Társaság egyik rendezvényére is haza tudtam ugrani pár napra, ami ugyancsak a direkt repülőjáratnak köszönhető.

Milyenek a dubaji társadalom, erősen nemzetközi jellegű vagy még őrzi a hagyományos felépítését?

B. Á.: Az ország tíz százaléka helyi, azaz emirátusi származású. Ők nagyon nyitottak az új nemzetiségekkel szemben, és büszkék országukra, a fejlődésre, és hogy hova jutott az ország a rövid 52 év alatt. Az emirátusi és általánosan az arab kultúra nagyon családcentrikus és gyerekbarát. Az apukák is foglalkoznak a gyerekekkel és a férfiak is sokkal barátságosabbak a kicsikkel.

B. Cs.: Dubaj egy olvasztótégely, a helyiek száma minimális, és relatív kevés az interakció velük, viszont rengeteg dél-ázsiai él itt. A lányom iskolájában azt látom, hogy a gyerekek olyanok mint otthon, viszont a sokszínűségnek sok előnye van, például a földrajzot úgy tanulják, hogy mindenki bemutatja az országát. Sok ehhez hasonló gyakorlat van, minden évben van egy iskolaszintű nemzetközi nap, az anyanyelv napja környékén, amikor minden gyerek és szülő kis standokat alakít ki, ahol bemutatja a saját országa szokásait, ételeit.