Matematika
Megjöttek az idei próba-képességvizsga eredményei: a román eredmények elég gyengék
A matek eredmények viszont látványosan javultak.
Daniel David: Nemzetbiztonsági probléma is lehet a diákok funkcionális analfabetizmusából
A tanügyminiszter bejelentette, hogy májusban közzétesz egy felmérést az oktatási helyzetről, ha pedig nem vállalják fel a javaslatait, lemond a posztjáról.
Megoldott egy 350 éves matematikai problémát, aztán 20 évesen meghalt párbajban
A politikával is foglalkozó csodagyerek, Évariste Galois csupán 60 oldalnyi tudományos munkát hagyott maga után, de azzal olyan elméleteket indított útjukra, amiknek ma már könyvtárnyi irodalmuk van.
Bill Gates a Microsoft berobbanása előtt korszakos tanulmányt publikált a palacsintáról
Pontosabban arról a matematikai problémáról, ahol egy palacsintatornyot kell méret szerint sorba rendezni. A megoldásánál harminc évig nem találtak hatékonyabbat.
Van feszültség bennünk, hogy milyen tanárok javítják majd a román dolgozatunkat
Kolozsváron mentünk el megkérdezni a diákokat az érettségivel kapcsolatos tapasztalataikról, illetve arról, hogy nem mindenhol jelölték a román vizsgán, hogy magyar tagozatos diákok.
Neked meglenne az ötös a nyolcadikosok matekfelmérőjén? Teszteld!
Ennél sokkal bonyolultabb feladatokat is meg kell oldaniuk a diákoknak, ha nagy jegyet szeretnének elérni, mi csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy az alapfokú matematikai ismeretek megvannak-e még...
Kezdődnek a képességfelmérő vizsgák, amelyek fontos mutatói lehetnek a kisdiákok tudásszintjének
A másodikosokat, negyedikeseket és hatodikosokat tesztelik május 13-ával kezdődően.
A romániai magyar diákok ugyan jobban teljesítettek a PISA-felmérésen, mint a romániai átlag, de...
Relatív azonban a jó teljesítmény, mert elmarad a magyarországi tanulók által elért eredményektől is, illetve az OECD-átlagtól is.
Gyengék a PISA-felmérés romániai eredményei, a diákok felének az alap matek feladatok sem mennek
A 15 éves fiúk fele nem érti, amit olvas, a lányok esetében valamivel jobb az arány. Egyetlen pozitívum, hogy nem rontottunk sokat a 2018-as felméréshez képest, pedig általában ez a világszintű...
Negyedik lett Románia a Nemzetközi Matematikai Olimpián
A román középiskolás diákok Kína, az Egyesült Államok és Dél-Korea után a 4. helyen végeztek, ez egyúttal azt is jelenti, hogy európai szinten elsők.