Kiskorúak szexuális zaklatása
Kiskorúak elleni szexuális agresszióval gyanúsított ortodox papot tartóztattak le Szatmáron
Az ügyészek szerint az ortodox pap két kiskorú sérelmére követett el szexuális agressziót.
Tanulmányi igazgatóként még mindig kiskorúakkal foglalkozik a szexuális visszaéléssel vádolt...
A Márton Áron Gimnázium volt történelemtanárának az éveken át tartó szexuális visszaéléseit az Átlátszó Erdély tárta fel.
Erdélybe menekülhetett a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettese, akinek megkegyelmezett...
A 444-nek korábban sikerült elérnie K. Endrét, de mire a Blikk stábja Bicskére utazott helyszíni riportot készíteni, K. Endre és a felesége már nem tartózkodtak lakásukon.
Egy hete dübörög Magyarországon Novák Katalin pedofilbotránya, amit csak a független sajtó tematizál
A családbarát szerepben tetszelgő Novák egy pedofil bűntársának adott kegyelmet. A Böjte-botrányok esetében is mozgásba lendült kormánysajtó most az államfőt védi be, és elkeni a gyermekvédelemmel...
Kiskorúval szembeni nemi erőszak miatt vádat emeltek a Mi Hazánk székelyföldi díszdalnoka ellen
Az ügyészség szerint Szabó József zenetanár egy 14 és egy 13 éves lánnyal szemben követett el szexuális bűncselekményeket.
Kiskorúakkal szexelt az Untold alapítója, vizsgálódik a rendőrség
Bogdan Buta a Tinderen szedte fel a 15-16 éves fiúkat, akiket hazavitt magával.
Transtelex Dialóg: Iskolaügyek – hogyan válnak gyerekek az értük felelős felnőttek áldozataivá?
2024 első offline beszélgetése január 16-án lesz a kolozsvári Planetáriumban.
A szexuális visszaélések botránya után új igazgatót neveztek ki a csíkszeredai gimnázium élére
Zsombori Gabriella matematikatanár maga is a Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.
Kihirdette az államfő a törvényt: szigorodik a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések...
A tanulókkal vagy egyetemi hallgatókkal szemben szexuális visszaélést elkövető tanárok büntetésének szigorítását előíró jogszabályt is ki lett hirdetve.
Biztató, ahogy a pedagógusszövetség és a csíkszeredai önkormányzat reagált a petíciónkra, várjuk a...
A csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban történt szexuális visszaélések kapcsán szolidaritási petíciót kezdeményező volt diákokkal beszélgettünk arról, hogyan vélekednek a nyilvános térben eddig...