Kiskorúval szembeni nemi erőszak miatt vádat emeltek a Mi Hazánk székelyföldi díszdalnoka ellen

2024. február 6. – 18:09

Másolás

Vágólapra másolva

A sepsiszentgyörgyi városi ügyészség közleménye szerint vádat emeltek Szabó József zenetanár és kórusvezető ellen kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények és nemi erőszak miatt.

Szabó József ügyeiről körülbelül egy éve számolt be a Transtelex, amikor a zenetanár, aki ellen már folyamatban volt a hatósági eljárás, felbukkant a Mi Hazánk egyik rendezvényén. A gyermekek védelmét zászlajára tűző párt „az erdélyi zenei élet kiemelkedő alakjaként” konferálta fel a volt kórusvezetőt. A 38 éves sepsiszentgyörgyi énekes két Kormorán-dalt és a Legyen béke! című saját szerzeményét adta elő a nemzeti radikális párt híveinek.

A sepsiszentgyörgyi ügyészek, mint írják, lényegében azt állapították meg, hogy a vádlott 2019-2020 között visszaélt helyzetével az egyik, a bűncselekmény idején 14 éves kiskorú áldozatával szemben, akivel ismételten szexuális kapcsolatot létesített. Ugyanakkor azt is állítják, hogy 2018 folyamán egy másik, a bűncselekmény elkövetésekor 13 éves kiskorúval, a vádlott által vezetett kórus egyik tagjával is szexuális kapcsolatot folytatott.

Az ügyészség szerint a bűncselekmények, amelyek miatt a vádlott ellen nyomozás indult, 3-tól 10 évig, illetve 5-től 12 évig terjedő szabadságvesztéssel, valamint eltiltással büntethetők.

Szabó Józsefet egyébként három évvel ezelőtt elbocsátották a tanügyből, később letartóztatták, majd vizsgálati fogságban és házi őrizetben is volt. A zenész a munkaszerződése felbontásakor a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceumban helyettesítő tanárként oktatott. A Kovászna megyei tanfelügyelőség jelentette fel 2021 április elején a diákokkal szembeni magatartása miatt.

Ha bárki kiskorúakkal szemben elkövetett bármilyen (érzelmi, fizikai, szexuális) visszaélésről szerez tudomást, azt jelentse be a 119-es, ingyenesen hívható, országosan egységes sürgősségi számon.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!