Egy hete dübörög Magyarországon Novák Katalin pedofilbotránya, amit csak a független sajtó tematizál

2024. február 7. – 20:31

Másolás

Vágólapra másolva

Egy pedofil iskolaigazgató bűntársa, aki arra próbálta rákényszeríteni a bántalmazott gyerekeket, hogy hallgassanak és vonják vissza vallomásukat, köztársasági elnöki kegyelemmel szabadult Magyarországon. Mindezt olyan körülmények között, hogy a Fidesznek legalább két éve kiemelt témái közé tartozik a gyermekvédelem. Az elnöki kegyelmet a pápalátogatásra időzítették, ekkor sétált ki börtönéből Budaházy György is, akiért Böjte Csaba imádkoztatott gyerekeket. Az a Böjte, akinek a gyerekotthonaiban szintén rendszerszintű problémák vannak, és két súlyos, éveken át tartó szexuális visszaélést feltárt a sajtó. A magyar kormánymédia akkor is, akárcsak most, mozgásba lendült és bevédte Böjtét, ugyanúgy, ahogy jelenleg szabadon bocsájtott K. Endrét is pozitív színben próbálja feltüntetni, azt írva róla, hogy erdélyi származású és szereti a gyerekeket. Ahogy a Böjte-ügyek esetében, úgy most sem zavarja a propagandasajtót, hogy vajon mit érezhetnek az érintett áldozatok.

Novák Katalin 2023. április 27-én megkegyelmezett a bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettesének, K. Endrének, aki annak ellenére, hogy tisztában volt azzal, hogy a gyerekotthon igazgatója több gyereket is molesztált, az egyik gyerek nevében hamis vallomást írt arról, hogy csak kitalálta a történteket. A nyilatkozatot a saját irodájában, a pedofil igazgató jelenlétében akarta aláíratni az érintettel. Ezért 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték. Novák Katalin – a pápalátogatásra hivatkozva – kegyelmet adott neki.

A pedofil-botrány február 2-án robbant ki, a történetet elsőként a 444 portál írta meg, és azóta Novák Katalint lemondásra is felszólította az ellenzék, sőt, a Demokratikus Koalíció méltatlansági eljárást is kezdeményezett. A köztársasági elnök több napi hallgatás után február 6-án szólalt meg az ügyben, mondván „az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is”.

A téma azért érinti érzékenyen a Fideszt, mert 2021-ben már zászlójára tűzte a pedofilellenességet és törvényjavaslatot is nyújtott be erről. Azonban a gyermekvédelminek nevezett jogszabályt hamar eltérítették az eredeti céljától, így a pedofilellenes törvényből melegellenes törvény lett, mert összemosták a gyerekek ellen elkövetett pedofil jellegű bűncselekmények elkövetőit az LMBTQ-közösség tagjaival. 2022-ben, a választási kampány alatt is központi témaként kezelte a kormánypárt a gyermekvédelmet és a pedofilok elleni küzdelmet, ugyanúgy összemosva az ügyet az LMBTQ-közösséggel.

A melegellenes törvény miatti tiltakozások nem értek célba, a kormánypárt hajthatatlan maradt, maga Orbán Viktor is többször beszélt arról, hogy „a gyerek szent és sérthetetlen”, és az „El a kezekkel a gyerekeinktől!” figyelmeztetést több alkalommal is elsütötte.

Novák Katalin köztársasági elnökként ugyanezen a vonalon haladva a családok, ezen belül pedig a gyermekek védelmét nevezte meg egyik legfontosabb céljaként. A pedofíliát a „leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekménynek” nevezte, ám ez a diskurzusa és a K. Endrének adott kegyelem ellentmondanak egymásnak.

Mi történt Bicskén?

A Telex összefoglalója szerint V. János, a bicskei gyermekotthont 26 éven át vezető igazgató 2004–16 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott. Erről 2016-ban több egykori áldozat is nyilvánosan vallott. Az igazgató és az igazgatóhelyettes ellen egy évvel később, 2017 augusztusában emeltek vádat.

A vádirat szerint az igazgató különböző kedvezmények fejében kényszerítette a gondozására bízott, tőle erősen függő fiúkat orális szexre.

Az egyik gyerek 2016 szeptemberében jelezte a gyermekvédelmi gyámjának, hogy az igazgató szexuálisan zaklatta. A gyám azonnal kiemelte a gyereket az intézményből, és jelentést tett az esetről, ami után az igazgatót azonnal felmentették a munkavégzés alól. Az igazgató ekkor felkereste a gyerek unokatestvérét, aki szintén a gyermekotthonban lakott, és meggyőzte, hogy „szöktesse vissza” a gyereket az otthonba.

A gyerek az unokatestvérével vissza is ment, ahol az akkor már felfüggesztett igazgató közölte vele, hogy vissza kell vonnia a terhelő vallomását. Berendelte az igazgatóhelyettest, és megkérte, hogy írja meg a gyerek nevében a vallomást és írassa alá vele.

Az igazgatóhelyettes annak ellenére, hogy tudott arról, hogy mivel vádolták meg az igazgatót, eleget tett a felkérésnek, megfogalmazta a hamis vallomást.

A papírra azt írta: „Kitaláltam, hogy közösen kivertük a nemi szervem és hogy ilyet más gyermekkel is csinált már. Igazság az, hogy nem húzta le a nadrágom és nem fogta meg és nem verte ki. Mostanában sokat gáztöltőztem és ez se volt rám túl jó hatással sokszor nem gondolkoztam tőle tisztán.” Ezt saját irodájában a pedofil igazgató jelenlétében akarta aláíratni az érintett gyerekkel. Kényszerítésért 2019-ben első fokon, majd 2021-ben másodfokon is 3 év 4 hónap börtönre ítélték. Az igazgató nyolc évet kapott.

K. Endre, Böjte Csaba és a küzdősportok

A volt igazgatóhelyettes a székelyföldi Zabolán született, ám évtizedek óta Magyarországon él, és hosszú időn keresztül a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban dolgozott. A kormányközeli lapok arról írnak, hogy aktívan részt vett az ottani sportéletében, 1994 óta pedig a Gyermekotthonok Diáksport Szövetsége keretében országos gyermekvédelmi sporttalálkozókat is szervezett, valamint táborokat hozott létre a környező országok gyermekotthonaival.

Egy másik érdekes szál ebben a történetben, hogy a dévai Szent Ferenc Alapítványi Gyermekotthon lakói is több alkalommal vettek részt ezeken a találkozókon.

A Böjte Csaba által vezetett otthon különleges szerepet játszott K. Endre számára, aki „a Kárpát-medencei ”nemzeti összetartozás„ jegyében” tartotta fontosnak meghívásukat.

Egy 2016-ban készült interjúban találtuk nyomát annak, hogy az utólag elítélt igazgató arról beszél, hogy Böjte Csaba segítségével hoztak át gyerekeket ezekbe a birkózó táborokba. Az interjú címe is sokatmondó: „Ha földhöz vágnak, újra fel kell állni”. Ez akár Böjte jelmondata is lehetne, aki többször nyilatkozott arról, többek között a Transindexnek is, hogy milyen fontosnak tartja a küzdősportokat és a bokszot a gyermekotthonaiban nevelkedő fiúk életében.

Amint a Transtelexen kimerítően írtunk róla, a Böjte Csaba szerzetes által működtetett otthonokban is több szexuális visszaélésre volt példa az elmúlt időszakban. A Szent Ferenc Alapítvány tusnádfürdői és kászonimpéri otthonaiban történt súlyos visszaélések elkövetőjétjogerősen 28 év börtönre ítélték többek között többrendbeli nemi erőszakért és szexuális bántalmazásért. 2023-ban pedig a Mérce és az Átlátszó Erdély tényfeltáró cikkei nyomán derült fény a szovátai Szent József gyermekotthonának volt vezetőjének szexuális visszaéléseire, amelyeket 2015-16 fordulóján követett el az egyik, akkor 15 éves gondozott ellen. A Böjte Csaba felelősségét firtató cikkeknek nem volt hatásuk, 2023. augusztus 20-án Böjtét Magyar Becsületrenddel tüntette ki Novák Katalin.

Nincs hivatalos indoklás a kegyelmezésre, de a Magyar Nemzet arról ír, hogy K. Endre erdélyi és szerette a gyerekeket

A Magyar Nemzet K. Endrét mentegetve számos részletet osztott meg az egykori igazgatóhelyettes magán- és szakmai életéről, így könnyen beazonosíthatóvá vált a nagyközönség számára is. Például azt, hogy végzettsége testnevelő tanár, fejlesztő pedagógus, „síoktató, számos sportágban edzői diplomával rendelkezik”, írták róla. A kormánylap azt is kiemelte, hogy

K. erdélyi gyökerekkel rendelkezik és „85 éves, özvegy, nyugdíjas édesanyja” jelenleg is Erdélyben él.

„Minden munkahelyén tisztelet övezte, szaktudását elismerték, a tanítványai szerették” – írja a Magyar Nemzet. Majd leírták, hogy „a vádemeléssel az érintettnek közel négy évtizedes pedagógusi pályafutása ért véget”, sőt azt is belengették a cikkben, hogy nem volt méltányos és igazságos az ellene lefolytatott eljárás: „számos szabálysértés történt, az ítélet megalapozatlan volt, s a történések rémálomszerűek voltak, amely kihatott az érintett és családja munkájára és egészségére is.”

A férfi büntetéséből kilenc hónap volt hátra, és már nem is volt a börtönben, amikor Novák a kegyelemről döntött, derül ki a kormánylap cikkéből. 2023. március 31-től reintegrációs őrizetbe került, vagyis a büntetés-végrehajtási intézetet elhagyta, saját lakásában helyezték el, és elektromos távfelügyeleti eszközt szereltek fel rá. Azonban, mint a HVG írja, a köztársasági elnök nemcsak a büntetés fennmaradó részét engedte el, hanem a foglalkozástól és a közügyektől való eltiltását is, sőt, mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól is.

Bár maradhatott volna az egyszerű kegyelmezésnél, a köztársasági elnök úgy döntött, hogy minden hátrány alól mentesíti a volt tornatanárt.

K. Endre kedden a 444-nek azt mondta, nem ő adta be a kegyelmi kérvényt, de Novák döntését látva a jogászok elmagyarázták, hogy ez a mentesítés azt jelenti, K. Endre a büntetett előélethez fűződő minden hátránytól mentesül. Vagyis nem lesz köteles beszámolni elítéléséről, ha pedig újabb bűncselekményt követne el, nem fog visszaeső bűnözőnek minősülni.

Ebben a kontextusban érdekes összehasonlítani ezt az esetet a szintén akkor kegyelmet kapott Budaházy Györgyével, akit terrorizmus vádjával ítéltek el, és akinek szabadulásáért nem más, mint Böjte Csaba imádkozott és gyerekeket is imádkoztatott!

Budaházy György, akinek Novák K. Endrével párhuzamosan adott kegyelmet a pápa 2023-as látogatása előtt saját elmondása szerint kizárólag végrehajtási kegyelmet kapott, azt is csak részben, hiszen, a közügyektől változatlanul el van tiltva, ügyvédje a Magyar Nemzetnek pedig azt mondta, hogy ügyfele nyolc évig még büntetettnek minősül.

Böjte Csaba, Novák Katalin, a pedofilok és a propagandasajtó

A Telex azt teszi szóvá, hogy a pedofília vádja csak abban az esetben esik súlyosan a latba a magyar kormánynál, hogyha az ellenzéket tudják támadni ezzel. Ez lemérhető azon, hogyan támadták ki tavaly nyáron egy újabb ügy miatt Jámbor András országgyűlési képviselőt és a Szikra Mozgalmat a pedofília vádjával.

Történt, hogy az úgynevezett antifaügy miatt őrizetbe vették D. Krisztinát, a Mozgalom egyik tagját, majd D. Krisztina élettársának lakásán egy olyan laptopon, amely nem hozzá tartozott, pedofil képeket találtak. D. Krisztináról végül a rendőrség hivatalosan is kimondta, hogy semmi köze nem volt a brutális támadáshoz. Az ügyben valakit – akinek nincs köze a Szikra Mozgalomhoz – beidézett a rendőrség, ő azonban a kihallgatás előtt öngyilkos lett. A kormánymédia ezek után attól volt hangos, hogy a Szikra Mozgalom és Jámbor András személyesen is pedofil.

Mindeközben, amikor az erdélyi magyar sajtó a Böjte Csaba gyermekotthonaiban megtörtént abúzusokat tárta fel, a kormánymédia az Origótól a Pesti Srácokon át a Magyar Nemzetig és a Hír Tévéig testületileg ráállt a két erdélyi újságíró, Szabó Tünde és Kulcsár Árpád lejáratására. A Böjte-féle otthonokban nemi erőszak, verés, szidás, éheztetés, szájba vizelés történt, ám a propagandasajtó az újságírókat nevezte betegnek és bűnözőnek, mi több, a Hír TV műsorában rögtön össze is kötötték a Böjtéről írt tényfeltáró cikkeket Jámbor Andrással és a Szikra Mozgalommal.

Mi a közös az erdélyi Böjte-ügyek és Novák pedofilbotránya között? A kettőt a propagandasajtó kapcsolja össze akarva akaratlanul, amikor túlbuzgóan próbálja bevédeni mind Böjtét, mind a köztársasági elnököt, mintha tévedhetetlenek volnának, és ezzel azt az üzenetet közvetítik az áldozatoknak, akiket megerőszakoltak, bántalmaztak, és megnyomorítottak, hogy az ő szenvedéseik nem számítanak. Traumájuk felejthető, elmismásolható, csak Novák Katalin vagy Böjte Csaba hírneve ne szenvedjen csorbát.

Novák Katalin kegyelmi botránya kapcsán a Telex is kiemeli a propagandasajtó szerepét a történetben, és rámutat, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége nem nézné jó szemmel Novák Katalin döntését, ha részletekbe menően tudna róla. Komolyan ártana a család- és gyermekbarát önképet kialakító Novák népszerűségének is, sőt, bizonyos mértékig a magát családbarátként feltüntető kormánynak is, ha a kormánysajtó is korrektül tájékoztatna az esetről. Erre azonban a meglévő médiaviszonyok között nincs és nem is lesz egyhamar esély. A magyar közélet tartósan úgy van berendezkedve, hogy a választók nagy része egyszerűen nem hall olyan ügyekről, amelyek csorbítanák a Fidesz népszerűségét.

Amennyiben tudomása van gyerekekkel szembeni visszaélésről, bántalmazásról, hívja az 119-es segélyhívó számot.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!