Transtelex Dialóg: Iskolaügyek – hogyan válnak gyerekek az értük felelős felnőttek áldozataivá?
2024. január 9. – 17:33
Látszólag két teljesen különálló, egymáshoz mégis ezer szállal köthető eseményt szeretnénk körbejárni, jobban megérteni a soron következő Transtelex Dialógon: a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium diáklányaival viszonyt folytató tanár ügyének megjelenése és a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának leomlása arra világít rá, hogy erdélyi magyar közösségünkben a felnőtt társadalom gyerekekhez és fiatalokhoz való viszonyulásában komoly bajok, hiányosságok vannak egyéni és rendszerszinten egyaránt.
Mindkét esetben az első mondat, amelyet az érintett intézményvezetőktől hallhatott a sajtó az volt, hogy ezeket az ügyeket úgy kell kezelni, hogy „ne ártsanak az intézmény hírnevének”. Ezzel önkéntelenül is rámutattak arra a logikára, amely mentén úgy van kódolva az iskolák belső struktúrája, hogy a visszaélések, abúzusok, a hiányosságok és megoldatlan problémák ne kerüljenek nyilvánosságra, ne tudja meg a média, a nagyközönség, mert az presztízsvesztéssel jár. Mielőtt azonban újabb és újabb tragédiák történnének, el kell végeznünk az önvizsgálatot, egyéni és közösségi szinten is.
Meddig, hogyan vagyunk felelősek mi, felnőttek, és hogyan kell ennek megnyilvánulnia gyerekeink életében?
Hogyan viszonyulunk mi, felnőttek a magunk alkotta szabályokhoz, hogyan tartjuk és tartatjuk be azokat?
Meddig a család és mikortól az iskola felelőssége, hogy mi történik egy gyerekkel egy oktatási intézmény ( akár leomló) falai között? Kérdezheti az iskola, hogy mi történik otthon? És fordítva?
Mi van a közösséggel, amely csak közönsége a történteknek? Lehet-e, szabad-e csak szemlélni bizonyos jelenségeket, miközben akár tehetnénk is valamit?
Mit és hogyan lehet tenni egy olyan közösségben, ahol az alá és fölérendelt viszonyok bonyolultak, ahol egyszerre vannak jelen bekövesedett, szigorú nevelési módszerek, és a modern gyerekpszichológia eredményei?
Amikor a szabadsággal könnyen összetéveszthető a szabadosság. Amikor törvények és átlátható szabályok helyett a szokások irányítják az esemyényeket…
Ezt és ennél többet is szeretnénk átbeszélni január 16-án 19 órától kolozsvári törzshelyünkön, a Planetáriumban.
Meghívottaink:
- Kulcsár Árpád újságíró, az Átlátszó Erdély munkatársa, aki egy kétrészes tényfeltáró riportban írta meg a Márton Áron Főgimnázium történelemtanára által elkövetett abúzusokat;
- László Éva, a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet adjunktusa;
- Váradi Izabella, az Országos Oktatáspolitikai és Értékelési Központ tanácsosa, tanár, az Iskolapéldák blog szerzője.
A beszélgetést moderálja: Albert Antal Orsolya újságíró, a Transtelex rendszeres szerzője.
A Facebook-eseményhez itt lehet csatlakozni.
Az esemény nyilvános. A beszélgetésről felvétel készül, amelynek a szerkesztett változatát a Transtelexen is közzétesszük. Minden résztvevő elfogadja a Transtelex adatvédelmi tájékoztatójában foglaltakat, valamint jelenlétével hozzájárul ahhoz, hogy az eseményen a szervező fotó-, hang- és videófelvételeket készítsen, azokat tárolja, valamint online felületein közzé tegye.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!