Kiskorúakkal szexelhetett az Untold alapítója, vizsgálódik a rendőrség

A helyi sajtóban felröppent hírek miatt in rem eljárást indított a rendőrség az Untold alapítója, Bogdan Buta ellen. Az érintett fiatalok kihallgatása után a rendőrség elrendelte, hogy változtassák meg a jogi besorolást a szexuális zaklatás bűncselekményéről a kiskorúval való szexuális kapcsolat létesítésének a bűncselekményére.

Vizsgálatot indított a kolozsvári rendőrség, miután a helyi sajtó arról számolt be, hogy az Untold és a Neversea alapítója, Bogdan Buta három évvel ezelőtt szexuális kapcsolatot létesített két, 15 és 16 éves tinédzserrel – írja a Hotnews a helyi sajtóra hivatkozva. Buta határozottan tagadja a vádakat, amelyek először a Liviu Alexa tulajdonában lévő Ziar de Cluj portálon láttak napvilágot. Alexának a két fiatalember arról beszélt, hogy kiskorúként szexeltek az Untold frontemberével, Bogdan Butával. Ez állítólag 2021-ben történt Butának az otthonában.

A lap szerint Buta három fiút szedett fel a Tinderen, majd meghívta őket a házába. Ketten közülük lefeküdtek a férfival, a harmadik állítólag pénzt, két pár tornacipőt és fülhallgatót lopott el a villából.

Bogdan Buta határozottan tagadja a vádakat, mondván, hogy azok „beteg elmék, zsarolók” műve.

A kolozsvári rendőrség vizsgálatot indított, és az üggyel kapcsolatban a sajtóval közölte, hogy a bűnügyi nyomozószolgálat rendőrei a kolozsvári ügyészség koordinálásával január 29-én hivatalból vizsgálatot indítottak szexuális erőszak bűntette miatt. „A bűnügyi rendőrség minden szükséges tevékenységet elvégez az ügy tisztázása és a megfelelő jogi intézkedések végrehajtása érdekében” – közölték a kolozsvári rendőrök.

Az áldozatok meghallgatása után január 30-án a rendőrség úgy döntött, hogy a jogi besorolást a szexuális erőszak bűncselekményéről a kiskorúval elkövetett szexuális cselekményre módosítja, amely súlyosabban büntetendő, 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztéssel.

A Ziar de Cluj úgy tudja, hogy Bogdan Buta jelenleg Dubajban tartózkodik, ahol az Untold dubaji kiadását hozza éppen tető alá. A fesztivált február 15-18 között rendeznék meg a román turisták által is közkedvelt közl-kelti helyszínen.

A kolozsvári rendőrség sajtóközleménye szerint a nyomozást jelenleg a Kolozsvári Fellebbviteli Bíróság ügyésze koordinálja, az érintettek közül egy 18 és 19 éves kolozsvári és iaşi-i személyt már kihallgattak, és az ügy megoldásához szükséges valamennyi meghallgatást és eljárási tevékenységet tovább folytatják.

A rendőrségi közlemény kitér arra is, hogy a meghallgatások során az érintettek nem tettek büntetőfeljelentést.

Bogdan Buta a történtekre reagálva közölte, hogy a bíróságon fog igazságot keresni.

„Az igazságszolgáltatás útját fogom választani, mint az egyetlen formáját a bűnözőkkel való érintkezésnek. Nem lesz más álláspont vagy interakció a témában, mint a per vagy a büntetőfeljelentés” – fogalmazott Buta.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!