Andrew Tate

Kiengedték a börtönből a Tate fivéreket, akik 30 napos házi őrizetbe kerülnek
December óta volt börtönben a két influenszer, akiket bűnszervezet létrehozásával, emberkereskedelemmel és nemi erőszakkal vádolnak.
A Tate testvérek és feltételezett bűntársaik is vizsgálati fogságban maradnak
A bukaresti ítélőtábla elutasította a fellebbezésüket, és szigorúbb ítéletet hozott a bűnsegédlettel gyanúsított két fiatal nő esetében.
Andrew Tate és testvére 300 millió dolláros perrel próbálja eltántorítani vádlóit a tanúskodástól
A nő ügyvédje szerint a fenyegetés célja egyértelműen a koronatanú megfélemlítése volt.
Így működik Andrew Tate online egyeteme, amellyel havi 10 millió dollárt keres
A tanárok neve titkos, de a Tate-fivérek azt ígérik, megtanítják a diákokat arra, hogyan gazdagodhatnak meg alternatív módszerekkel, mivel a hagyományos oktatás szerintük már egyre kevésbé releváns....
Hiába a sztárügyvéd, a Tate testvérek egyelőre nem szabadulnak a fogdából
Pedig azzal is érveltek, hogy egyiküknek babája született és még nem láthatta.
Kövess minket Facebookon is!