Szabadon mozoghatnak Románia területén a nemi erőszakkal gyanúsított Tate fivérek

2023. szeptember 29. – 09:04

Szabadon mozoghatnak Románia területén a nemi erőszakkal gyanúsított Tate fivérek
A Tate fivérek az ügyvédjükkel beszélgetnek Bukarestben – Fotó: Inquam Photos / Octav Ganea

Másolás

Vágólapra másolva

Elhagyhatják Bukarestet, és szabadon mozoghatnak Románia területén az emberkereskedelemmel és nemi erőszakkal gyanúsított Tate fivérek – közölte az Agerpres a bukaresti törvényszékre hivatkozva.

A bukaresti ítélőtábla augusztusban oldotta fel az Andrew és Tristan Tate ellen elrendelt házi őrizetet, de a brit testvérpár bírósági engedély nélkül nem hagyhatta el Bukarestet és a fővárost övező Ilfov megye területét.

Csütörtökön a hatósági felügyelet alatt lévő két gyanúsított azt kérte a törvényszéktől, hogy távozhassanak Romániából, azzal a kötelezettséggel, hogy nem hagyhatják el Európát. A bíró elutasította a kérésüket, de engedélyt adott arra, hogy az országban szabadon mozoghassanak.

A brit és amerikai állampolgárságú Andrew és Tristan Tate, valamint bűntársaik, Alexandra-Luana Radu és Georgiana Manuela Naghel ellen június 20-án emelt vádat a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). Bűnszervezet létrehozásával, többrendbeli emberkereskedelemmel, két rendbeli nemi erőszakkal, informatikai rendszerekhez való jogellenes hozzáféréssel, informatikai adatok módosításával, valamint ütlegelés és egyéb erőszakos tettekkel vádolják őket.

Az ügyészek szerint 2021 elején a négy vádlott szervezett bűnözői csoportot hozott létre, amely emberkereskedelemmel foglalkozott Románia, az Egyesült Államok és Nagy Britannia területén.

A vádirat szerint a csoport tagjai fiatal lányokat kényszerítettek arra, hogy szexuális tartalmú videókon szerepeljenek. A bűnszervezet külföldi állampolgárságú tagjai a „loverboy” módszert alkalmazták, azaz szerelmet színlelve hálózták be a lányokat, akiket aztán egy Ilfov megyei házban tartottak fogva, és különféle módszerekkel pornográf videók készítésére kényszerítették őket, amelyeket feltöltöttek az internetre, és ezáltal jelentős anyagi haszonra tettek szert. A hatóságok hét áldozatot azonosítottak a nyomozás során, akik közül hárman polgári peres félként csatlakoztak a perhez.

Az áldozatok arról számoltak be a nyomozóknak, hogy az Ilfov megyei házban fegyveres őrök fogadták őket. A házban videocsevegésre kialakított stúdiót rendeztek be. Az áldozatokat arra is kényszerítették, hogy „owned by Tate” („Tate tulajdona”) feliratú tetoválást viseljenek a testükön.

Az ügyészek szerint a bűnszervezet egyik tagja 2022 márciusában több ízben is szexuális együttlétre kényszerítette az egyik lányt.

2021 októberében, amikor az egyik lány megpróbálta megtagadni a pornográf videóanyagok gyártását és el akarta hagyni az Ilfov megyei házat, valamelyik fivér utasítására az egyik bűnsegédlettel vádolt fiatal nő bántalmazta az áldozatot – állítják a nyomozók.

A nyomozás során a DIICOT a Tate fivérek romániai vagyonának több elemét zároltatta: 15 telket és épületet Ilfov, Prahova és Brassó megyében, 15 luxusautót, 14 luxusórát, két aranyrudat, részvényeket, pénzt és kriptovalutát.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!