Andrew Tate-ék beperlik a floridai nőt, aki feldobta őket

755

Az embercsempészetért és prostituáltak futtatásáért Romániában letartóztatott Andrew Tate és bátyja beperelnek egy floridai nőt, akiről azt állítják: hamisan vádolta meg őket azzal, hogy fogva tartották Romániában.

A Guardian beszámolója szerint a két férfi 5 millió dollárra perli a nőt, a nő szüleit, egy másik nőt, aki a bukaresti ingatlanukban élt és a nő egy férfi ismerősét. Tate-ék azt állítják, hogy ők öten összeesküvést szőttek, hogy hamisan megvádolják őket emberkereskedelemmel és nemi erőszakkal, ami végül a szabadságukba és több millió dollárjukba került. A kereset szerint a nő és szülei Palm Beach megye lakói, ezért ott indították el a jogi eljárást.

„A Tate testvérek soha nem vettek részt emberkereskedelemben” – áll a dokumentumokban. Az ügyvédek szerint a nő „sorozatos hazudozó, manipulátor és cselszövő, aki szexuális, pénzügyi és érzelmi haszonszerzés céljából kihasználja a sebezhető, gyakran jó szándékú, gazdag férfiakat”.

Júniusban emeltek vádat a román hatóságok Andrew Tate, a testvére, Tristan és még két másik ember ellen, akiket erőszakkal, emberkereskedelemmel és nők szexuális kizsákmányolására épülő bűnszervezet létrehozatalával vádolnak. A vádirat szerint összesen hét áldozatról lehet tudni, akiket a Tate testvérek hamis ígéretekkel hálóztak be.

Az önsegítő guruvá avanzsált kick-box bajnok influenszert a nőgyűlöletre hajlamos férfiközönség istenként tisztelte a közösségi médiában, amíg ki nem tiltották onnan, és a román rendőrség le nem tartóztatta a fenti vádakkal.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!