Alexandru Rafila
Romániai kórházakban fognak kezelni palesztin gyermekeket
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint a háborús sérülteket az európai védelmi mechanizmus keretében hozzák Romániába.
Egészségügyi miniszter: 80 százalék alá csökkent az átoltottság Romániában
Alexandru Rafila szerint az átoltottság csökkenése több halálos áldozatot szedett már a kanyaróval fertőzöttek körében.
A kormány épülete előtt tüntetnek az egészségügyi alkalmazottak
A szakszervezetek a múlt héten bejelentett fizetésemelés ellenére is elégedetlenek a bérekkel, mert azok elmaradnak az egészségügyi dolgozók várakozásaitól.
Rafila: Influenzajárvánnyal kell számolni, de február végére lecseng
Az egészségügyi miniszter elmondta, az eddigi tapasztalatok szerint az esetszámok tetőzése általában három hétig tart.
Jó-e, ha vény nélkül válthatjuk ki a patikából az antibiotikumot?
Alig jelent meg a miniszteri rendelet, máris módosították, mert rájöttek, csak a szuperrezisztens baktériumokat eddzük azzal, ha túl könnyen és kontroll nélkül férhet hozzá bárki az antibiotikumokhoz.
A vizsgálatok szerint nem ételmérgezés okozta a murgeni-i pszichiátriai kórház betegeinek...
A rendőrök bűnügyi eljárást indítottak az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.
Oltás-dosszié: Románia 45 millió adag vakcina megvásárlásától állt el
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint még zajlanak a tárgyalások a megrendelések lemondásáról.
Egészségügyi miniszter: Az egészségügyi rendszer jelenleg 7,5-ös osztályzatot érdemel
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint a romániai egészségügyi rendszer kielégítő szolgáltatásokat nyújt a pácienseknek.
Romániában kezelik tovább a crevediai robbanás két sérültjét, Olaszországból térnek haza
Az egészségügyi miniszter szerint bővültek a lehetőségek Romániában a súlyos égési sérülések kezelésére, illetve ezen a területen további gyors változás várható.