A bukaresti Pantelimon kórház orvosai lemondással fenyegetőznek
2024. augusztus 8. – 12:58
A bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház intenzív osztályának orvosai lemondással fenyegetőznek és blokkolják a kórházi felvételeket, miután két orvosát előre kitervelt, minősített emberölés vádjával őrizetbe vették, írja a Digi24. Mindeközben a Szent Pantelimon kórház orvos igazgatója benyújtotta lemondását és a menedzser is lemond.
Az orvosnőket azzal gyanúsítják, hogy a noradrenalin dózisának drasztikus csökkentésével előidézték az intenzív osztályon fekvő beteg halálát. Az előzményekről bővebben itt írtunk.
Florina Pompilian, a Pantelimon kórház intenzív osztályának vezetője a News.ro szerint azt mondta, nem egy spontán sztrájkról van szó, hisz az intenzív osztály betegeit el kell látni, viszont az ügyeletet már nem látják el, így új beteget nem fogadhat a kórház, pénteken pedig benyújtják felmondásukat. „Amint sikerül rendezni az intenzív osztályos betegek helyzetét, mert nem hagyhatjuk őket magukra, a felmondás következik. Mindannyian elmegyünk. Minden kolléga” – hangsúlyozta az intenzív osztály vezetője.
Az orvos szerint a nyomás elviselhetetlen szintet ért el.
Az intenzív osztályon 12 orvos dolgozik, közülük két orvosnő ellen folyik vizsgálat, egy orvos szabadságon van, egy másik orvos pedig még nem tudja, hogy felmond-e, a többi nyolc orvos úgy döntött, hogy feladja az ügyeletet.
„Nem félünk semmitől, de ilyen körülmények között nem tudjuk végezni a munkánkat. Ez egy kemény szakterület, amely jelenleg be van sározva. Inkább olyan helyekre megyünk, ahol nyugalom van, és nem taposnak el bennünket. Elfogadhatatlan, hogy minden héten panaszokat kapunk” – panaszkodott az orvos.
Bogdan Socea, a kórház igazgatója elmondta, hogy az intenzív osztály orvosai csütörtökön úgy döntöttek, hogy tiltakozásul sztrájkba lépnek. „Természetesen ellátják a sürgősségi osztályon, valamint az intenzív terápián lévő betegeket. De tíz műtétet elhalasztottak. Most előkészítek egy dokumentumot, amit mindannyian alá fognak írni, amelynek értelmében mind az ügyeleti, mind a kórházzal kötött szerződésről lemondanak” – mondta Bogdan Socea.
Csütörtökön az egészségügyi miniszter a kórház orvos igazgatója és az intézmény menedzserének a lemondását is bejelentette.
Sajtótájékoztatóján Alexandru Rafila elmondta, az egészségügyi intézmény két vezetője önszántából döntött úgy, hogy megválik tisztségétől (miután erre az egészségügyi miniszter felszólította őket). Az orvos igazgató már be is nyújtotta a felmondását, és a kórház menedzsere is bejelentette, hogy követi. „Egy dologra azért tekintettel kell lenni: biztosítani kell a kórház működését az új menedzser kinevezéséig” – tette hozzá.
A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a minisztérium ellenőrző testületének a kórháznál végzett korábbi vizsgálata az adminisztratív tényezőkre, a procedúrák betartására irányult. Rafila hozzátette: a minisztérium és a kórház is minden iratot és kikért felszerelést a nyomozó hatóságok rendelkezésére bocsátott.
Szerdán őrizetbe vették a bukaresti Szent Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház két aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosát minősített emberölés gyanúja miatt. A két orvosnőt azzal gyanúsítják, hogy gyógyszermegvonással előidézték egy súlyos állapotban levő beteg halálát. Ugyanabban az ügyben hamis tanúzás gyanúja miatt egy asszisztensnőt is őrizetbe vettek.
Azóta az ügyészség újabb információk közölt a halálesettel kapcsolatban. Egy 54 éves beteget március 17-én utaltak be a kórházba, majd március 25-én az intenzív osztályra került, mivel az állapota rosszabbodott. Első alkalommal március 26-án csökkentették nála a noradrenalin dózisát. A rá következő napokban javult az állapota, a hozzátartozóit is tudta fogadni. Másodszor április 4-én csökkentették a gyógyszeradagját és aznap meg is halt.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!