A vizsgálatok szerint nem ételmérgezés okozta a murgeni-i pszichiátriai kórház betegeinek rosszullétét és halálát

A murgeni-i pszichiátriai kórházban három beteg halálával és több tucatnyi másik páciens megbetegedésével kapcsolatban eddig elvégzett mikrobiológiai eredmények nem utalnak ételmérgezésre – jelentette ki a Digi24 szerint Alexandru Rafila egészségügyi miniszter kedden.

A toxikológiai vizsgálatok, amelyek tegnap érkeztek meg, azt mutatják, hogy az emberek nem nyeltek le mérgező anyagokat vagy felesleges gyógyszereket.

A Higiéniai és Állategészségügyi Közegészségügyi Intézet hétfőn elküldte a Murgeni Pszichiátriai Kórházban vett minták részeredményeit, amelyek szintén nem utaltak olyan toxinok vagy veszélyes baktériumok jelenlétére, amelyek a betegek halálát okozhatták volna. A Vaslui Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) képviselői az eredményeket eljuttatták az Egészségügyi Minisztériumnak, amely megerősítette az összes eredményt.

A múlt héten a murgeni-i kórházba felvett három beteg meghalt, egy másik pedig súlyos állapotban került a bârladi „Elena Beldiman” Városi Sürgősségi Kórházba. Ezt követően több emésztési tünetekkel küzdő beteget szállítottak Vaslui, Bârlad és Iași kórházaiba. A betegek, valamint az egészségügyi egység alkalmazottai állítólag kedden egy helyi kolostor által biztosított halalapú ételt fogyasztottak. A betegek emellett a kórház munkatársai által egy Bârlad városában található üzletből vásárolt halkonzervet is vacsoráztak.

A Vaslui megyei állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági igazgatóság (DSVSA) a floreşti-i kolostort negyvenezer lejre büntette.

Mikrobiológiai mintákat, élelmiszermintákat és vízmintákat is vettek, mivel a hatóságok szerint a murgeni-i kórház vízellátása is szennyezett lehet. A rendőrök bűnügyi eljárást indítottak az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!