Előállították a bukaresti Pantelimon kórház 4 alkalmazottját a gyanús halálesetek miatt

Bekísérték kihallgatásra szerdán a bukaresti Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórház négy alkalmazottját az egészségügyi intézmény intenzív osztályán bekövetkezett gyanús halálesetek ügyében. Közben az egészségügyi miniszter, Alexandru Rafila a kórház menedzserének és orvosigazgatójának a lemondását kérte.

Az Agerpres a fővárosi törvényszéki ügyészség tájékoztatása alapján azt írta, hogy szerda reggel házkutatást végeztek a négy kórházi alkalmazott lakásán, majd bekísérték őket kihallgatásra.

A kihallgatások hírére a kórház menedzserének és orvosigazgatójának a lemondását kérte Alexandru Rafila egészségügyi miniszter. A G4Media által idézet minisztériumi közleményben úgy fogalmaznak, hogy tekintettel a működési zavarokra és a közvélemény bizalmatlanságára, amit az elmúlt hónapok eseményei és folyamatban lévő vizsgálat váltott ki, az egészségügyi miniszter kéri ez említettek lemondását.

„A sürgősségi kórházaknál a minőségi ellátáshoz való hozzáférés alapvető fontosságú az egészségügyi minisztérium reformjainak és beruházásainak sikeressége szempontjából. Az egészségügyi rendszer e fontos célkitűzéseit veszélyeztető hozzáállást elfogadhatatlannak tartjuk” – idézte a tárcavezetőt a minisztérium közleménye. A G4Media emlékeztet, hogy a nyomozás megindításakor Rafila még azt nyilatkozta, hogy nem tartja megalapozottnak a Pantelimoni kórházban történt gyanús halálesetekkel kapcsolatos büntetőfeljelentéseket.

Az egészségügyi intézmény egyik alkalmazottja áprilisban jelentette az ügyészségen, hogy április 4. és 7. között 17 beteg halt meg az intenzív osztályon a vérnyomás emelésére vagy szinten tartására használt noradrenalin dózisának szándékos csökkentése miatt. Az ügyészek büntetőeljárást indítottak az ügyben emberölés gyanújával, kihallgattak több orvost és asszisztenst, és bekérték a vizsgált időszakban elhunyt 17 páciens orvosi dokumentációját és egyéb iratokat.

Később az egyik asszisztensnő ellen eljárás indult hamis tanúzás gyanúja miatt. A nyomozók azt feltételezik, hogy a nő tudja, mi történt az intenzív terápiás osztályon, de nem volt hajlandó beszámolni a részletekről.

Az esetben a Bukaresti Orvosi Kamara is vizsgálatot rendelt el, és ők korábban azt állapították meg, hogy nem történt szakmai mulasztás a kórházban.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!