Vig Emese

Vig Emese

Simona Halep, a volt világelső teniszező kiszorult a top 500-ból
A teniszező tavaly szeptembertől nem léphetett pályára.
Nem engedték be fürdeni: diszkriminációval vádolja a temesvári élményfürdőt egy roma nemzetiségű...
Az aquapark adminisztrátora szerint nem etnikai kritériumok alapján válogatják meg a vendégeket.
A finnek és a szlovákok a pihenés európai bajnokai, a románok a középmezőnyben vannak, a magyarok...
A pihenési indexet több szempont alapján állították össze: nem csak az számít, hogy mennyit alszunk éjszaka, hanem az is, hogy hány napos a pihenőszabadságunk, illetve hány hivatalos munkaszüneti...
Tengerparti tragédia: vízbe fulladt három turista
A szeles idő felerősítette a tengeri áramlatokat, pillanatnyilag vörös zászló hirdeti, hogy tilos a fürdés.
Egy fogyatékkal élő gyermekek számára fenntartott központból súlyos égési sérülésekkel került...
Vizsgálatot indítottak testi sértés miatt, miután kiderült, hogy a központ megpróbálta eltitkolni az esetet.
Első helyezést ért el Románia csapata a nemzetközi földrajz olimpián
A diákok összesen négy, három arany és egy ezüst érmet szereztek.
Robbanás volt a román tengerparton, a hatóságok szerint tengeri aknáról lehet szó
A négynapos hosszúhétvége miatt rengeteg a turista, ráadásul holnap lesz a román haditengerészek tiszteletére rendezett vízi parádé is. A feszültség maximális.
A Velencei Filmfesztivál megnyitóján is bemutatják Botezatu friss, barokkos ihletésű kollekcióját
A romániai bemutató pénteken volt a Szeben megyei Feleken, Brukenthal báró nyári palotájában.
Házavatóval indították a 14. Kolozsvári Magyar Napokat, a sztár a reneszánsz falfestmény volt, nem...
A Farkas utcai templom szomszédságában lévő Herepei-ház a KMN alatt továbbra is látogatható.
A retyezáti mormota az új cukiság, amitől olvadozik az internet népe
A kis őrszem éles füttyel jelezte társainak a veszélyt, amikor az őt filmező biológust észrevette.
Kövess minket Facebookon is!