
Tőkés Hunor
Kezdetét vette a Gaudeamus Könyvvásár Kolozsváron
Kolozsvár főterén vasárnapig lesz látogatható a fehér sátras könyvvásár.
Ezentúl 120 km/órával lehet haladni a gyorsforgalmi utakon
A képviselőház döntő házként fogadta el a törvényt, amelyet már az olténiai szakasz esetében figyelembe vehetnek a táblák kihelyezésekor.
Feszültséget keltett Sepsiszentgyörgyön egy világrekord-kísérlet helyszíne kapcsán hozott döntés
Ismét világrekordot szeretne dönteni egy triálos sepsiszentgyörgyi sportoló a Szent György Napokon. A szervezőktől meg is kapta a lehetőséget rá, de nem ott, ahol előzőleg megbeszélték.
Stefano Bottoni: a Fidesz céljai között az erdélyi magyarok szolgálata az utolsó
A történész szerint az erdélyi politikai közösség felszámolta saját cselekvőképességét, amikor a Fidesz rendszerének kiépítéséhez asszisztált.
„Nincs, akihez fordulnunk” – a székelyföldi diákok hiányolják az iskolai drogprevenciót
Erdélyi diákok szinte alig találkoznak kábítószerrel kapcsolatos felvilágosítással, drogokkal már annál inkább. Olyan is akad, akit éppen az iskolán belül kínálnak meg valamilyen szerrel.
Borbáth Endre: az erdélyi identitás egyre inkább kiszorul, és betagozódik egy nagy magyar...
A Fidesz győzelme az erdélyi magyar politikusok számára garanciát biztosít a magyarországi támogatások folytatására, de ennek meg lehet az ára.
A Kolozs és Maros megyei RMDSZ összesítve sem gyűjtött 32 ezer levélszavazatot
Maros megyében több mint 24 ezer, Kolozs megyében mindössze 7 ezer levélszavazatot gyűjtött a területi RMDSZ.
Csíkszéken legalább 50%-kal több levélszavazatot gyűjtöttek, mint 4 éve
Hasít Csík- és Udvarhelyszék levélszavazatok terén, az RMDSZ két területi szervezete összesen 42 ezer voksot gyűjtött.
Huszonegyezer levélszavazatot gyűjtött az RMDSZ Háromszéken, de nem bízták a véletlenre
Tamás Sándor szerint a négy évvel ezelőtti magyarországi választáshoz képest 15-20 százalékkal több levélszavazatot adtak le székelyföldiek.