Kíméletlenül megizzasztott, de mészkőfalaival felejthetetlen élményt nyújtott az erdélyi hegyek királya, a Királykő

Minél többször teszi próbára magát a bakancsos túrázó, minél több tapasztalatot/erőnlétet gyűjt magának, annál nagyobb esélye van annak, hogy bakancslistájára felkerül a Kárpátok délkeleti kanyarulatának egyik legismertebb és legszebb hegyvonulata, a Királykő-hegység (románul: Piatra Craiului, németül: Königstein).

Az erdélyi szász vidék és egyben az ország egyik legszebb mészkőhegységéről van szó, ami tényleges mászásra készteti, és szintkülönbségei miatt sok megpróbáltatás elé állítja a túrázókat, cserébe viszont élmény- és látványgazdag túrával kecsegtet, számomra is egyre vonzóbb kezdett lenni az utóbbi időben. Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy valamelyik hétvégén meg kellene mászni a Brassó közelében található Királykő-hegységet. Végig kellene haladni a fűrészfog-szerű Nagy-Királykő gerincén. De az Erdélyi Kárpát Egyesület háromszéki szervezetének odavezető túrájára nem jutottam el. Túrázó ismerőseim pedig vonakodtak a „hegyek királyának” bevételétől, mert vagy nem tartották magukat elég felkészültnek, ilyen nehéz túrához. Vagy már megjárták, és rémtörténeteket meséltek róla, mert a fogukat majdnem otthagyták, a bakancsuk belekopott, a cipőjük elszakadt, elegük lett, és „oda vissza már soha többé nem mennének”. „Nagyon biztató” – gondoltam magamban, ezeket hallva.

Barátaim történetei rám is nagy hatással voltak, azonban nem hogy eltántorítottak volna, egyre nagyobb kedvet kaptam arra, hogy a kíváncsiságomnak és a kihívásnak eleget tegyek. A fejembe vettem ugyanis, hogy megcsinálom. Már csak egy kérdés maradt még mindig megválaszolatlanul, hogy kivel. Nem várt helyről, Székelyudvarhelyről érkezett a túrázó „felmentősereg”, hogy együtt másszuk meg a Királykő legmagasabb, Pásztor-csúcsát (Vârful La Om, 2238 m). Aztán másnap a Nagy-Királykőn és a gerincen is végig haladjunk. Az útvonal ide kattintva megtekinthető.

Ez csak elsőre tűnt sétagaloppnak, életem eddigi legnehezebb, legőrültebb és egyben szórakoztatóbb túrája keveredett ki belőle, ahol a túraösvényen haladva, a mészkőlépcsőket mászva, csak rossz mozdulat vagy lépés választott el attól, hogy ripityára törjem magam. A Királykőt már megjárt túravezetőnknek eszébe is jutott a gerincen korábbi fogadalma, hogy ő ide nem jön vissza, de szerencsémre, akkor már késő volt visszakoznia, a hegyről ugyanis csak lejönni lehet.

Túrabeszámoló

Indulási bázisunk a Zărneşti városától 12 km-re található Plaiul Floii turistaállomás és panzió (800 m) volt. Idáig jöttünk autóval, a járműveket a panzió előtti tágas parkolóban hagytuk. A kocsiból már látni lehetett a Királykő pompás mészkővonulatát, ahogy hosszan elnyúlva koronázza meg a tájat. A Plaiul Floii-tól pedig már látszott első célunk is, az égbe nyúló mészkőfalakat végigmérve, tekintetünk eljutott a Pásztor-csúcsig.

Innen indultunk útnak a vörös jelzést követve, a Șpirlea-völgyön felfelé haladva. Eleinte csak enyhe emelkedőn haladtunk, hűs patakokon vágtunk át, erdőrengeteg követte utunk a forrásig. Tudtuk, ez a forrás lesz az utolsó lehetőség arra, hogy „kulacsainkat” megtöltsük. A forrást elhagyva 1-2 óra sétával már 1410 méteren találtuk magunkat a Șpirlea menedékhelyen. Az előtte lévő emelkedő igencsak megdolgozta azokat, akik nem megfelelő kondícióban vágtak neki a túrának. Sok olyan túrázóval találkoztunk, akik menedékhely fapadjain lihegve, kimerülten pihentek, és eszük ágában sem volt tovább menni. Amikor szóba elegyedtünk velük, kikerekedett a szemük annak hallatán, hogy mi tovább haladnánk felfelé a vassodronyokba kapaszkodva.

Én inkább a menedékhely láttán néztem egy nagyot. Az iglunak kinéző félbevágott kunyhócska rám hozta a frászt, és a székelyudvarhelyi túratársam biztosított róla, hogy a csúcs közelében is hasonló vár reánk, majd abban fogunk éjszakára megpihenni. A szépséghiba az volt, hogy sátrat nem hoztunk a túrára, úgy terveztük szépen elférünk a hegy menedékhelyen egymás mellett, de ez első látásra mindössze 2-3 ember befogadására tűnt alkalmasnak. Aztán, mint a mesékben, minél többen gyúródtunk be, még mindig maradt egy kicsike hely, jöhetett a következő társunk is, így senkinek nem kellett szabad ég alatt töltenie az éjszakát.

Addig viszont el kellett jutnunk, hogy ezt megtapasztaljuk. Ahhoz, hogy kétezer magasba érjünk, egy túraútjelzőtáblát követően két út állt előttünk.

• A hosszabb és kevésbé mászós, de ugyanúgy szintkülönbségekkel és intenzív emelkedéssel váró útvonal, a hegyvonulat lába alatt kígyózik a Királykő válla (Umerii Pietrei Craiului) felé, majd kb 4-5 óra után a Hátsó-nyeregnél (Șaua Funduri, 2018 m) a kék jelzésről tér vissza a pirosra, és egyben ér fel a hegyvonulat végéből a gerincre.
• A másik, amin mi is mentünk, az direkt módon vitt fel a Pásztor-csúcs felé, a terep fokozatosan vált egyfajta mészköves mászópályává a La Zaplaz sziklaüregei környékén. Utólag elgondolva a nagy felkészülésemből épp a mászóleckék maradtak ki, de itt bepótoltam.

A szinte folyamatos mászást, ami 2000 méter magasságig tartott, időnként „könnyítő” szerpentinek szakították meg, a hegyvidéki növényvilág, barlangok, üregek és mészkőlavinák váltak láthatóvá számunkra, majd ismét nehézkessé vált a terep a Șaua Grindului menedékhelyig. Összesen négy órába telt idáig eljutni (Plaiul Foii – Șpirlea – la Lanțuri – Grind-nyereg). De igazán csak a vége volt kíméletlen, amikor már fáradtan, meggyötörten kellett magasabbra és magasabbra felkapaszkodni.

Ahogy felértünk, a pihenésen túl az első gondolatunk a szállás volt

Három túrázó már elfoglalta a menedékhely „ágyának” egyik felét, így kizárásos alapon nekünk, hármunknak maradt a másik fele. Vagyis részben, mert a menedékhely mellett talált régi ajtót, a menedékhelyen belül, a földre helyeztük, és azon aludtam. Valahogy csábítóbbnak tűnt, mint a közös alvás öt emberrel.

A hőmérséklet egyébként így augusztus végén, a kánikulák időszakában egész kellemes, mondhatni üdítő volt: nappal 21 fok körül volt a hőmérsékletet, hajnalra 7-8 fokot mértünk. A szállás elfoglalása után vettük célba a Pásztor-csúcsot, ami a hegység legmagasabb pontja, és a Grind-nyeregtől már olyan közel van, hogy a lemenő nap fényében, majd lámpával a sötétben is megmásztuk egyszer. Utóbbit azért tettük, mert műszereink 2238-nál nagyobbat mértek, és ki szerettük volna deríteni, hogy mennyivel. (Elhanyagolható, 10 m a különbség a csúcson mért adat és a hivatalos besorolás között.) Reggel én külön is felmentem a Pásztor-csúcsra a zergéket követve, akik reggel 7-kor már megjelentek a menedékhely körül, kíváncsian be-bekukkantottak, majd továbbugráltak vidáman.

Egyszer fent, egyszer lent máshol, ez itt egy hullámvasút, amin te vagy a kerék

Ha az éjszaka nem is nyújtott ébredések sokaságától mentes alvást, azért pihentető volt. Az izomláz jeleit azonban már egyesek elkezdték érezni. Sebaj, a java még hátra volt! Más hegyeknél a lemenés felüdülés, ezért volt különleges a Királykő gerincén túrázni. Mivel ott lemenni, ahol feljöttünk, nehéz lett volna a sziklatörmelékek, folyamatos ereszkedés és falakról való lemászás miatt (amit egyszer azért kipróbálnék), ismét két út állt előttünk: a Kis-Királykő gerince felé leereszkedni, vagy másik irányba sorra venni a csúcsokat (Királykő válla – 2209, Kőlapok csúcsa, 2127 m, Köves-csúcs, 2086 m) és a köztes „fűrészfogakat”, egészen a Hátsó-nyeregig. Remélve, hogy nem annyira megterhelő (tapasztaltabb túratársam szerint pont olyan megterhelő volt, de legalább hosszabb is) az utóbbi útvonalat választottuk.

2018 méterről egy élesebb szintkülönbség után lehetett volna visszakanyarodni a kék jelzésű útvonallal a Plaiul Foii felé. Lehetett volna, csak mire odaértünk, arra már minden egyes emelkedés fájdalmasan hatott: volt, aki a vízhólyagokra panaszkodott, és olyan is, akinek égett a combja, a vádlija, de ennél nagyobb baj volt, hogy 3 órát mentünk csak a gerincen, de már több mint egy órája mindenkinek elfogyott a vize. Annyi áfonya pedig még a Királykőn sem volt, hogy elég lett volna szomjunk csillapítására.

A bölcsek köve, avagy a kövek bölcsei

Már a fűrészfogakon túl voltunk, és talán már a Hátsó-nyereg is mögénk került, a szomjúság pedig égető problémává vált, amikor találkoztunk két öreggel, akik a hegy aljában, Șirneában laknak, a kevésbé ismert faluban, ami turistalátványosságnak is beillik dombjaival, egymástól távoli skanzen házaival. Vidéke leginkább a Gyimesekre hasonlít. Az öregek tehát a csángókhoz hasonló terepbírással és terepismerettel rendelkeztek. Olyan forrásvizekről és útvonalakról beszéltek nekünk, amit csak a helyiek ismerhetnek. Úgy döntöttünk tehát, hogy ha hosszabb is lesz úgy az utunk, de nem direkt a Plaiul Foii felé kanyarodunk, hanem az öregekkel tovább baktatunk Șirnea (dél-kelet) felé, a forrásig, mert senki sem akart kiszáradni, kerül, amibe kerül. Azaz, vállaltuk, hogy a hegyvonulat számunkra „rossz oldalán” jövünk le.

Rövid mászkálás után erdős, mezős táj fogadott bennünket. Az erdő jó hűvös volt a nagy melegben, lefelé jönni pedig maga volt a felüdülés. Ahogyan az a gondolat sem volt rossz, hogy 1-2 óra leforgása után már vízhez is jutunk. Közben rá-rá csodálkoztunk a két öregre, mennyire ismerik a tájat, és úgy vágtatnak előttünk, mintha egyidősek volnánk. Motiváló volt. Csakhamar el is értük a forrást, az öregek, akik szerint elsősorban állatitatónak használják a helyet, mosolyogva fogadták örömünket. Ők természetesnek vették a vidéken még megszokott, ám a nagyvárosi környezetben egyre inkább kikopó önzetlen segítségnyújtást.

Miután feltankoltunk, utunkat az öregek falva felé vettük. A szerencsénk nem merült ki az ivóvíz-probléma megoldásával: egy udvarhelyi barátunk épp Brassóban tartózkodott, és eljött értünk, hogy visszavigyen bennünket az autónkhoz. Így a lejövetel is 3 órába került, a gerinccel együtt tehát 6 órán át túráztunk, majd a Plaiul Floii panzióban tekinthettünk vissza a megtett útra, egy bőségesen megterített asztalon.

Miért ilyen iszonyatos ez a nem túl magas hegység?

A Királykő-gerinc sok túrázó kedvenc célja, de nem egy laza, hétvégi sétakirándulásra érkezik az ember, hanem kőkemény harcra a heggyel, vagyis elsősorban önmagával. A nagy szintkülönbségek, a sziklamászás, illetve az, hogy időben sem könnyű fel vagy lejutni róla, mindez a nehéz túrák közé emeli a Királykőt. Akik barátságosabb körülményeket szeretnének, azok a Kis-Királykő gerincére mennek fel, ami 1 nap alatt megjárható, a Nagy-Királykő gerincének bejárásának átlagideje nyári körülmények közt is 2 nap.

Azaz, egyik nap az ember valahogy feljut, ott alszik, majd másnap nekivág az ereszkedésnek. Ha már fent van az ember a hegyen, akkor viszont muszáj lesz bírni, mert könnyíteni lehet az útvonalakon mentén, de valahogy csak le kell jönni róla.

Kezdő túrázóknak ezért én sem ajánlanám a Királykő nehezebb útvonalait, ellenben a hegyvonulat alatti erdős, mezős részeket, ahol kirándulni, biciklizni lehet, érdemes kipróbálni. A hűs patak és menedékhelyek melletti piknikezés egyszerűen kihagyhatatlan.

Miért éri meg egy olyan hegységre menni, ami nem kímél?

A Királykő látnivalóban rendkívül gazdag. A főgerinc középső részén mintegy 10 km hosszan, 2000 m feletti csúcsok alkotnak egybefüggő sziklacsipkét, melyet rendre meredek szakadékvölgyek szakítanak meg. A gerinc két oldalán több száz méteres mészkőfalak futnak le az erdősáv széléig.

A Királykő kőzetanyaga révén nemcsak felszíni látványosságokkal bír, a hegységet bemutató honlap információi szerint több mint 160 barlang található itt. Ezek közül legismertebbek a Dâmbovicoara-barlang (hossza: 629 m), a Medve-barlang (hossza: 367 m) és a Denevér-barlang (hossza: 160 m), valamint a több mint 450 méter mély Grind-zsomboly (Románia egyik legmélyebb barlangja). Ugyanakkor változatos az állat- és növényvilága is. A máshol ritkaságszámba menő zerge (hegyi kecske) itt mindennapos látvány: mintegy 300 példány él a hegység területén. Számos denevérfaj is él itt, de hiúz és barna medve is fel-fel bukkan néhol. A növények közül leginkább a havasi gyopár és megannyi más havasi virág keltheti fel érdeklődésünket. A világon egyedül itt található meg a királykői szegfű (Dianthus callizonus) melyet 1851-ben írtak le Schott és Kotschy bécsi botanikusok. De áfonyabokrok tömkelegével is találkozhatunk.

Ha ez nem lenne elég, akkor a Pásztor-csúcsról, de már a menedékháztól is, fenséges látvány tárul elénk a környező dombok, hegyek miatt, este pedig a települések fényei és a csillagok rajzolják ki a maguk lüktető világát. A hegyvonulat nyugati szomszédjai a Fogarasi-havasok és a Jézer-hegység, keleten pedig a Törcsvári-medence választja el a Bucsecs, illetve a Leaota hegységektől. Az időjárás függvényében ezekre is rá lehet csodálkozni.