Eddig 38 engedély nélkül állított útszéli óriáskeresztet számoltak össze, amelyek veszélyeztetik az autósok biztonságát
38 egyforma, illegális óriáskereszttel tűzdelték tele Romániát, állapította meg a G4media oknyomozása. A feszületek többségét magánterületeken, főleg egyházi telkeken emelték, mint erről szóló beszámolónkban írtuk.
A lap a szakvélemény kikérése után megjegyezte: rossz időjárási körülmények között a hiányos szerkezetű keresztek akár veszélyt jelenthetnek a közlekedésre, ezért az illetékesek igyekeznek beazonosítani a területek tulajdonosait, hogy adott esetben az illegális óriáskeresztet lebontsák.
A G4Media.ro a Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóságoktól és az Országos Útkezelő Vállalattól (CNAIR) kapott válaszok alapján úgy véli, 38-nál több kereszt is előfordulhat az országban, azonban ezeket nehéz azonosítani, mert egy részüket a megyei tanácsok, önkormányzatok vagy más intézmények által kezelt utakon helyeztek el.
A kapott válaszokból továbbá kiderült, hogy az óriáskeresztek 2022-2023 között, túlnyomórészt 2023-ban kerültek elhelyezésre, hétvégi napokon.
A lap korábban kiderítette, a keresztek felállítására irányuló kampány ötletgazdája egy Vâlcea-megyei szerzetes, aki üzletemberektől kap anyagi támogatást. A párbeszédet visszautasította.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás