A farkasnak a táplálékláncba való bevonásától az ökoszisztémák feljavulását és konzerválását várják a szakemberek.
A kiszolgáltatott helyzetben lévő családok 95 százalékában élelemre, ruhára, gyógyszerre sem jut elég pénz.
A Karom-Kard fedőnevet viselő műveletben eddig több mint 50 légi jármű vett részt, és legkevesebb 100 célpontot ért csapás.
Nyolc transzformátorállomás és egy középfeszültségű vezeték érintett, 229 fogyasztónál nincs áram.
Alexandru Muraru bebizonyítaná, hogy Orbán Viktor Tusnádfürdőn tett kijelentései diszkriminatívak és elfogadhatatlanok egy európai és toleráns Romániában.
A napi megrendelés 1200 tonnára rúg, amelyet egyrészt a meglévő készletből, másrészt a folyamatosan zajló kitermelésből biztosítanak.
A diszkriminációellenes tanács elnöke a Transtelexnek azt nyilatkozta, noha a bíróság határozatát tiszteletben kell tartani, az semmiképpen sem szerencsés, hiszen precedensértékű lehet.
A holland kormány a román hatóságok kezdeményezésére küldött felmérő missziót Romániába.
Különféle egészségmegőrzéssel kapcsolatos kampányokban gyakran elhangzik, hogy az időszakos rákszűrések, vizsgálatok nagyon fontosak, hiszen életmentőek lehetnek. Viszont a daganatos betegségnek a...
2021-ben 449,5 milliárd euróra becsülték a mezőgazdasági termelést az EU-ban, ennek 5 százalékát Románia adta.