Megvetette a plagizálókat, aztán kiderült, hogy ő is plagizált, erre lemondott a norvég miniszter
január 25. – 11:21
–
Kaiser Orsolya
Sandra Borch tíz évvel ezelőtti szakdolgozatának több mint 20 százalékát más hallgatók munkáiból ollózta össze.
Reggeli előtt vagy után kell fogat mosni?
január 19. – 05:44
–
Kaiser Orsolya
Még a fogorvosok is megosztottak a kérdésben. Viszont ha reggeli előtt mosunk, akkor reggeli után is érdemes tenni valamit a szájhigiéniáért.
Kizárták Csen bácsit a kínai maraton indulói közül, mert végig dohányzott
január 13. – 16:39
–
Kaiser Orsolya
Az 52 éves maratonista már évek óta pöfékel futás közben. Először a 2018-as Kuangcsou Maratonon készült róla fotó cigarettával a szájában.
Nyolcmillió forint segélyt kapott egy brit testcsonkító szervezet feje, aki előre kitervelten...
január 12. – 21:56
–
Kaiser Orsolya
Marius Gustavsonnak párja segített lefagyasztani a végtagot 2019 februárjában, azért, hogy aztán azt eltávolítsák a kórházban. Most a londoni Központi Büntetőbíróságon bíróságon tárgyalják az ügyét.
Megkínozhattak egy szerb politikust, miután tiszteletét fejezte ki egy koszovói katona sírjánál
január 9. – 15:06
–
Kaiser Orsolya
Beszámolók szerint Nikola Sandulovićra a szerb hírszerzés emberei támadtak rá. A hírszerzés vezetője elismerte, hogy ő rendelte el a politikus elfogását, mert egy szerbgyilkos sírjára tett virágot.
Egy Párizsba tartó repülő futóművébe rejtőzött el egy férfi, súlyos hipotermiával került kórházba
2023. december 29. – 13:41
–
Kaiser Orsolya
Az ismeretlen férfira akkor találtak rá, amikor műszaki ellenőrzéseket végeztek az Air Algerie légitársaság gépén, ami az algériai Oránból indult.
Legalább tizennégy halottja és több tucat sebesültje van a prágai Károly Egyetemnél történt...
2023. december 21. – 17:11
–
Kaiser Orsolya
A rendőrség megerősítette, hogy a pirotechnikusok házkutatást tartanak az elkövető hostouňi otthonában, ahol egy egész, legálisan tartott fegyverarzenált találtak.
Az ukrán védelmi miniszter szerint a jövőben külföldön élő ukrán férfiakat is besorozhatnak
2023. december 21. – 15:33
–
Kaiser Orsolya
Mindeközben Ukrajna megkapta az utolsó részletet a 18 milliárd eurót tartalmazó uniós segélycsomagból, összesen 1,5 milliárd eurót. Gyűjtőcikkünk az orosz–ukrán háború csütörtöki eseményeiről.
Akár félmillióan is összegyűlhetnek Londonban a palesztinpárti tüntetésen, 1850 rendőr van...
2023. november 11. – 13:32
–
Kaiser Orsolya
A hatóságok kérték a demonstráció elhalasztását, mivel egy napra esik az első világháborút lezáró tűzszünet évfordulójával. A Scotland Yard közölte, hogy minden tüntetőt letartóztatnak, aki...
Az elmúlt hetek legnagyobb dróntámadását indította az orosz haderő Ukrajna ellen
2023. november 3. – 14:24
–
Kaiser Orsolya
A reggeli órákban 40 drónt és egy rakétát indítottak Harkiv, Lviv, Herszon és Odessza irányába. Számos lakóház és létfontosságú infrastrukturális létesítmény is megrongálódott. Halálos áldozat nincs.