Összeütközött két vonat Buenos Airesben, legalább 90-en megsérültek

Legalább 90 ember megsérült, amikor pénteken Buenos Aires központjában egy személyvonat tehervonattal ütközött és kisiklott, írja az MTI a hatóságok közleménye alapján.
A baleset egy vasúti hídon történt az argentin főváros Palermo nevű lakónegyedében. Noha az eddigi jelentésekből az nem derült ki, hogy miként állhatott a hídon egy üres tehervagon, az argentin vasúti szakszervezet szerint korábban ellopták a sínekre fektetett rézkábeleket, ami miatt működésképtelenné vált az ilyen balesetek megelőzésére szolgáló jelzőrendszer.
„Tíz napja követeljük, hogy az ellopott jelzőkábeleket javítsák ki” – mondta Omar Maturano, a vasúti szakszervezet vezetője az ország független Radio Con Vos csatornájának. „A kormány azt mondta, hogy nincs pénz a pótalkatrészekre” – idézi Omar szavait az AP.
A Reuters szerint a helyszínre kilencven mentőautó érkezett, és a mentőcsapatok körülbelül száz sérültet láttak el. Alberto Crescenti a sürgősségi mentőalakulat vezetője azt mondta, két utast fej- és mellkasi sérülések miatt helikopterrel szállítottak a Santojanniban található kórházba. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!