Nekem azt ne mondja senki, hogy szőrösen nem szép a testem

Borotva, epilátor, gyanta, villanófényes szőrtelenítő, szőrtelenítő krém – nagyjából ezek azok az eszközök, amik minden drogériában megvásárolhatóak, ha valaki szőrteleníteni szeretne. És mikor lenne aktuálisabb megszabadulni a hónaljkutyától és más testrészeket borító bozonttól, mint nyáron? Szőrösen strandon, vízparton mutatkozni ugyanis nem módi – vagy mégis? Az elmúlt néhány évben egyre több olyan nőt látni, akik nem hódolnak be annak a régóta létező társadalmi elvárásnak, hogy a nőknek tetőtől-talpig csupasznak kell lennie.

A szőr megítélése az idővel és az éppen aktuális trendekkel együtt változik, a trendeket pedig a szépség- és kozmetikai ipar diktálja. K. Horváth Zsolt társadalomtörténész, kritikus, a 2021-ben megjelent A bundátlan vénusz című kötet szerzője szerint a szépségipar az egyedüli nyertese annak, hogy 2000-es évek elején elterjedt és kizárólagos normává vált a szőrtelenség. „A láb és a hónalj szőrtelenítése a nők körében korábbra datálható, az elit és a felső középosztály körében már az 1920–1930-as években elterjedt. A szeméremszőrzet eltávolítása azonban csak az ezredforduló környékén nyert teret. Ebben a kutatások szerint óriási szerepe volt az online pornográfia elterjedésének, amely nemcsak a szexuális gyakorlatokkal ismertette meg a tizenéveseket, de jelentősen átalakította a testképüket is.

A kozmetikai és szépségipar már jóval korábban is azt sugallta, hogy egy fiatal nő bőre akkor szép, ha teljesen sima, vagy ahogy egy korabeli reklám szövege mondta, olyan puha, mint egy kisbaba bőre.”

Ezzel a képpel megy szembe Cini, Korinna és Iris. Ők mind olyan nők, akik megbékéltek a testüket borító szőrrel. Évek óta nem használnak semmilyen szőrtelenítő eszközt, és nem gondolják, hogy emiatt ne lennének szépek, ápoltak vagy nőiesek. De nem csak a nőkön, az utóbbi években a férfiakon is egyre nagyobb a nyomás, hogy egyes testrészeik simák legyenek. Cikkünk egyetlen férfi szereplője Gábor, akinek már szóltak be a szőrös háta miatt. Szerinte nem szabad elítélni, ha valaki meghagyja a szőrt a lábán vagy a karján, ugyanakkor azt is el kell fogadni, hogy ez nem jön be mindenkinek.

Mi van akkor, ha valaki azért utasít el, mert odalent is meghagyom a szőrt?

„A Covid előtt hagytam fel a szőrtelenítéssel, amikor 17-18 éves voltam. Igazából belefáradtam, mert annyi macerával és fájdalommal jár. A koronavírus-járvány alatt senkivel nem találkoztam, senkit nem érdekelt, hogy szőrös vagyok-e vagy sem, csak otthon voltam, és ez idő alatt megszoktam, hogy így nézek ki” – mondja a most 21 éves Cini.

Míg ő megbékélt a testét borító szőrrel, addig sokak számára a mai napig furcsa, ha egy nő nem gyantázza és/vagy borotválja például a hónalját. „Eleinte furcsa volt, hogy megnéznek az utcán, az emberek furán reagálnak erre. Vannak férfiak, akiket a szőr taszít és kevésbé találnak nőiesnek, miközben vannak pasik, akiket meg pont ez vonz.”

Cini szerint a kéretlen pillantásoknak az lehet oka, hogy a nőiességről kialakított képbe nem fér bele, hogy egy nő szőrös – bár ez az elvárás egyre inkább halványul. Cinihez nem egyszer léptek már oda örvendező ismeretlenek azért, hogy elmondják, mennyire vagány, hogy nem szőrtelenít.

Ellenben nem mindenki támogatója ennek a trendnek. Cini azt mondja, rendszeresen kap kulturálatlan stílusban megfogalmazott hozzászólásokat a közösségi oldalain, ahova gyakran posztol olyan tartalmakat, amiken a karjait a magasba tartva, szőrös hónaljjal pózol. „Nagyrészt férfiak írnak olyan kommenteket, hogy úgy nézek ki, mint egy munkás az útszéléről, de ami számomra sokkoló, amikor nők írnak támadó üzeneteket. Amikor ilyen elutasító attitűddel találom szembe magam, akkor csak azért is meg akarom mutatni magam, mert szerintem ez teljesen természetes. Nekem ne mondja azt senki, hogy nem vagyok nőies és szőrösen nem szép a testem” – teszi hozzá Cini.

Cininek az online profilok mögül kritizáló idegeneken kívül az anyjával is volt már összetűzése amiatt, hogy néhány éve felhagyott a gyantázással. „Anyukámmal nagyon mást gondolunk erről a témáról, szerintem ez egy generációs különbség is. Én úgy látom, hogy az én korosztályom már kevésbé akar megfelelni ennek a társadalmi elvárásnak, ami miatt a nők testén a szőr az ápolatlansággal egyenlő. Míg a férfiaknak természetes, hogy van szőre. Hisz az férfias, a szőrzet náluk erőt jelképez, a szőr maszkulin attribútum.”

Ma elképzelhetetlen számára az a jelenet, hogy borotvával essen neki a lábának és hónaljának. A legelején viszont többször eszébe jutott, hogy itt-ott megszabadul a szőrtől, például az intim területeken. „Nekem ez egy személyes szűrőm is, azok az emberek kerülnek közel hozzám, akik rendben vannak azzal, hogy felhagytam a szőrtelenítéssel.

Viszont az elején nehezebben léptem túl azon a gondolaton, hogy mi van, ha valaki azért utasít el, mert odalent is meghagyom a szőrt. Ugyanis annak a visszautasításnak többletjelentése lenne, hisz ez már összekapcsolódik a szexualitással is.”

Ezért ez sokkal érzékenyebben érintene, de már kevésbé él bennem ez a félelem – mondja Cini, akinek korábban nőgyógyászati problémái is voltak amiatt, hogy mindenhol szőrtelenített.

Egy fát sem kezdesz el kritizálni a levelei miatt

Gyantázni, epilálni nem, borotválkozni viszont rendszeresen borotválkozott Galyas Korinna is, aki szintén a koronavírus-járvány idején döntött úgy, hogy véglegesen felhagy a szőrtelenítéssel. „Már a Covid előtt is ritkábban szőrtelenítettem, aztán a járvány alatt, amikor sokat voltam egyedül otthon, megszületett bennem az a gondolat, hogy fák vagyunk, és egy fát sem kezdesz el kritizálni a levelei és az ágai miatt. Rájöttem, hogy teljesen természetes, hogy szőrös vagyok.”

Először 11-12 évesen fogott borotvát a kezébe egy titkos akció részeként, ugyanis az anyukája akkor még nem engedte Korinnának, hogy leszedje a szőrét. „Vannak olyan emlékeim, hogy beindul a nyár és engem zavar, hogy szőrös vagyok, de anyukám még nem engedte, hogy borotválkozzak. Emlékszem, hogy ő kint napozott, míg én beszöktem a fürdőszobába, hogy leborotváljam a karomat, és sikerült megvágni magam” – meséli Korinna, akit a járvány alatti fordulat után eleinte zavart, hogy férfiak és idősebb nők is megnézik a szőrös lábát, karját, sőt az is előfordult, hogy egy vadidegen kerek perec megmondta neki a véleményét.

„Egyszer egy dohányboltban egy férfi vásárló azt mondta nekem, hogy szedjem le a szőrt a lábamról, de nem reagáltam semmit, csak mosolyogtam. Nem igazán ütött meg engem ez a mondat, nem éreztem magam megalázva.”

Ő úgy látja, hogy egy bizonyos réteg tagjai azok, akik felhagytak a szőrtelenítéssel. „Azokban az alter körökben látom ezt, ahol a tagok társadalmilag is érzékenyek, nem úgy látják a világot, hogy van a szép és a nem szép. Nekik nem a külsőségek számítanak, hanem a személyiség, ezért nyitottabbak és elfogadóbbak is. Az alapján ítélnek meg valamit, hogy értelmezhető-e az adott dolog az elnyomás egy formájaként, és szerintem a szőrtelenítés pont ilyen ügy.”

„Ez is egyfajta elnyomása a nőknek, hiszen a szépségipar a testüket tárgyként felhasználva reklámozza és adja el a szőrtelenítő eszközöket már több évtizede.”

Mindezek ellenére Korinna néhanapján szokott szőrteleníteni. „Megszokásból csinálom, például amikor bejön a jó idő, mondjuk nyár elején. Akkor egyszer leborotválom a lábamat, de utána egy évig nem nyúlok hozzá. Ez ad egyfajta biztonságérzetet is, valamint nem szeretném sokkolni a környezetemet, pláne ha új munkahelyen kezdek el dolgozni. Ilyenkor adok a kollégáimnak is egy kis időt, hogy ők is megszokják, hogy nem szőrtelenítek.”

Hasonló a helyzet akkor is, ha Korinnának új párkapcsolata lesz. Ugyanis az első szex előtt mindig megszabadul a nemi szőrzetétől.

„Van bennem egy félelem attól, hogy a szőr meghökkenti a partneremet, ezért mielőtt először lefekszem valakivel, akkor leborotválom.

De nálam ez nem egy szűrő, nem ez alapján választok párt, sem barátot, mert úgy gondolom, hogy mindenki maga döntsön arról, hogy neki kényelmes szőrteleníteni vagy sem. Viszont azokkal szemben van egy szűrőm, akik másokat kritizálnak azért, mert nem használnak semmilyen szőrtelenítő eszközt.”

Kiskoromban úgy csúfoltak, hogy szőrös majom

„20-21 éves koromban nagyon örültem volna egy ilyen cikknek. Akkor még Tumblr őrület volt, ahol láttam fotókat olyan lányokról, akik szőkített, rózsaszínre festett hónaljszőrrel pózoltak, de a Magyar Képzőművészeti Egyetemen rendszerint jöttek velem szembe olyan lányok, akiknek az egyik szemöldöke kék volt, a másik pedig lila. Sőt az elmúlt években olyan alkotóművészt is láttam, aki a szőrszálakat felhasználva rajzolt mintákat. Számomra ez mind nagyon inspiráló volt. Szerintem játszani kell a szőrrel, nem pedig eltüntetni. Ez is ugyanolyan kiegészítő, mint a haj vagy a férfiaknak a szakáll”– meséli Iris Anca, akinek már hatéves korából is vannak olyan emlékei, hogy csúfolják a szőre miatt.

„Amikor évekkel ezelőtt a terápián a gyerekkoromról meséltem, akkor eszembe jutott, hogy szőrös majom volt a gúnynevem. Való igaz, hogy a génjeim miatt erősebb a szőr a karjaimon és a lábaimon, ugyanúgy, ahogy anyukámnak és nagymamának is. Cserébe viszont szépek, hosszúak a szempillám és a hajam is, a szemöldököm pedig dús, amire sokan irigykednek.

A csúfolódást én sosem értettem, mert nekem teljesen természetes volt, hogy szőrös vagyok, ahogy az is, hogy nem hordok melltartót. Igazán akkor kezdett el zavarni, amikor hatodikos koromban Marosvásárhelyről Magyarországra költöztünk, és egy lány osztálytársam megkérdezte tőlem, hogy én miért nem borotválkozom még.”

Az iskolai évnyitón történteket Iris elmesélte édesanyjának, akivel ezután együtt elmentek egy kozmetikushoz gyantáztatni. „Életem egyik legrosszabb élménye volt. Nagyon fájt, de nem sikítottam, csak telesírtam a párnát. Emlékszem, hogy a kozmetikus még meg is dicsért, hogy milyen ügyes voltam, hogy kibírtam. Akkor eldöntöttem, hogy soha többet nem szeretném ezt a fájdalmat átélni. Az iskolában továbbra is megjegyezték a többiek, ha szőrös voltam, ezért a hónaljszőrt és bajszomat mindig leszedtem.

Akkor változott meg bennem mindez, amikor hét-nyolc éve a Képzőművészeti Egyetem felvételijén az egyik munkámról kérdeztek, amit Frida Kahlo inspirált. Kahlo is szőrös volt, nem szedte a szemöldökét, ráadásul még bajsza is volt. Ha ő megtehette, és így szeretik, akkor én miért ne tehetném, gondoltam.”

Iris azóta időről-időre tart egy „frissítő” szőrtelenítést, de a mindennapokban nem használ se borotvát, se szőrtelenítő krémet, aminek a szagát is utálja. „Nekem ez így kényelmes, és ezt nem titkoltam a fiúk előtt sem, akikkel randiztam korábban.

Már az első találkozón mindig felhoztam ezt a témát. Értem, hogy mindenkinek van preferenciája, de én nem fogok senki kedvéért szőrteleníteni.

Egy pasi volt, aki visszakérdezett, hogyan is kell elképzelni odalent a helyzetet. Erre poénból azt válaszoltam, hogy mint egy dzsungelt, ha akarja akár be is fonhatja, nekem édesmindegy.”

Embere válogatja ki és mit gondol erről a kérdésről, és még két barát és rokon véleménye is nagyon különbözhet egymástól. Irissel ellentétben édesanyja a mai napig sok időt és energiát fordít a szőrtelenítésre. „Egy ideig győzködtem anyukámat, hogy hagyjon fel vele, mert neki bőrproblémái is lettek emiatt. Viszont beláttam, hogy ő egy teljesen más generáció. Egy olyan nemzedék tagja, akik akkor voltak fiatalok, mikor hosszú idő után végre megnyíltak az országhatárok, és már itthon is lehetett vásárolni farmernadrágot, megérkeztek az első magazinok, amiknek az oldalain vékony, szőrtelen modellek szerepeltek.”

„Szerintem a médiában látottak lehetnek olyan hatással az ember énképére, hogy nehéz levetkőzni bizonyos szokásokat, még akkor is, ha nem is feltétlen jók számára. Mindemellett édesanyám sokáig sok nő közt dolgozott, akik akarva-akaratlanul is megszólalták egymást, ha a másik megjelenése, haja, öltözéke nem felelt meg az elvártaknak.”

A nagypapámnak is szőrös volt a háta

Érdekes csavar a történetben, hogy míg a nők egy része hajlandó felhagyni a szőrtelenítéssel, addig bizonyos férfi körökben az lett a módi, hogy eljárnak kozmetikushoz gyantáztatni.

„Sokszor láttam szőrtelen férfiakat az edzőteremben. Kérdeztem is őket arról, hogy miért szedetik le, amire azt válaszolták, hogy a testépítésnek ez a krédója, és csupaszon az izmok is jobban látszanak.”

– meséli a 43 éves, többek között gyógy- és sportmasszőrként dolgozó Gábor, akinek – az ő szavaival élve – „az égegyadta világon soha nem volt problémája” azzal, hogy tetőtől-talpig szőrös. „Soha nem szőrtelenítettem. Bár az igaz, hogy néhanapján, mondjuk amikor 40 fok körül jár a hőmérséklet, akkor a hónaljszőrömet valamelyest megigazítom, de azt is csak a brutális meleg miatt. Emellett hajam is sok van és némi szakállam is, és ezeket rendszeresen szoktam nyírni, de sosem teljesen. Ugyanis ha teljesen megborotválkoznék, akkor úgy néznék ki, mint egy jóllakott óvodás. Én elfogadtam magam így, nem vagyok egy jeti, csak egy szőrös férfi.”

Gábor szerint mindenkinek a maga szívügye, hogy szőrtelenít vagy sem. „Nem vesz el, de nem is ad hozzá az emberhez, hogy szőrös vagy sem. Így vagy úgy, de teljes értékű nőként és férfiként élheti az életét.

Persze az vált alapvetéssé, hogy a férfi szőrös, így a nő, aki a férfi ellentéte, pedig nem. Szerintem ebben van valami zsigeri is. Ugyanis vannak olyan férfiak, akiknek nem tetszik, ha egy nő nem törődik ezzel, mert a férfiakra emlékeztethetik őket. De hangsúlyozom, nem szabad elítélni, ha egy nő meghagyja a szőrét mondjuk a lábán. Persze van, akinek ez nem fér bele” – teszi hozzá Gábor.

Az ő személyes kapcsolataiban soha nem okozott gondot, hogy nem csupasz. Bár Gábor könnyen lerázza magáról azokat, akik ezen akadnak fenn. „Anno az edzőteremben egy csaj mondta nekem, hogy majd jól legyantázzák a hátamat. Én úgy gondolom, hogy a férfi az egy szőrös állatfaj. Nem tudok mit kezdeni azzal, ha valaki nem tudja elfogadni, hogy dolgozik a tesztoszteron szervezetemben és emiatt szőrös vagyok elől-hátul.”

Ha valaki mégis említést tesz a szőréről, az általában csak a poén kedvéért történik. „Haverok között szoktunk ezen viccelődni, például ha leveszem a pólómat, és rákezdenek, hogy nem is vettem le, de ezen is csak röhögünk. Ez genetikai kérdés is, a nagypapámnak is szőrös volt a háta, ahogy nekem is. Szerintem ez arról is szól, hogy tudja viselni ezt az ember. Én elfogadtam magam, és ha valakinek nem tetszik a testalkatom vagy a szőröm, akkor ne nézzen rám” – fejti ki Gábor, aki szerint az mindenképp pozitív, hogy egyre kevesebb nő szabadul meg teljesen a szeméremszőrzetétől.

„Japánban azt tekintik nőnek, aki szőrös, ezért is jó, hogy nem nyírják csupaszra magukat, mert nem egy kislányt látsz magad előtt. Hisz ha belegondolunk, a gyerekek azok, akik teljesen csupaszok.”

Ennek a cikknek az elkészítéséhez az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) alkalmazást használtuk.