RSS
Október 1-jéig látogatható a Capa Központban a Petőfi utcák népe című kiállítás, amelynek részeként kiállítottak hét portréfotót a híres költő leszármazottairól. Petőfi Sándornak szülei és testvére...
A döntést az adatbiztonsággal magyarázták, de az is közrejátszhatott benne, hogy az USA próbálja megakadályozni Kínát abban, hogy versenyképes maradjon a csipiparban.
2004 márciusa óta a francia iskolákban tilos olyan ruhadarabot viselni, ami a diák vallási hovatartozásáról árulkodik, mint az iszlám fejkendő, a zsidó kipa és mostantól az abaja is.
A Shazamot is leköröző új zenefelismerő funkciót már tesztelik.
A Picasso hagyatékért felelős fotóművész 74 éves korában halt meg Svájcban.
A londoni Hackney Gazette számában jelent meg a Rolling Stones-dalszövegekből összerakott beharangozó az új boltról, ami a tervek szerint szeptemberben „nyit meg.”
Az Antarktisz minden évben február végére veszít területéből a legtöbbet, majd a téli időszakban újra visszanyeri korábbi nagyságát. Idén azonban a tudósok valami egészen mást állapítottak meg.
A fürdőzést 1923-ban tiltották be a folyó rossz vízminősége miatt.
A 22 éves Rikkie Valerie Kollé az első transznemű nő, aki szépségversenyt nyert Hollandiában.
Már pusztán a természet látványa is szorongásoldó, stresszcsökkentő hatású. Mondhatjuk, hogy a természet közelsége a mentális jóllétünk egyik alappillére, mégsem vigyázunk rá eléggé. A...