Rafila: Ismét duplázódott az esetszám, de nincs szó a tanévkezdés elhalasztásáról
Arról is beszélt, hogy meddig érdemes várni az oltás negyedik dózisának beadatásával.
Már az első fordulóban megnyerte az USR elnökválasztását Cătălin Drulă
A leadott szavazatok 71%-át szerezte meg.
Hatodik alkalommal szervezik meg augusztus második hetében az Alternatív Összművészeti Diáktábort
Idén 13 műhelyt indítanak: próza, líra, fotó, film, animáció, gif, kortárs tánc, színművészet, báb, zene, elektronikus zene, képzőművészet és textilművészet.
Először nyert Szuperkupát a Sepsi OSK
2-1-re győzte a kolozsvári CFR együttesét az aradi Neuman Ferenc Arénában.
Továbbra is csökkenőben és elöregedőben Románia lakossága
Az Országos Statisztikai Intézet adatai szerint 2021 elején az ország lakossága 19,201 millió volt, az átlagéletkor pedig 42,3 évre emelkedett.
Média1: az Index a választások előtt letiltotta a Márki-Zay Péterrel készült interjút, majd...
Az interjút a lapvezetés tudtával és jóváhagyásával készítette Torkos Matild, az Index szenior újságírója.
A Blinken OSA Archívuma aggodik a Román Nemzeti Levéltár gyűjteményeihez való hozzáférés...
A Román Nemzeti Levéltár „minősített információ védelmére” való hivatkozással korlátozta a hozzáférést, ellehetetlenítve a bizonyos területeken való kutatást.
Újabb aranyérmet nyert Románia a junior úszó Európa-bajnokságon
Az ifjúsági Európa-bajnokságon eddig 5 érmet szerzett Románia: 3 aranyat és 2 ezüstöt.
Egyre nagyobb arányban utasítják el a román állampolgárok amerikai vízumigénylését
A kérelmek elutasítási aránya 2021-ben 17,03%-ra nőtt, szemben a 2019-es 9,11%-kal, pedig a vízummentességhez 3% alá kellene csökkenie.
Becslések szerint több mint 150 ezer romániai magyar is kimaradhat a népszámlálásból
A jelentős magyarlakta városok közül Temesvár, Kolozsvár, Marosvásárhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Szatmárnémeti, Arad, Brassó és Nagyvárad is gyengén áll.
Kövess minket Facebookon is!