Hatodik alkalommal szervezik meg augusztus második hetében az Alternatív Összművészeti Diáktábort
2022. július 10. – 12:07
Idén augusztus 8-14. között, a csomakőrösi Debreczi Panzióban tartják meg az Alternatív Összművészeti Diáktábort, az az Altert. Az ifjúsági diáktábor célja, hogy teret és lehetőséget biztosítson olyan fiataloknak, akik érdeklődnek a művészetek – vagy bármilyen kreatív tevékenység – iránt. A tábor az egy-egy művészeti terület iránt érdeklődő kezdő és profi középiskolás diákokat egyaránt várja, a cél, hogy a résztvevők alkotói kreativitását segítsék szakmai képzések biztosítása révén, derül ki közleményükből.
Idén 13 műhelyt indítanak: próza, líra, fotó, film, animáció, gif, kortárs tánc, színművészet, báb, zene, elektronikus zene, képzőművészet és textilművészet. A résztvevők egy héten keresztül a választott műhelyben vesznek részt, de rengeteg a krodukció, több műhely is készít közös projekteket. (Pl. a kreatív írással foglalkozó résztvevők dalszöveget írnak, a zenészek megzenésítik; az elektronikus zenén résztvevők hanganyagot készítenek, az animációsok vizuálokkal egészítik ki stb.)
Az Alter minden évben igyekszik újdonságokkal készülni, az alapkoncepció viszont ugyanaz maradt. Az első nap mindig az ismerkedésé, a laza, beszélgetős programoké. Az elkövetkezendő négy napon kerül sor a műhelyfoglalkozásokra és a fakultációkra. A tábor közösségi tere, a JunkSpace egyéb szabadidős programokat is biztosít a délutáni szieszta idején vagy az esti órákban, koncertekre, bulikra, kvíz-, társasjáték- és filmestékre stb. kerül sor itt. A tábor utolsó teljes napján, szombaton mindig egymás munkafolyamataiba tekinthetnek be a résztvevők, kiselőadásokra kerül sor.
A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a táborba a felvétel nem portfólió alapján történik, hanem csupán a jelentkezési sorrend számít. További részletek a rendezvény Facebook-oldalán.
Az Altertábort az AlterNatives kulturális szervezet és a Hargita Megyei Magyar Diáktanács (HaDiT) fiataljai szervezik.
Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!
2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.
Támogatom!