Rafila: Ismét duplázódott az esetszám, de nincs szó a tanévkezdés elhalasztásáról

2022. július 10. – 15:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár az elmúlt két hétben megkétszereződött a koronavírusos megbetegedések száma, valószínűleg nem lesz szükség sem a tanévkezdés elhalasztására, sem az online oktatásra való áttérésre az új járványhullám miatt – véli az egészségügyi miniszter, akit az Agerpres idézett.

Alexandru Rafila a Prima TV egyik vasárnapi műsorában rámutatott, két egymást követő héten megduplázódott az új esetek száma, és becsléseik szerint még további négy-öt hétig marad a növekvő tendencia. A legutóbbi heti jelentés alapján átlagban napi 1100 új fertőzést jegyeztek, ezen a héten ez napi 2400-ra nőtt, és a szakemberek szerint napi 10-12 ezres esetszámnál fog tetőzni a hullám.

„Szerencsére nincs sok súlyos megbetegedés, az esetek többségében banális nátha formájában jelentkezik a betegség”

– tette hozzá. A tárcavezető elmondta, meglátása szerint nem áll fenn annak a kockázata, hogy az új hullám miatt elhalasszák a tanévkezdést vagy online tanrendre térjenek át a iskolák. Úgy véli, ettől már csak azért sem kell tartani, mert szeptember elejéig „szinte biztosan” lecseng ez a hullám. Hozzátette, természetesen jöhetnek még újabb megbetegedési hullámok, de állandó megfigyelés alatt tartják a helyzetet, és nem az esetszámok, hanem a kórházak telítettségének függvényében hozzák meg a döntést az oktatási folyamat megszervezéséről.

„Ha többnyire enyhe lefolyású a betegség, amelyre elegendő a tüneti kezelés és néhány nap elkülönítés, akkor nem lesz gond” – fogalmazott, hozzátéve, a legutóbbi jelentés szerint 52 beteg szorult intenzív terápiás ellátásra, és 1800 hely van a kórházakban a súlyos tünetekkel küzdők számára. Az új megbetegedések mintegy 20 százaléka újrafertőződés.

Rafila beszélt a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának beadatásáról is, hangsúlyozva, hogy ezzel érdemes várni őszig, mert szeptemberben érkezik majd a vakcina új variánsa. „Remélem, a tárgyalások során sikerül majd meggyőzni a gyártókat, hogy csak akkora mennyiséget szállítsanak, amennyire igényük van a tagállamoknak” – nyomatékosította. Hozzátette, jelenleg mintegy 8 és fél millió dózis oltóanyag van még készleten az országban, körülbelül ugyanekkora mennyiséget várnak még idén és további 19 millió dózist jövőre.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!