Gál László

Gál László

Vigyázat, medve! Elkerítették az abásfalvi „medvetámadás” helyszínét
Arra figyelmeztetik az embereket, hogy inkább ne járjanak arra.
Utalványban kaphatnak gyorssegélyt a bűncselekmények áldozatai
Ha elfogadják az igazságügyi minisztérium javaslatát.
Tüntetésbe kezdett a Sanitas szakszervezet, hogy emeljék meg az egészségügyi dolgozók bérét
„A hősöknek is kell energiaszámlákat fizetni” – tüntettek a kormány épülete előtt.
Az oktatási törvények közvitára bocsátást kérik a civilek Ligia Deca minisztertől
Az oktatási törvények nem államtitkok – érvelnek a kezdeményezők.
Meghalt egy nő, miután a hó miatt nehezen megközelíthető otthonában szülte meg hetedik gyerekét
A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított vizsgálatot.
Modernizálják a Transzfogarasi utat, a világ egyik leglátványosabb útját
Turistabarátabb lehet Románia egyik látványossága: kilátópontokat alakítanak ki, illetve vásári bódékat helyeznek el mellette.
Jössz a stadiba? – Egy forró nyári nap képei a kolozsvári sportparkból
Nevezték már el Horthy Miklós és Mihály román király után is, a kolozsváriak pedig évtizedeken keresztül rajongtak az egyetemi sportparkért. Mindig is találkozási pont volt, igazi agora.
Kövess minket Facebookon is!