Rekordszámú riasztásuk volt a hegyimentőknek szombaton
Összesen 146 embert mentettek ki egy nap alatt, közülük 56 embernek volt szüksége orvosi ellátásra.
Még van remény! A romániai mentőcsapatok 149 órával a rengés után mentettek ki egy férfit...
A férfit 12 órás folyamatos keresés után emelték ki a romok alól.
Egy 18 éves srác képviseli idén Romániát az Euróvízión
Szombat este tartották a válogatót.
Felháborodott néhány nagyszebeni szülő, hogy ukrajnai menekült gyereket helyeztek el a város egyik...
A román gyerekeknek közben óriási várólisták vannak.
Egy csejdi férfi azzal vádolja a mentősöket, hogy nem vizsgálták meg a feleségét, mert nem tud...
A mentősök szerint valójában a férfi viselkedett agresszíven velük.
Tavaly csaknem százéves mélypontra csökkent a megszületett gyermekek száma
Utoljára 1930-ban anyakönyveztek olyan kevés gyermeket az országban, mint tavaly.
Jogerős: el kell távolítani a törvénytelenül felállított úzvölgyi betonkereszteket
A táblabírósági ítélet értelmében a 2019-ben jogtalanul felállított keresztek el fognak tűnni az úzvölgyi temetőből, ahol a román nacionalisták most már évente találkozókat szerveznek.
Az Európai Unió meg fogja erősíteni külső határait, de Romániában nem építenek kerítést
A bolgár-török határon viszont épülhet kerítés a migráció megállítására.
Februári furcsa időjárás, enyhébb az idő a hegyekben, mint a városokban
Február elhozta a hideget, de a csúcsoktól még messze vagyunk.
Mintegy 350 ezer épület károsodna súlyosan egy nagyobb romániai földrengésben
A belügyminisztériumi becslés szerint nem is Bukarestben keletkezne a legtöbb kár, hanem Buzău megyében.
Kövess minket Facebookon is!