Nagyot nyert az RMDSZ Kolozsváron, de a tanácsosaik számát valószínűleg nem tudják növelni

Nagyot nyert az RMDSZ Kolozsváron, de a tanácsosaik számát valószínűleg nem tudják növelni
Az RMDSZ sajtótájékoztatója Kolozsváron 2024. június 10-én – Fotó: Kelemen Hunor / Facebook

Több mint 17,3 ezer szavazatot kapott, és az utóbbi 20 év legjobb eredményét érte el a helyhatósági választásokon a kolozsvári RMDSZ, amely arra készül, hogy továbbra is a PNL-vel kormányozza a várost – nyilatkozta a Transtelexnek Oláh Emese alpolgármester az RMDSZ választási eredményeinek a kolozsvári kiértékelőjén.

Négy évvel ezelőtt 11 ezer szavazatot kapott a párt, 2016-ban pedig 16,4 ezren voksoltak rájuk. 2012-ben 16,9 ezren szavaztak bizalmat a szövetség helyi tanácsosi listájának, míg 2008-ban 17,29 ezer szavazattal végeztek. 2008-ban ez még 5 mandátumot ért a helyi tanácsban, most valószínűleg négyet fognak kapni.

„Nagyon örülünk, hogy ilyen magas részvétel mellett majdnem biztosan sikerült megtartani a négy tanácsosi helyet. Reménykedtünk egy ötödik helyben is, de ilyen magas részvétel mellett ez nem volt lehetséges. Ennél többet nem nagyon tudtunk volna elérni, és nagyon büszkék vagyunk az eredményre” – értékelte Oláh Emese.

Azzal kapcsolatban, hogy a PNL várhatóan több tanácsosi mandátumát is elveszíti az önkormányzatban az alpolgármester pozitívan nyilatkozott. „Ebben a felállásban ismét az RMDSZ lehet a mérleg nyelve, mint volt 2012-2016 között is” – mondta. Ilyen körülmények között javul az RMDSZ alkupozíciója, és több megvalósítást eszközölhet ki, mint az elmúlt években.

„Ugyanakkor meg kell nézni, hogy milyen döntéseket hoz az önkormányzat, mert azokhoz a döntésekhez, amihez minősített többségre van szükség, nem lesz elegendő a PNL és az RMDSZ szövetsége. A döntések mellé egy másik párt képviselőit is meg kell győzni” – mondta Oláh Emese.

Az AUR valószínűsíthető tanácsosi mandátumszerzésével kapcsolatban annyit mondott, hogy „ez valószínűleg változtatni fog a munkastíluson” a városi tanácsban.

„Nem számítottunk arra, hogy Kolozsváron egy ilyen szélsőséges gondolatokat valló párt is be fog jutni. Azt is meg kell jegyezzem, hogy városi szinten csak az utolsó héten volt a magyar közösséget támadó politikája az AUR-nak, és lehet, hogy ezzel magyarázható, hogy végül bejutottak a tanácsba” – mondta Oláh Emese, aki úgy látja, hogyha végig élesebben buzdítottak volna a magyarok ellen, „nem hiszem, hogy akkor ilyen szép eredményt ért volna el” a szélsőséges párt.

Az RMDSZ nemcsak Kolozsváron szerepelt nagyon jól, a szervezet elnöke, Kelemen Hunor elégedetten nyilatkozott a szövetség szórványban elért eredményeiről is. 2020-ban sok fájó vereséget könyvelhettek el, de Kelemen szerint most bebizonyították, hogy „képesek talpra állni”.

A sikerek között említette, hogy egyedül indulva visszajutottak Beszterce város tanácsába, illetve Beszterce-Naszód megye önkormányzatába. Brassó megyei tanácsosi listájuk is átlépte a bejutáshoz szükséges 5 százalékot. Sőt, Máramaros megyében is sikerült visszajutni a tanácsba, Nagybányán még van rá esély, hogy egy harmadik tanácsosi pozíciót is megkapnak, Máramarosszigeten pedig kettőre növelték a tanácsosaik számát.

Vajdahunyadon négy év után sikerült visszajutniuk az önkormányzatba, Déván pedig tudták eggyel növelni a tanácsosaik számát. Szeben megyében pedig Medgyesen, Vízaknán és Balázstelkén jutottak vissza a helyi tanácsba négy év elteltével. Kolozs megyében Aranyosgyéresen sikerült visszajutni. Temesváron pedig koalícióban az USR-vel, a PMP-vel és Jobboldal Erejével ismét bejutottak a városi tanácsba.

Az önkormányzati választásokon az eddig összesített eredmények szerint 199 RMDSZ-es színekben induló polgármestert választottak meg, illetve 5 olyat, akik függetlenül, de az RMDSZ támogatásával nyertek. Ilyen Marosvásárhelyen Soós Zoltán, Tusnádfürdőn Butyka Zsolt, Makfalván Vass Imre, Újszékelyben Szabó Ottó és Esztelneken Salamon Balázs. Emellett megtartották mind a négy megyei tanácselnöki pozíciójukat is.

Kelemen Hunor a Székelyudvarhelyi győzelmet emelte ki, ahol „soha nem arattak ekkora győzelmet”, nemcsak Szakács Paál István szerezte meg a polgármesteri széket, hanem a tanácsban háromnegyedes többséget szereztek. Ezen kívül Szászrégen megtartását méltatta, ahol kisebbségben vannak a magyarok, illetve Margitta visszaszerzését, ahol négy év után lesz ismét RMDSZ-es polgármester Demián Zsolt személyében.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!