Winkler Gyula: Nagy teljesítmény félmillió szavazatot összegyűjteni

2024. június 10. – 08:25

Winkler Gyula: Nagy teljesítmény félmillió szavazatot összegyűjteni
Winkler Gyula nyilatkozik – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Az exit pollok alapján az RMDSZ-nek megvan az Európai Parlamentbe való bejutáshoz szükséges öt százalék, de a végleges számok fontosak ilyenkor. Winkler azonban bizakodó, mert szerinte jó kampányt csináltak.

A központi RMDSZ eredményváróján hiába vártunk arra, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnöktől kérdezhessünk, rövid sajtónyilatkozat után visszavonult. Nem az önkormányzati választások miatt izgult és volt szűkszavú, hanem amiatt, mert a végleges adatok megjelenéséig nem lehet tudni, hogy az RMDSZ két képviselőjelöltje bejut-e az EP-be, vagy sem. A masszív jelenlét, mely az EP-választások esetében 52,2 százalékos országos átlagot mutatott úgy, hogy a dél-romániai megyékben elérte a 60 százalékot is, egyáltalán nem kedvez az RMDSZ-nek, amely limitált szavazóbázissal rendelkezik. Úgy tudják, sikerült a kitűzött célt, az 500 ezer szavazatot elérni, azonban kérdés, hogy valóban elég lesz-e.

Olyan körülmények között, hogy összevonták az önkormányzati és az EP-választásokat, nagy teljesítmény félmillió szavazatot összegyűjteni, mert az adatok azt mutatják, hogy az RMDSZ-nek meglesz a félmillió szavazat – kommentálta az EP-választások eredményeit a Transtelexnek Winkler, aki egyben mindenkinek megköszönte, aki rájuk szavazott.

Szerinte a közösségek nyitottan fogadták az RMDSZ kampányoló politikusait, majd azt is hozzátette, hogy: „jó kampányt csináltunk”.

„Azt hiszem, az RMDSZ volt az egyetlen szervezet, amely hangsúlyt fektetett az EP-kampányra. Nem azt csináltuk, mint más pártok, akik az EP-jelölteket feltették a helyi jelölttel egy bannerre, és úgy prezentálták őket, hanem mi valóban az európai parlament jelentőségéről beszéltünk, a döntések jelentőségéről és arról, hogy miért fontos az Európai Unió a mi életünkben” – fogalmazott Winkler.

Winkler szerint látható volt, hogy a közösség mindenhol, Máramarostól Brassóig, sokkal többet tud, jobban érti az Európai Unió jelentőségét, mint 10 vagy 15 esztendővel ezelőtt, de azért az igazi érdeklődés mégis a helyi jelöltekkel kapcsolatos volt, mert ők azok, akiknek a döntéseivel a választók sokkal gyakrabban találkoznak.

„Az RMDSZ felépítéséből, a romániai közállapotokból, illetve a társadalom összetételéből és reflexeiből kifolyólag én csak etnikai politizálásnak látom értelmét az RMDSZ esetében” – fogalmazott azzal a felvetésünkkel kapcsolatban, hogy Ódor Lajos, a szlovákiai EP-választásokat megnyerő Progresszív Szlovákia listavezetője azt nyilatkozta, hogy Szlovákiában etnikai alapon már nem lehet választásokat nyerni.

Winkler szerint az RMDSZ etnikai politizálása, ami a szakpolitikákkal, a társadalompolitikával és többek között azzal a kormányzati szerepléssel is társul, amelyben már többször bebizonyították, hogy az egész ország számára képesek jó megoldásokat adni, nem jelent semmiféle szűklátókörűséget. „Egyszerűen azt jelenti, hogy vannak prioritások az RMDSZ-ben” – tette hozzá.

Az RMDSZ két európai parlamenti képviselője, Winkler Gyula és Vincze Loránt, egyébként nemcsak a csúcsra járatott etnikai kampányolással tűnt ki az elmúlt hónapokban, hanem azzal is, hogy látványosan szembefordultak az unió zöld célkitűzéseivel. A kampányukban kiemelt helyen kezelték az általuk eltúlzottnak tartott természet- és környezetvédelmi célokat, azt állítva, hogy ezek elviselhetetlenül nagy terheket rónak a gazdálkodókra és veszélyeztetik az élelmiszerbiztonságunkat. Ezekkel érveltek például akkor is, amikor a Transtelex arról kérdezte őket, hogy támogatják-e az EU Természethelyreállítási Törvényét. Illetve amikor arról kérdeztük őket, hogy mit szólnak ahhoz az értékeléshez, amit öt vezető zöld szervezet készített az EP-képviselők ötéves tevékenységéről, amelyben „őskori gondolkodásúnak” titulálták őket. Ugyanakkor azt is üdvözölték, amikor a kampány közeledtével tovább lazítottak a Közös Agárpolitika (KAP) természetvédelmi szabályain, melyeket egyébként is túl megengedőnek tartottak a szakértők.

Márk-Nagy János ökológus, a számos nagyléptékű természetvédelmi projektet lebonyolított Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) szatmári szervezetének elnöke úgy értékelte, hogy a két EP-képviselő, Winkler Gyula és Vincze Loránt nem az erdélyi gazdák érdekei szerint szavazott az Európai Parlamentben az elmúlt öt évben.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!