Közélet
Románia elnöke indul a NATO főtitkári tisztségéért
Klaus Iohannis neve már korábban is felmerült a tisztségre szintén pályázó Mark Rutte lemondott holland miniszterelnök kihívójaként.
Embercsempész-szervezet leleplezésére tartottak házkutatásokat öt romániai megyében
A nemzetközi bűnszervezet több száz ember életét veszélyeztette, amikor teherautók rakterébe zsúfolva fuvarozta őket.
Pestissel fertőzött sertéstetemeket ástak ki a hatóságok Arad megyében
Rendőrségi eljárás indult.
Csíkszeredai városi tanácsos: Antidemokratikus a VKT, amikor zárt ajtók mögött dönt a...
Mintegy harminc éves hagyományt tört meg azzal a Korodi Attila vezette tanács, hogy a lakosság helyett már ők maguk rangsorolják a helyhatósági választás jelöltjeit.
Iohannis hamarosan tisztázhatja, hogy vállal-e tisztséget a NATO-ban
Keddi sajtótájékoztatóján erről is kérdezték a román államfőt, aki csak annyit mondott, az elnöki mandátumát nem rövidíti le.
A romániaiak háromnegyede veszélyesnek érzi Romániára az ukrajnai háborút
A közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek több mint fele úgy gondolja, több pénzt kellene védelemre fordítani.
Borbolynak újabb kihívója akadt, Barti Tihamér is megpályázza Hargita megye tanácsának elnöki...
A megyei önkormányzat vezetéséért hárman is versengenek az RMDSZ-en belül.
Verespatak – győzött az igazság?
A hatalmas környezeti kockázatokkal történő megvalósításában hazai politikusok, mindenekelőtt Traian Băsescu volt elnök is érdekeltek voltak, és ezek a körök a nyílt nyomásgyakorlástól és a...
Letartóztatták a Tate-testvéreket a brit hatóságok kérésére
Egyelőre 24 órára vették őrizetbe az eddig hatósági felügyelet alatt álló fivéreket.
Megütötte és megrúgta az osztályfőnökét az egyik marosvásárhelyi iskola nyolcadikos tanulója
A diákot hétfőn kétszer is bekísérték a rendőrségre.