Friss hírek
Az orosz–ukrán és az izraeli–palesztin konfliktusok rendezéséért imádkozott Ferenc pápa karácsonykor
A pápa köszönetet mondott a pedagógusoknak, az egészségügyben és a rendfenntartásban dolgozóknak.
Nagy mennyiségű kábítószert égettek el az új szíriai hatóságok
Azt állítják, többek között egymillió captagon tablettát gyújtottak fel egy raktárban.
A járdán sétáló gyalogosokba hajtott egy autó Londonban, letartóztatták a sofőrt
A férfit gyilkossági kísérlettel gyanúsítják, a rendőrség hangsúlyozta, nem terrorcselekményről van szó.
Cáfolja a védelmi minisztérium, hogy orosz rakéta repült volna be Románia légterébe
Az ukrán hatóságok szerint szerda reggel haladt át Románia légterén egy orosz rakéta.
Többször elbukott egy Squid Game-re hajazó kihíváson, pert indított egy eladósodott kínai férfi
Ügyvédje szerint a 26 napos kihívás szervezői tisztességtelen és teljesíthetetlen szabályokkal akartak pénzt kicsalni az indulókból.
Azt kéri Șoșoacă pártja az alkotmánybíróságtól, hogy állapítsa meg Iohannis mandátumának lejártát
Mint írják, december 21-én kitöltötte a második mandátumát, harmadikra pedig nincs lehetősége.
Kati, Sárika, Hófehérke: velük volt igazi a karácsony
Volt, akinek a kalácsa volt a legfinomabb, másoknak a habcsók sikerült mesésre, és hallottunk olyanról is, akinek soha nem repedt szét a bájglija.
Kövess minket Facebookon is!