Megfenyegette Simion a G4Mediát, a szerkesztőség nem hátrál meg

George Simion, az AUR szélsőjobboldali elnökjelöltje újabb támadást intézett a független G4Media ellen: blogbejegyzésében azzal vádolta meg a szerkesztőséget, hogy hamis híreket terjeszt róla. A támadás előzménye, hogy a portál beszámolt egy Simion által közzétett, megfélemlítő hangvételű nyílt levélről, amelyet a nem rá szavazóknak címzett. A G4Media szerkesztősége közleményben reagált: nem engednek a fenyegetéseknek, továbbra is kiállnak a sajtószabadság, a demokratikus értékek és a jogállam mellett.

A támadássorozat nem új keletű: az elmúlt napokban Simion egyre agresszívebb hangnemet ütött meg a független sajtóval, civil szervezetekkel és televíziós csatornákkal szemben. Egy korábbi írásában a G4Mediát a „közéleti mérgezés csúcsának” nevezte, más alkalommal azt kívánta nekik: „fulladjanak meg a saját hazugságaikban”.

Az AUR részéről korábban feljelentést is tettek a DIICOT-nál a portál ellen, állítólagos „álhírterjesztés” miatt – miután a G4Media nyilvánosságra hozta: Simion pártja 1,5 millió dolláros lobbiszerződést kötött egy amerikai céggel, amit maga a jelölt azóta is tagad.

A G4Media szerkesztősége kijelentette: „George Simion nem az első politikus, aki az érvek hiányában a független sajtót támadja. Mi nem hátrálunk meg.”

A portál részletesen felsorolta azokat az eseteket, amelyek alapján az AUR-t és George Simiont a sajtószabadságot, illetve a demokratikus normákat súlyosan sértő politikai szereplőként tartják számon. Ezek közé tartozik a 2021. december 21-i parlamenti ostrom, amikor Simion vezetésével AUR-párti tüntetők behatoltak a parlament udvarára, megrongálták több diplomáciai képviselet autóit, és erőszakkal próbáltak bejutni a törvényhozás épületébe.

A G4Media emlékeztetett arra is, hogy a párt több ízben relativizálta a holokauszt jelentőségét, illetve nyilvánosan méltatta olyan történelmi személyiségek emlékét, akik háborús bűnösként lettek elítélve. Simion és párttársai a román parlamentben is többször tanúsítottak fizikai és verbális agressziót politikai ellenfeleikkel szemben. Emellett a civil társadalom több szereplőjét – köztük Soros Györgyhöz köthetőnek bélyegzett szervezeteket – konspirációs narratívák mentén próbálják lejáratni, törvénytelen adatgyűjtéssel vádolva őket.

A párt szélsőséges retorikája és cselekedetei nem maradtak nemzetközi visszhang nélkül. Számos külföldi sajtóorgánum és nemzetközi hírügynökség sorolja az AUR-t az európai szélsőjobboldalhoz, különösen a parlamenti erőszakos akció után. A nemzetközi megfigyelők aggodalommal figyelik az AUR megerősödését, és gyakran említik példaként, hogy Romániában is hasonló tendenciák figyelhetők meg, mint más, populista és rendszerellenes politikai erőket felemelő országokban.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!