Friss hírek
Kivonul Romániából a Free Now
Más piacokra akarnak ezentúl koncentrálni, így Romániában a legnagyobb utazásmegosztó szolgáltatások közül az Uber és a Bolt marad versenyben.
Cégek és magánszemélyek számára is elérhető lesz a hitelmoratórium, de lesz egy fontos feltétel
Nem ugyanazok lesznek a kritériumok, mint amiket 2020-ban, a világjárvány kitörésének idején alkalmaztak.
Mégsem szakad teljesen az USR? Voiculescuék maradnának
Sajtóforrások szerint Dacian Cioloș egy új politikai projekt elindításán dolgozik.
Életbe lépett az abortuszt a fogantatás pillanatától betiltó törvény Oklahomában
Az amerikai államban mostantól csak orvosi vészhelyzet, nemi erőszak vagy vérfertőzés esetén lehet megszakítani a terhességet.
Több mint nyolcezer ember kaphatott hamis oltási igazolványt Temes megyében
Egy egész bűnszervezeti hálózat állt rá a Covid-igazolások gyártására.
Tankolni már Romániából jönnek, bevásárolni még érdemes átmenni Nagyváradra
Legalábbis a határ közeléből: 21 termékből 12 olcsóbb volt a nagyváradi Auchanban, mint a debreceniben. A csipszadó sújtotta termékek mellett étolajat és zöldséget is jobban megéri odaát vásárolni....
Putyin kész segíteni az élelmiszerválság megoldásában, de csak ha feloldják a nyugati szankciókat
Percről percre tudósítás az orosz–ukrán háború 92. napjáról.
Újra kiszavazták Cristi Danileţet a bírói karból
Az indok ezúttal: politikai jellegű közéleti tevékenység.
A hokiszövetség fegyelmi bizottságához került át a székely himnuszt éneklő játékosok ügye
A vezetőtanács közleményében azt is kifogásolja, hogy elsősorban a székelyföldi településeken építenek jégpályákat.
Diószegi László: a szélsőséges megnyilvánulásoknak nincs helye a Sepsi OSK lelátóján
Jó ideig ihatja a levét a Sepsi OSK annak, hogy a román himnusz alatt szurkolóinak egy része hátat fordított a pályának, viselkedésüket a Sepsi OSK kemény magja is kifogásolja.







