Visszafizettethetik a doktori képzésükre fordított pénzt a plagizálókkal

2022. augusztus 26. – 13:51

Másolás

Vágólapra másolva

Előfordulhat, hogy visszafizetteti a rájuk fordított pénzt az állam azokkal a személyekkel, akik lemondanak a doktori címükről – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter, írta meg az Agerpres.

Sorin Cîmpeanu elmondta, több javaslat is érkezett erre az új tanügyi törvények tervezetének közvitáján, és a későbbiekben dől el, hogy melyiket foglalják be a jogszabályok végleges változatába.

A miniszter szerint ez a módosítás nem oldja meg ugyan teljes egészében a plágiummal elnyert doktori címek problémáját, de felelősebbé teszi majd azokat, akik utólag lemondanának a csalással szerzett titulusról. „Aki le akar mondani a címéről, az tudni fogja, hogy vissza kell fizetnie az egyetemnek azt a pénzt, amit az állami költségvetésből a doktori képzésére fordított” – magyarázta Cîmpeanu.

Közlése szerint a titulusról való lemondás kérelmének benyújtása – az indoklástól függetlenül – automatikusan maga után vonja majd a doktori dolgozat felülvizsgálatát. Ha pedig az illetékes egyetem megállapítja, hogy a disszertáció nem felelt meg a tudományos kritériumoknak vagy a felsőoktatás etikai szabályainak, akkor a lemondásra irányuló kérelem a doktori cím visszavonására irányuló kérelemmé módosul, az egyetem pedig ebben az esetben hivatalból jár el.

A miniszter szerint eddig az igazságszolgáltatás kényszerítette arra az oktatási tárcát, hogy hagyja jóvá a doktori cím lemondására irányuló kérelmeket. „Több bírósági döntés született erről. (...) Ezeket nem vitathatja sem az oktatási minisztérium, sem más intézmény” – jelentette ki.

Hangsúlyozta: a felsőoktatási törvény tervezetébe bekerült az oktatási minisztériumnak az a kötelezettsége, hogy plágium esetén kérje a bíróságtól a doktori címet adományozó miniszteri rendelet törlését. A jelenlegi jogszabályok ezt nem írják elő – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a felsőoktatási törvény tervezete szabályozza az eljárást plágiumügyekben. E szerint az illetékes egyetem etikai bizottsága állapítja meg a csalás tényét. Ha a doktori cím birtokosa fellebbezni kíván, akkor egy újonnan létrehozott szakmai testülethez, az Egyetemi Címek Országos Etikai Tanácsához fordulhat. Ha ez utóbbi is plágiumot állapít meg, akkor az oktatási minisztérium – a későbbiekben pedig az egyetem – köteles lesz visszavonni a csalással elnyert doktori címet – magyarázta Cîmpeanu.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!