A magyar Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) elítéli az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) két vezetőjének politikai okokból történő felmentését, és szolidaritást vállalnak az OMSZ valamennyi munkatársával – írja a szakszervezet pénteki közleménye, amit a Telex idéz.
Mint írják, elítélik a szakmai szempontokat a politikaiak mögé helyező cselekedeteket, és elutasítják a tudományos szervezetekre nehezedő politikai nyomásgyakorlást is.
Kiemelik, hogy az OMSZ vezetőit a Magyar Tudományos Akadémia egyik rendes tagja bocsátotta el, ezért a TDDSZ reméli, hogy az MTA elnökének kérésére nemcsak az MTA Meteorológiai Tudományos Bizottsága, hanem az MTA Tudományetikai Bizottsága is állást foglal az augusztus 20-i előrejelzés és az OMSZ két vezetőjének menesztése kapcsán.
A magyar Technológiai és Ipari Minisztériumot vezető Palkovics László hétfőn menesztette az OMSZ elnökét és elnökhelyettesét. A közvélemény jelentős része szerint ez amiatt történt, hogy augusztus 20-án az OMSZ 75-80 százalékos valószínűséggel esőt, vihart jelzett előre Budapestre, ezért lefújták az esti tűzijátékot.
Ugyanakkor ezúttal a 20-25 százalékos valószínűség jött be: nem volt vihar a főváros környékén. Kedden Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: az augusztus 20-i előrejelzés csak az utolsó csepp volt a pohárban, az OMSZ vezetőit korábbi hibák és „kompetenciahiány” miatt menesztette az ipari miniszter.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!