Friss hírek
„Élve kiherélni, a lyukaikba égő parazsat tenni, megnyúzni, felnégyelni” – ezt tenné a kalotaszegi...
Az egyházi elöljáróból a sötét középkor inkvizítorai által is megirigyelhető kegyetlenséget váltott ki a hanyatló nyugat.
Súlyos égési sérülést szenvedett egy 16 éves lány, miután felmászott egy vasúti kocsi tetejére
Egy hete egy 19 éves fiú mászott fel egy tehervagonra, az ő testfelületének 70 százaléka égett meg.
Megvan az első kajakérem az olimpián, bronzérmes a női kajaknégyes
Nem rajtoltak jól Csipes Tamaráék, féltávnál még a negyedikek voltak, de a célig javítottak egy pozíciót.
Kínában lecsapnak a túlságosan lelkes szurkolókra, mert szerintük befolyásolják az olimpikonok...
Üldözik a huhogást, a hangulatkeltést, sőt, a hangos szurkolást, a vakuzást és az aláírt ereklyékkel való nyerészkedést is.
Átvizsgálják az informatikai eszközeit annak a kiskorúnak, akit a gyanú szerint megerőszakolt „a...
A gyermek anyja jelezte a rendőrségnek, hogy a birtokában van a gyermekeitől „elkobzott” három készülék, ezeket azonban eddig nem kérték el a nyomozó hatóságok.
A bukaresti Pantelimon kórház orvosai lemondással fenyegetőznek
Az intenzív osztályon 12 orvos dolgozik, közülük két orvosnő ellen folyik vizsgálat.
Imane Helif után a vb-ről szintén a nemi tesztje miatt kizárt Lin Jü-ting is olimpiai döntőben...
A bokszolók indulása miatt egy hete áll a bál, de így mindketten esélyesek az aranyéremre.
Tovább tiltakoznak az erdőaljai roma konténeriskola ellen a csíkszeredaiak
A csíkszeredai önkormányzat közel száz roma óvodás és kisiskolás tanévkezdését huszonkét erdőaljai konténer berendezésével biztosítaná, de a helyiek szerint ez nem jó megoldás.
A kolozsvári Untoldon idén új szabályokat vezettek be: hiába a karszalag, naponta csak kétszer...
Nem úgy megy ám, kicsi barátom, hogy itt ki-be járkálnak a fesztiválozók.
Kövess minket Facebookon is!