Ezerkilencszázötvenhat, te csillag

Semmi értelme nincs, mégis elmondom.

Október 23-án azok fognak felszólalni, akik ma azt mondják, amit Orbán Balázs mondott: hogy tehát megadná magát az oroszoknak, hiszen a magyar emberek élete számít. Más nem mondta, mert senki nem olyan őszinte, mint ő, a miniszterelnök a legkevésbé.

Így tehát azokra, akik az életüket áldozták, hogy egy birodalom zsarnoksága alól felszabadítsák az országukat, azok fognak emlékezni, akik mindent megtesznek, hogy ugyanannak a birodalomnak a zsarnoksága alá kerüljünk.

Annak sincs semmi értelme, hogy emlékeztessek rá, Orbán Viktor úgy lett világhírű a magyarok körében, hogy „ruszkik haza” felkiáltással kiáltott fel.

Ez ma nagyon keveseket látszik zavarni. Mármint ez az ellentmondás.

Kolozsvárra például Lázár János érkezik, ez a moral insanitynél is moral insanytibb, aki azt mondta, „aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér”, holott semmilyen forradalom nem a pénzről szól, hanem valami magasztosabb és rangosabb eszméről. Hogy az egyéb jelentésekkel ne is bajlódjunk, legkevésbé a mélyen keresztény izékről, melyeket a magyar kormány olyan kedvtelve emleget.

Az erdélyi magyarság arra volt nevelve, hogy valamilyen hatalom megvédi, és neki igaza van, hiszen áldozat.

Hogy ez a hatalom kicsoda-micsoda, az teljesen mindegy. Ha magyar, akkor pláné nem számít semmi más, és bárki, aki erkölcsi kérdéseket feszeget, hazaáruló.

Koszorúk lesznek, „győzzön a józan ész” és más szamárságok.

Az ötvenhatosok pedig forognak a sírjukban.

Remélem, különben azt kellene hinnem, hogy nem is a szabadságért adták az életüket, hanem valami másért.