Ciucă nyilvánosan felkérte Elena Lasconit, hogy lépjen vissza és támogassa az ő jelöltségét

2024. október 23. – 09:55

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă, a párt idei elnökválasztási jelöltje, kedd este a România TV műsorában felszólította ellenfelét, Elena Lasconi-t, az USR elnökét, hogy lépjen vissza az államfői versenyből.

Ciucă szerint a PNL azért volt kénytelen koalíciót kötni a Szociáldemokrata Párt (PSD), mert annak idején az USR egyetlen teljesítménye az volt, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, amelynek maga is részese volt. Később az USR vezetőséget váltott, így újra létrejöhetne egy jobboldali koalíció – magyarázta.
Lasconinak vissza kellene lépnie elnökválasztási versenyből, hogy segítse a liberális jelölt, vagyis az ő bekerülését a második fordulóba. Azzal érvelt, hogy az USR csak 8 százalékot, a PNL pedig 30 százalékot ért el a helyhatósági választásokon. „Nyilvánosan felkérem őt, hogy fogadja el az aritmetikai és politikai realitásokat” – jelentette ki, hozzátéve, hogy meggyőződése szerint Lasconi visszalépését a szavazótábora is meg fogja érteni.

A Nemzeti Liberális Párt elnöke, Nicolae Ciucă arról is beszélt, hogy szerinte hibás stratégiát választott Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt államfőjelöltje azzal, hogy előtérbe helyezi George Simion bejutását az elnökválasztás második fordulójába, mert úgy véli, csak vele szemben nyerhet. Ciucă szerint ennek a célnak volt része Diana Şoşoacă kizárása az elnökjelöltek közül az alkotmánybíróság döntése alapján. Később azonban kiderült, hogy ez jogi szempontból hibás döntés volt, hiszen a bukaresti törvényszék kedden elutasította az SOS Románia elnöke parlamenti indulásának megtámadását – magyarázta Ciucă.

Ezt a forgatókönyvet egyébként megerősítette George Becali is, aki az AUR színeiben indul a képviselőházi választásokon. Becali azt nyilatkozta, hogy Viorel Hrebenciuc, a PSD politikusa beszélt neki arról, hogy a párt célja George Simion továbbjuttatása a második fordulóba az elnökválasztáson. Becali elmondta, hogy Hrebenciuc régi barátja, és elfogadta a tervet, de figyelmeztette, hogy ne támadják Simiont a második fordulóban, hanem hagyják, hogy az erősebb nyerjen. Az AUR október 17-én nyújtotta be a bukaresti jelöltlistáját, ahol Simion az első, Becali pedig a második helyen szerepel.

Ciucă ennek kapcsán kifejtette: úgy véli, hogy Ciolacu stratégiája Moszkva érdekeit szolgálja, mert a Románok Egyesüléséért Szövetség elnöke, George Simion több korábbi állásfoglalásában is az orosz narratívát követte. „Marcel Ciolacu azon törekvése, hogy a második fordulóban George Simionnal szálljon szembe, egyben Oroszország érdeke is, mert Simion bejutása megerősítené az AUR-t” – részletezte a PNL vezetője.

Ciucă megerősítette, hogy a liberálisok a kormányon maradnak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ő továbbra sem kíván tárgyalni Marcel Ciolacuval. Hozzátette, hogy a kormánypártok közötti kommunikáció főként a pártfőtitkárokon keresztül zajlik.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!