Zelenszkij Bucsában járt, Biden bíróság elé vinné a háborús bűncselekmények ügyét, a Kreml egyik propagandistája a nácitlanításról írt

2022. április 4. – 07:48

frissítve

Zelenszkij Bucsában járt, Biden bíróság elé vinné a háborús bűncselekmények ügyét, a Kreml egyik propagandistája a nácitlanításról írt
Volodimir Zelenszkij a Kijevhez közeli Bucsában 2022. április 4-én – Fotó: Ronaldo Schemidt / AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az ukrán hatóságok szerint már 340 civil holttestét találták meg a Kijevhez közeli Bucsában. Azt állítják, hogy az orosz csapatok végeztek a helyiekkel.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is felkereste Bucsát, szerinte az oroszok háborús bűncselekményeket követtek el, és rosszabbul bánnak az emberekkel, mint az állatokkal.
  • A nyugati politikusok sorra ítélik el az esetet. Joe Biden amerikai elnök újból háborús bűnösnek nevezte Putyint, szerinte fel kell tárni minden részletet, hogy bíróság elé lehessen vinni a háborús bűncselekmények ügyét.
  • Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az EU kész segíteni a feltételezett háborús bűncselekmények kivizsgálásában.
  • Oroszország azt állítja, hogy szélsőséges ukrán propagandisták és az USA rendezte meg a megkötözött kezű, kivégzett civilekről készült felvételeket. Műholdfelvételek alapján azonban már március közepe óta Bucsa utcán heverhettek a holttestek.
  • Az orosz erők elhagyták a Kijevtől nyugatra fekvő, Belarusszal is határos Zsitomir és a keletre lévő Szumi régiót is. Luhanszk régió vezetői szerint azonban a területnél húzódó frontra egyre több csapatot csoportosítanak át az oroszok.
  • Öt férfi holttestét találták meg egy bucsai gyermektábor épületének pincéjében az ukránok: a hatóságok szerint a megszálló orosz katonák meg is kínozták a férfiakat, mielőtt kivégezték volna őket.
  • Az ukrán külügyminiszter szerint „az a horror, amit Bucsában láttunk, az csak a jéghegy csúcsa azon bűntettek között, amelyeket az orosz hadsereg elkövetett” Ukrajnában, írja a CNN. Dmitro Kuleba szerint a Kijev környéki városokban történt események miatt „a legsúlyosabb” szankciókra van szükség.
  • Mint a náci háborús bűnösöket, úgy fogják felelősségre vonni az Ukrajnát megszálló oroszokat – erről beszélt hétfő éjjel közzétett beszédében Volodimir Zelenszkij. Mint mondta, az oroszok alól felszabadított Kijev környéki városokban „már elvitték az utcákról a holttesteket, de az udvarokban, a házakban még ott vannak a halottak”.
  • „Brutális háborús bűnök” nyomait lehet látni a kijevi régió visszafoglalt külvárosaiban, írta hétfői nyilatkozatában Irina Venediktova ukrán legfőbb ügyész.
  • Az EU szerint Oroszországhoz köthetők a visszaélések, más nem követhette el ezeket – mondta Peter Stano, az Európai Bizottság külügyi szóvivője. Azt mondta, az EU teljes mértékben támogatni fogja az ügyben a vizsgálatokat, valamint támogatja az ukrán legfőbb ügyészt és civileket, akik a bizonyítékok összegyűjtésére és megőrzésére koncentrálnak.
  • Orosz diplomatákat utasít ki Németország és Franciaország is a bucsai mészárlás miatt: a német kormány 40 diplomatát utasított ki hétfő este, órákkal később pedig a francia külügyminiszter is bejelentette, 35 orosz diplomatának kell távoznia Franciaországból.
  • Közösen kell megvédenie az európaiaknak Ukrajnát, mert most dől el Közép-Európa további sorsa és biztonsága – mondta Volodimir Zelenszkij a romániai parlamenthez intézett videóüzenetében.
  • Még több fegyvert ígér Ukrajnának, és még több szankciót Oroszországnak a brit külügyminiszter, Liz Truss, aki szerint Oroszországnak „nincs helye” az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában. Néhány órával később a Reuters jelentette, hogy az Egyesült Államok arra kéri majd az ENSZ közgyűlését, függesszék fel Oroszországot az Emberi Jogi Tanácsban.
  • Rákapcsolt az orosz propaganda a bucsai mészárlás híre után: szerintük „nyugati típusú fake newsról”, „kitervelt provokációról” van szó, a civilek haláláért pedig az „ukrajnai nácik” a felelősek.
  • Hetekig heverhettek Bucsa utcáin a civilek holttestei – írja a Sky News az alapján, hogy hétfőn műholdfelvételek jelentek meg a Kijev környéki város utcáiról.
  • 3376 civilt evakuáltak hétfőn Kelet-Ukrajna nagyvárosaiból a humanitárius folyosókon keresztül, közölte Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes. Ez a szám magasabb is lehetett volna, ha a Vöröskereszt buszait nem állították volna meg Mariupol előtt.
  • Egy nyugati tisztviselő szerint Oroszország több mint 130 ezer fiatalt vett fel sorkatonának, ami az elmúlt évekhez képest szokatlanul nagy szám. A névtelenséget kérő tisztviselő szerint „valódi esélye van annak, hogy ezeket a sorkatonákat is Ukrajnába küldik”.
Sírok, ahova a bucsai mészárlás áldozatait temették – Fotó: Vladyslav Musiienko / Reuters
Sírok, ahova a bucsai mészárlás áldozatait temették – Fotó: Vladyslav Musiienko / Reuters

Kijev külvárosainak környékén fekszik Motizsin, melynek polgármesterét, Olja Szutlilenkót és családjának három tagját egy erdőbe ásott gödörben találták meg részben lefedve, miután az ukrán erők visszavették az ellenőrzést. Nemcsak Bucsán, de a többi, oroszok által megszállt településen is hasonló esetekről számoltak be a helyiek – ezekről mi is beszámoltunk a nap folyamán tudósításainkban.

Ahogyan az ukránok átvették az ellenőrzést az oroszoktól a korábban megszállt területekre, úgy derült fény a Kijev mellett fekvő Bucsa tömegsírjára a háború negyvenedik napján. Képes összefoglalónkat – melyekben megrázó képekkel is találkozhat – itt találja.

Mint a náci háborús bűnösöket, úgy fogják felelősségre vonni az Ukrajnát megszálló oroszokat – erről beszélt hétfő éjjel közzétett beszédében Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök hétfőn ellátogatott az oroszok alól felszabadított Kijev környéki városokba, ahol „már elvitték az utcákról a holttesteket, de az udvarokban, a házakban még ott vannak a halottak”.

Zelenszkij beszédében is elmondta, hogy az eddigi 300 holttestnél még többet is találhatnak Bucsában, és még ennél is több áldozatról számoltak be több másik ukrán városban. „A kijevi, a csernyihivi és a szumi régiók falvaiban olyan dolgokat műveltek a megszállók, amiket a helybeliek még a 80 évvel ezelőtti náci megszállás során sem láttak.”

A hétfőről keddre virradó éjjel közzétett beszédről itt olvashat bővebben.

Hetekig heverhettek Bucsa utcáin a civilek holttestei – írja a Sky News az alapján, hogy hétfőn műholdfelvételek jelentek meg a Kijev környéki város utcáiról. A lakosok szerint az áldozatokat a megszálló orosz katonák ölték meg, emiatt Oroszországot Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egyenesen népirtással vádolja.

Az orosz viszontválasz erre az volt, hogy mindez „előre eltervezett provokáció” és „csak egy újabb hoax”. Nos, a műholdfelvételek alapján a bucsai mészárlás legalább 11 halálos áldozata március 11-e óta ott hevert az utcákon – azaz bőven akkor, amikor a terület orosz megszállás alá került.

A fenti, március 10-i képen a bucsai Szent András székesegyház környékén lehet felfedezni tömegsírok nyomait, a lenti képen pedig az orosz megszállók által szétrombolt Vokzalna utca házait – Fotó: Maxar Technologies / Handout via Reuters A fenti, március 10-i képen a bucsai Szent András székesegyház környékén lehet felfedezni tömegsírok nyomait, a lenti képen pedig az orosz megszállók által szétrombolt Vokzalna utca házait – Fotó: Maxar Technologies / Handout via Reuters
A fenti, március 10-i képen a bucsai Szent András székesegyház környékén lehet felfedezni tömegsírok nyomait, a lenti képen pedig az orosz megszállók által szétrombolt Vokzalna utca házait – Fotó: Maxar Technologies / Handout via Reuters

Hétfőn a Pentagon is megerősítette, hogy az orosz erők felelősek a városban elkövetett gyilkosságokért. Joe Biden amerikai elnök szerint pedig Vlagyimir Putyin háborús bűnös, és az orosz elnöknek nemzetközi bíróság előtt van helye.

Még több fegyvert ígér Ukrajnának, és még több szankciót Oroszországnak a brit külügyminiszter, írja a Sky News. Liz Truss ukrajnai kollégájával együtt tartott sajtótájékoztatót hétfő este, ahol elmondta, szerinte Oroszországnak „nincs helye” az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában.

„Nem nyugszunk, amíg ezek a bűnözők nem kerülnek bíróság elé. Az a helyzet, hogy csak a kemény fellépés működik. Putyin eszkalálta ezt a háborút, és ez a megközelítés létfontosságú ahhoz, hogy bebiztosítsuk az ukrajnai bukását, az orosz csapatok kivonulását, és hogy megerősítsük Ukrajna tárgyalási pozícióját” – mondta Truss, aki szerint nem szabad megszüntetni a szankciókat mindaddig, amíg Putyin csapatai Ukrajnában vannak.

Néhány órával később a Reuters jelentette, hogy az Egyesült Államok arra kéri majd az ENSZ közgyűlését, függesszék fel Oroszországot az Emberi Jogi Tanácsban. A 193 tagú gyűlés kétharmados többségével lehet felfüggeszteni a tanácsban egy államot, ha az tartósan, súlyosan és rendszeresen megsérti az emberi jogot.

„Oroszország részvétele az Emberi Jogi Tanácsban egy bohózat. Sőt, helytelen is, éppen ezért gondoljuk úgy, hogy ideje lenne a közgyűlésnek eltávolítania őket” – mondta hétfő este Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet.

Az ukrán külügyminiszter szerint „az a horror, amit Bucsában láttunk, az csak a jéghegy csúcsa azon bűntettek között, amelyeket az orosz hadsereg elkövetett” Ukrajnában, írja a CNN. Dmitro Kuleba szerint a Kijev környéki városokban történt események miatt „a legsúlyosabb” szankciókra van szükség.

„A Nyugat továbbra is pénzeli az orosz háborús gépezetet az energiahordozókért cserébe, kereskedik vele, és pénzügyi tranzakciókat folytat olyan orosz bankokon keresztül, amelyeket még nem kapcsoltak le a SWIFT-ről.

Ha valaki kételkedő, vonakodó a szankciókkal szemben, és akár érvelne is az Oroszországgal való kereskedelem mellett, az menjen el először Bucsába, és majd utána szóljon hozzám”

– mondta a külügyminiszter. Kuleba szerint az oroszok újabb nagyszabású offenzívára készülnek Kelet-Ukrajnában: „Túlzás nélkül, nagy szomorúsággal mondhatom, hogy a helyzet Mariupolban sokkal rosszabb ahhoz képest, amit Bucsában és más Kijev környéki városokban, falvakban láttunk.”

3376 civilt evakuáltak hétfőn Kelet-Ukrajna nagyvárosaiból a humanitárius folyosókon keresztül, közölte Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes. A Sky News arról ír, hogy ez a szám magasabb is lehetett volna, ha a Vöröskereszt buszait nem állították volna meg Mariupol előtt.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) szerint három buszukat az oroszok által elfoglalt kikötővárostól 20 kilométerre nyugatra, Manhusnál állították meg, kilenc munkatársukat pedig fogva tartják az orosz hatóságok.

„Az ICRC közvetlen kapcsolatban áll kollégáinkkal, és minden oldalról tárgyal a felekkel, hogy tisztázzák a helyzetet, és lehetővé tegyék számukra, hogy folytathassák humanitárius munkájukat” – írja a szervezet közleménye.

A Sky News arról ír egy nyugati tisztviselő alapján, hogy Oroszország több mint 130 ezer fiatalt vett fel sorkatonának, ami az elmúlt évekhez képest szokatlanul nagy szám.

„Azt gondoljuk, hogy bár az orosz védelmi minisztérium azt közölte, csak hivatásos katonákat küldenek, valódi esélye van annak, hogy ezeket a sorkatonákat is Ukrajnába küldik”

– állítja a névtelenséget kérő tisztviselő. Brit hírszerzési jelentések arról írnak, hogy az oroszok Grúziából csoportosítanak át katonákat az ukrajnai frontra – erről a forrás azt mondja, jól mutatja, hogy az oroszok nehéz helyzetben vannak Ukrajnában.

Közösen kell megvédenie az európaiaknak Ukrajnát, mert most dől el Közép-Európa további sorsa és biztonsága – mondta Volodimir Zelenszkij a romániai parlamenthez intézett videóüzenetében. Az ukrán elnök hétfő délután csatlakozott be a parlament ülésére, beszédét pedig a Transtelex szemlézte.

Zelenszkij a beszéd elején képeket mutatott a bucsai mészárlásról, ahol közel 300 civilt öltek meg a megszálló orosz csapatok. Igaz, az elnök szerint a halálos áldozatok száma sokkal magasabb, mint azt korábban becsülték. „Ukrajnát ukrántalanítani és európátlanítani akarják. A RIA Novosztyi cikke azt is megírta, hogy a lakosságot meg kell ölni. Mindez az orosz hivatalos hírügynökség honlapján jelenik meg, ahol semmi sem megy át cenzúra nélkül” – mondta Zelenszkij a cikkről. ami azt fejtegeti, mit kellene kezdenie az oroszoknak Ukrajnával.

„Ha nem álltunk volna ellen, egész Ukrajnában azt tették volna, amit Bucsában tettek.”

Az elnök szerint az orosz vezetés elvesztette a kapcsolatot a valósággal – akárcsak az egykori román kommunista diktátor, Nicolae Ceauşescu. Zelenszkij arról is beszélt, hogy „Románia és román cégek is részt vesznek majd” a háború utáni újjáépítésben, és szeretnék kibővíteni a párbeszédet a nemzeti kisebbségek védelme érdekében. „A jövőnk közös lesz, egy európai családban” – zárta beszédét Ukrajna elnöke.

Volodimir Zelenszkij beszédéről és a bukaresti parlament üléséről bővebben is olvashat a Transtelexen.

Orosz diplomatákat utasít ki Németország és Franciaország is a bucsai mészárlás miatt, írja a Sky News. Annalena Baerbock német külügyminiszter szerint a Kijev melletti városból érkező képek azt mutatják, az oroszok „pusztítani akartak minden határon keresztül”.

„Attól tartunk, hasonló képek érkezhetnek Ukrajna más városaiból is, melyeket megszálltak az orosz csapatok. Szembe kell szállnunk ezzel az embertelenséggel, és készen kell állnunk arra, hogy megvédjük a szabadságunkat”

– mondta Baerbock – „Ezért a szövetségi kormány ma úgy döntött, hogy nemkívánatos személynek minősíti nagyszámban az orosz nagykövetség dolgozóit. (…) Munkájuk veszélyt jelent azokra, akik nálunk keresnek védelmet. Ezt nem tűrjük tovább.”

A német kormány 40 diplomatát utasított ki, órákkal később pedig a francia külügyminiszter is bejelentette, 35 orosz diplomatának kell távoznia Franciaországból. A külügy szóvivője szerint a diplomaták aktivitása „ellentétben áll a biztonsági érdekeikkel”. Korábban hétfőn egyenesen az orosz nagykövetet utasították ki Litvániából a bucsai mészárlás miatt.

„Brutális háborús bűnök” nyomait lehet látni a kijevi régió visszafoglalt külvárosaiban, írta hétfői nyilatkozatában Irina Venediktova ukrán legfőbb ügyész. „A megkínzott kijevi régió nem a politikai turizmus útvonala, hanem bűncselekmények tetthelye” – idézi az ügyészt a CNN.

Venediktova szerint eddig 410 civil holttestét szállították el a térségből, közülük 140-et vizsgáltak át eddig ügyészek és más szakemberek. A helyszíni vizsgálatokban részt vesznek igazságügyi orvosszakértők, tűzszerészek, orvosok és a katasztrófavédelem emberei is. Emellett igyekeznek felkutatni tanúkat és életben maradt áldozatokat is, és folyamatosan keresnek fényképes bizonyítékokat is a Kijev környéki városokban történt eseményekről.

Kutya kóborol Bucsa romjainál – Fotó: Marko Djurica / Reuters
Kutya kóborol Bucsa romjainál – Fotó: Marko Djurica / Reuters

A főügyész közleménye szerint az ukrajnai és a nemzetközi bíróságokon is vádat kell emelni a Bucsában és Irpinyben történt mészárlások miatt.

Rákapcsolt az orosz propaganda a bucsai mészárlás híre után: szerintük „nyugati típusú fake newsról”, „kitervelt provokációról” van szó, a civilek haláláért pedig az „ukrajnai nácik” a felelősek.

Ahogy arról beszámoltunk, a Kijev közelében fekvő Bucsát néhány napja szabadították fel az orosz megszállás alól az ukránok, hétfő reggel pedig műholdfelvételek érkeztek egy 13 méter hosszú árokról, ami egy tömegsír lehet. A város polgármestere szerint több mint 300 lakost öltek meg az oroszok.

A srebrenicai eseményekhez hasonló mészárlás vádja miatt Oroszország összehívta az ENSZ Biztonsági Tanácsát, szerintük ugyanis provokációról van szó. Az orosz propagandagépezet is belelendült, írja a Guardian: „Új szakaszába lépett a háború Oroszország ellen. Nemsokára népirtással fognak vádolni minket. Pedig minden jel arra utal, hogy az egész provokációt a britek tervelték ki” – mondta egy vasárnap esti tévéműsorban az ultraputyinista újságíró, Vlagyimir Szolovjov.

A kormány által futtatott „Stop Fake Telegram” közösségi oldalon pedig arról írnak, hogy „a videókon látható holttesteket szándékosan fektették úgy le, hogy még drámaibb képet sugározzanak”.

„Senki más nem követhette volna el ezeket az atrocitásokat” – mondta Peter Stano, az Európai Bizottság külügyi szóvivője. Arról beszélt, hogy „az agresszor, az orosz csapatok ellenőrzése alatt álltak vagy az orosz erők lőtték” azokat a területeket Ukrajnában, ahol a meggyilkolt civilek holttesteit megtalálták. Oroszország azt állítja, hogy szélsőséges ukrán propagandisták és az USA rendezte meg a megkötözött kezű, kivégzett civilekről készült felvételeket.

Stano Brüsszelben arról beszélt, hogy ezeknek a visszaéléseknek és háborús bűnöknek az elkövetői felelősségre lesznek vonva, külön kiemelve „kormányzati tisztviselőket és katonai vezetőket”. Azt mondta, az EU teljes mértékben támogatni fogja az ügyben a vizsgálatokat, valamint támogatja az ukrán legfőbb ügyészt és civileket, akik a bizonyítékok összegyűjtésére és megőrzésére koncentrálnak. (CNN)

Öt férfi holttestét találták meg egy bucsai gyermektábor épületének pincéjében az ukránok, írja a Sky News. A hatóságok szerint a megszálló orosz katonák meg is kínozták a férfiakat, mielőtt kivégezték volna őket.

Egyelőre nem azonosították, kikről lehet szó, viszont az egyik férfi iratait megtalálták a holttestek közelében. A Sky szerint két napja fedezték fel őket a pincében, mielőtt hétfőn a felszínre hozták volna a holttesteket. Az ukrán belügyminiszter egyik tanácsadója, Anton Gerascsenko szerint az egyik férfit ötször lőtték mellkason, egy másik férfit pedig puskával lőttek fejbe.

Ukrán katonák megsemmisített orosz harci járművek mellett Bucsában – Fotó: Ukrainian Presidential Press Service / Handout via Reuters
Ukrán katonák megsemmisített orosz harci járművek mellett Bucsában – Fotó: Ukrainian Presidential Press Service / Handout via Reuters

Mintegy 300 civil holttestét gyűjtötték össze az ukránok Bucsa felszabadítása óta, mondta egy ukrán tisztviselő. Szergej Matijk szerint bár az áldozatok többsége férfi volt, közel 30 százaléknyi nő- és gyermekáldozata is van a népirtásnak.

„A harcok intenzitása miatt eddig tömegsírokba kellett temetni a halottakat, de most, hogy csendesebb a helyzet, lehetővé kell tenni az egyéni temetéseket”

– mondta Matijk. A Kijev környékén fekvő települést néhány napja szabadították fel ellentámadással az ukrán erők, az oroszok kivonulása után hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is a helyszínre látogatott.

A fontosabb történéseket foglaltuk össze röviden:

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is felkereste az ukrán főváros, Kijev melletti Bucsát, ahol hétfői ukrán médiajelentések alapján már 340 civil holttestét találták az orosz erők kivonulása után. Zelenszkij szerint az oroszok rosszabbul bánnak az emberekkel, mint az állatokkal, az oroszok által elhagyott településeken pedig nap mint nap találnak holttesteket, megkínzott, megölt embereket.
  • Joe Biden amerikai elnök újból háborús bűnösnek nevezte Putyint. Azt mondta, hogy össze kell gyűjteni az információkat, és feltárni minden részletet, hogy bíróság elé lehessen vinni a háborús bűncselekmények ügyét.
  • Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint minden holttestet exhumálni kell Bucsában. A BBC ukrajnai tudósítója a Kijev közelében lévő Motyizsiny faluban járt, ahol megmutatták neki a falu polgármesterének és családjának holttestét.
  • Az ukrán főügyész szerint a Bucsától 23 km-re fekvő Borogyankában lehet a legsúlyosabb a helyzet a kijevi régióban a korábban támadott települések közül, de részleteket egyelőre nem mondott. Az ukrán főügyész arról is beszélt, hogy heten meghaltak és 34-en megsérültek a Harkiv elleni vasárnapi tüzérségi támadásban.
  • Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy az EU kész segíteni a háborús bűncselekmények kivizsgálásában, az ukrán legfőbb ügyésszel együttműködve dokumentálhatják a nyomozók a feltételezett atrocitásokat.
  • Az orosz erők elhagyták a Kijevtől nyugatra fekvő, Belarusszal is határos Zsitomir régiót, jelentette be a kormányzó. Az orosz erők „távoztak, a járműveik és lőszerkészletük egy részét hátrahagyták”. Szumi régiós kormányzója azt mondta, a Kijevtől és Csernyihivtől keletre fekvő régió minden településéről is visszaszorították az oroszokat.
  • Luhanszk régió katonai vezetője szerint egyre több csapatot csoportosítanak a területnél húzódó frontra az oroszok, és egyre több felszerelést halmoznak fel, és nagyszabású támadásra készülnek a két oroszbarát szakadár terület közelében.
  • A hazatérő ukrán hadifoglyok beszámolói alapján az orosz fogságuk körülményei megsérthették az erről rendelkező genfi egyezményt, mondta az ukrán emberi jogi ombudsman. Azt mondta, több egykori fogoly arról beszélt, hogy pincékben tartották őket, megtagadták tőlük az ételt, és arra is kötelezték őket, hogy vegyék le az egyenruhájukat. Oroszország egyelőre nem reagált.
  • A Kreml egyik propagandistája hosszú írásban fejtette ki a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség oldalán, hogy szerinte Oroszország mit ért Ukrajna „nácitlanítása” alatt.

Az orosz erők elhagyták a Kijevtől nyugatra fekvő, Belarusszal is határos Zsitomir régiót, jelentette be a Sky News szerint Vitalij Bunecsko kormányzó. Az orosz erők „távoztak, a járműveik és lőszerkészletük egy részét hátrahagyták”. Zsitomir városában a polgármester szerint hőerőművet és kórházakat is légicsapás ért március elején.

Földes András kollégánk is járt Zsitomirban, és Ukrajnából bejelentkezve azt mondta, hogy a helyszínről úgy látszik, az oroszok állításai ellenére sokszor célzott civil támadásokat is elkövettek. Ellátogatott egy iskolához is, amit telibe talált egy rakéta, és ahol „csak az volt a szerencse, hogy éjjel rakétáztak, így nem voltak gyerekek az iskolában”.

Sem vasárnap, sem hétfőn nem sikerült Mariupolig elérnie a Vöröskereszt buszainak, amelyekkel a városlakókat mentenék ki – írja a Sky és a BBC.

Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes azzal vádolta az orosz erőket, hogy blokkolják a Nemzetközi Vöröskereszt evakuálási erőfeszítéseit.

A dél-ukrajnai városban emberek tízezrei kerültek csapdába. A helyiek nem jutnak élelemhez, vízhez és elektromos áramhoz a hetekig tartó heves orosz bombázások után. Eddig csak néhány személyautónak sikerült megszöknie a városból és eljutnia a közeli Zaporizzsjáig.

A Kijevtől 50 km-re, Bucsától 23 km-re fekvő Borogyankában lehet a legsúlyosabb a helyzet a kijevi régióban, mondta Irina Venediktova ukrán főügyész. Részleteket nem mondott, de szerinte a városban több civil áldozat lehet, mint bárhol máshol. Venediktova arról is beszélt, hogy szerinte a Kijevhez közeli településekről kivonuló orosz hadsereg sok tette kimeríti az emberiesség elleni bűntett fogalmát.

Az oroszok által keményen támadott Borogyankáról március elején adta ki ezt a drónvideót a Sky News:

(BBC)

„Emlékezhetnek, hogy bíráltak, amiért háborús bűnösnek neveztem Putyint. Most pedig láthatják, mi történt Bucsában. Ez igazolja, hogy háborús bűnös” – mondta Joe Biden amerikai elnök újságíróknak, amikor a Bucsából érkező képekről kérdezték.

Fotó: Mandel Ngan / AFP
Fotó: Mandel Ngan / AFP

Azt is hozzátette, hogy továbbra is fegyverekkel kell ellátniuk Ukrajnát, hogy az ukránok folytathassák a harcot, közben pedig össze kell gyűjteni az információkat, és feltárni minden részletet, hogy

tárgyalást lehessen tartani háborús bűncselekmények ügyében.

„Ez az alak brutális, ami pedig Bucsában történt, az felháborító, és mindenki láthatta.” A CNN szerint amikor arról kérdezték, hogy a Bucsában történtek kimerítik-e a népirtás fogalmát, azt mondta, hogy „nem, szerintem háborús bűncselekmény” történt. Az amerikai elnök azt is jelezte, hogy újabb szankciókat vezetnek be, amiket hamarosan bejelentenek.

A Pentagon egyik név nélkül nyilatkozó tisztviselője azt mondta, hogy nem tudják függetlenül megerősíteni az ukrán beszámolókat az orosz erők által Bucsában elkövetett visszaélésekről, de semmi okuk nincs kételkedni a beszámolókban, írja a Sky News.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Bucsában járva arról is beszélt, hogy az oroszok rosszabbul bánnak az emberekkel, mint az állatokkal. Zelenszkij arról is beszélt, hogy meg akarja mutatni a világnak, mi történt Bucsában, mit tett az orosz hadsereg, és nem fognak pihenni, amíg meg nem találják a felelősöket.

Zelenszkij azt mondta, mindenki láthatja, mik történtek, ahogy az ukrán hadsereg a korábban oroszok által elfoglalt területek felett újra átveszi az ellenőrzést. „Nap mint nap holttesteket találnak pincékben, megkínzott, megölt embereket” – mondta. (CNN, BBC)

A BBC ukrajnai tudósítójának jelentése szerint nemcsak Bucsában, hanem más falvakban is ölhettek civileket az oroszok.

Yogita Limaye a Kijev közelében lévő Motyizsiny faluban járt, ahol megmutatták neki a falu polgármesterének és családjának holttesteit. Olga Szukenkót férjével és fiával egy sekély sírba temették el az oroszok egy negyedik személlyel, akit nem sikerült azonosítani.

A családot 10 napja ejtették túszul az orosz megszállók – állította a szomszédos Makariv falu vezetője, Vadim Tokar. Az orosz fegyveresek állítólag kiszálltak Szukenko otthonához, ahol házkutatást tartottak, lefoglalták az egyik autójukat, majd elmentek.

„Csak Olgát akarták elvinni, de a férje ragaszkodott hozzá, hogy vele menjen, aztán hat órával később a fiát is elvitték” – idézte az ukrán sajtó a kijevi regionális tanács helyettesét, Tetiana Szemenovát. Nem világos, hogy pontosan mikor ölték meg a családot. A Sky tudósítója szintén a helyszínen volt. Az ő elmondása szerint Szukenkóékat a romos otthonuktól nem messze temették el az erdőben.

Olga Szukenko 1971-ben született. Férje, Igor öt évvel volt idősebb, fia, Oleksander pedig 1996-ban született.

Limaye-nak azt mondták a helyi tisztviselők: lehetséges, hogy még több holttestet találnak majd. A BBC tudósítója szerint a Szukenko család kivégzése bizonyítja azt, hogy az oroszok válogatás nélkül ölik a civileket az elfoglalt területeken. A Kreml tagadja a vádakat.

Családja és barátai búcsúztatták az ukrán fotós, dokumentumfilmes Makszim Levint a kijevi Szent Mihály-székesegyházban.

Makszim Levin holttestét április 1-én találták meg egy Kijevtől északra fekvő falu közelében, két héttel azután, hogy eltűnt. Levin, aki egy ukrán hírportálnak dolgozott, és régóta a Reuters munkatársa is volt, az orosz invázióról tudósított. Utoljára Huta Mezhyhirska falu közelében, egy olyan területen dolgozott, ahol heves bombázások voltak. Az ukrán főügyészség szerint halálát orosz katonák lövései okozhatták. John Pullman, a Reuters globális szerkesztője szerint a tudósító halála „hatalmas veszteség az újságírás világa számára”.

Fotó: Genya Savilov / AFP Fotó: Genya Savilov / AFP
Fotó: Genya Savilov / AFP

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Twitterére írta ki, hogy telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel „a civilek kegyetlen meggyilkolásáról” Bucsában és más ukrajnai városokban.

Von der Leyen azt is jelezte, hogy az EU kész a közös nyomozócsoport keretében a helyszínre küldeni ellenőröket, akik az ukrán legfőbb ügyésszel együttműködve dokumentálhatják a feltételezett háborús bűncselekményeket. Azt is írta, hogy az Europol és az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége (Eurojust) is támogatást nyújtana.

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter a Twitterén jelentette be, hogy kutasítják az orosz nagykövetet az országból. Litvánia ukrajnai nagykövete pedig visszatér Kijevbe. A litván külügyminisztérium vasárnap arról írt, hogy elszörnyedtek „a Bucsában és más ukrajnai városokban látott borzalmas atrocitások” miatt, szerintük az ilyen feltehetően háborús bűncselekményeket ki kell vizsgálni, Oroszországot pedig felelősségre kell vonni. (Guardian)

Az ukrán hadsereg szerint a keleti határhoz közeli Harkivnál lőtték le a gépet. (Sky News)

Fotó: General Staff of the Armed Forces of Ukraine / AFP Fotó: General Staff of the Armed Forces of Ukraine / AFP
Fotó: General Staff of the Armed Forces of Ukraine / AFP

Josimasza Hajasi japán külügyminiszter húsz ukrán menekültet is magával visz a kormányzati repülőn, amikor Lengyelországból visszaindul Japánba, jelentették be. Azt mondta, ez is része azoknak az erőfeszítéseknek, amelyekkel Japán humanitárius segítséget nyújt az ukránoknak. Hajasi azt mondta, hogy olyan menekültekről van szó, akik Japánba szeretnének menni, de saját pénzből nem tudják kifizetni az utat. (Sky News)

„Mit kezdjen Oroszország Ukrajnával?” – ezzel a címmel jelent meg vasárnap egy publicisztika a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség oldalán. A szerző, Timofej Szergejev a hosszú írásban kifejti, hogy Oroszország mit ért Ukrajna „nácitlanítása” alatt. (Az orosz propaganda állítása szerint Ukrajnát megszállták a nácik, és az orosz hadsereg valójában csak felszabadítani vonult be a „különleges katonai hadművelet” keretében). Szergejev többek között azt írja, hogy:

  • Nincs szükségünk egy náci, banderista Ukrajnára, Oroszország ellenségére, ami a Nyugat eszköze, hogy elpusztítsa Oroszországot.
  • A nácitlanításra akkor van szükség, ha a nép jelentős részét – valószínűleg a többségét – a náci rezsim uralma alá vonja és belerángatja politikájába.
  • A különleges művelet során kiderült, hogy Ukrajnában nemcsak a politikai vezetés, hanem a lakosság többsége is náci.
  • A fegyvert fogó nácikat a lehető legnagyobb mértékben el kell pusztítani a csatatéren.
  • Az ukránok „függetlenségi vággyal” és „európai fejlődési útra lépéssel” leplezik nácizmusukat. Ukrajnának ugyan nincs náci pártja, führere és faji törvényei, de rugalmassága miatt az ukrán nácizmus sokkal veszélyesebb a világra, mint a hitleri nácizmus volt.
  • Az ukránok egy mesterséges oroszellenes konstrukció. Nem lehet többé nemzeti identitásuk. Ukrajna nácitlanítás egyben Ukrajna elkerülhetetlen „de-európaizálódását” is jelenti.
  • Ukrajna politikai elitjét meg kell szüntetni, mivel nem lehet átnevelni. Az egyszerű ukránoknak át kell élniük a háború minden borzalmát, a tapasztalatokat történelmi leckeként, bűnösségükért való vezeklésként kell feldolgozniuk.
  • A felszabadított és nácitlanított területeket többé nem szabad Ukrajnának nevezni. A nácitlanításnak legalább egy generáción át – 25 évig – kell tartania.

Oroszország részéről visszatérően megfogalmazott vád, hogy az ukránok nácik. A valóság ennél finoman szólva is sokkal összetettebb. Az ukrán és az orosz szélsőjobb összehasonlítása épp annak ellenkezőjét bizonyítja, mint amit Vlagyimir Putyin orosz elnök kíván elhitetni. Ungváry Krisztián történész ebben és ebben az írásban cáfolta meg a náci Ukrajnáról szóló mítoszokat. És hogy a valóságban mi az orosz-ukrán konfliktus történelmi előzménye, arról ezt a videót ajánljuk:

A hazatérő ukrán hadifoglyok beszámolói alapján az orosz fogságuk körülményei megsérthették az erről rendelkező genfi egyezményt, mondta Ludmila Deniszova ukrán emberi jogi ombudsman. Azt mondta, több egykori fogoly arról beszélt, hogy pincékben tartották őket, megtagadták tőlük az ételt, és arra is kötelezték őket, hogy vegyék le az egyenruhájukat. Oroszország egyelőre nem reagált.

A Reuters közben arról írt, hogy az ukránok szerint 600 orosz hadifoglyot ejtettek. (Sky News)

A hatóságok lefoglaltak egy jachtot Mallorcán, ami egy Vlagyimir Putyinhoz közeli oligarchához, Viktor Vekszelberghez köthető. A 78 méter hosszú jacht értékét 120 millió dollárra teszik. A bányászati, technológiai cégeket birtokló oligarcha ellen az Egyesült Államok, az EU és a britek is szankciókat vezettek be.

Arról itt írtunk részletesebben, hogy lefoglalni könnyű, de elkobozni nagyon nehéz lesz az orosz luxusjachtokat. (Sky News)

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!