Kizárná Oroszországot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából a brit és az amerikai kormány is

Még több fegyvert ígér Ukrajnának, és még több szankciót Oroszországnak a brit külügyminiszter, írja a Sky News. Liz Truss ukrajnai kollégájával együtt tartott sajtótájékoztatót hétfő este, ahol elmondta, szerinte Oroszországnak „nincs helye” az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában.

„Nem nyugszunk, amíg ezek a bűnözők nem kerülnek bíróság elé. Az a helyzet, hogy csak a kemény fellépés működik. Putyin eszkalálta ezt a háborút, és ez a megközelítés létfontosságú ahhoz, hogy bebiztosítsuk az ukrajnai bukását, az orosz csapatok kivonulását, és hogy megerősítsük Ukrajna tárgyalási pozícióját” – mondta Truss, aki szerint nem szabad megszüntetni a szankciókat mindaddig, amíg Putyin csapatai Ukrajnában vannak.

Néhány órával később a Reuters jelentette, hogy az Egyesült Államok arra kéri majd az ENSZ közgyűlését, függesszék fel Oroszországot az Emberi Jogi Tanácsban. A 193 tagú gyűlés kétharmados többségével lehet felfüggeszteni a tanácsban egy államot, ha az tartósan, súlyosan és rendszeresen megsérti az emberi jogot.

„Oroszország részvétele az Emberi Jogi Tanácsban egy bohózat. Sőt, helytelen is, éppen ezért gondoljuk úgy, hogy ideje lenne a közgyűlésnek eltávolítania őket” – mondta hétfő este Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!