Közélet

Minden idők legmelegebb napját mérték július 21-én
1940 óta soha nem volt ilyen meleg a felszíni levegő globális átlaghőmérséklete.
Szigorítják a hivatásos nevelőszülővé válás feltételeit
21 évre emelik a korhatárt azok számára, akik a hivatásos nevelőszülői feladatra jelentkeznek.
Illegálisan működött a nemi erőszakkal gyanúsított bukaresti oktató iskolája
Bár Kristóf Lajos többször szerepelt a sajtóban, az oktatási minisztérium állítólag nem tudott az alternatív bukaresti iskola létezéséről.
Korlátozzák a vízhasználatot a romániai települések 15 százalékában
A vízügy júliusra szárazságot jósol, és takarékos vízhasználatot javasol. Hargita és Kovászna megyében is korlátozzák az öntözést a folyókból és patakokból.
Szociális lakásokat épít a kolozsvári önkormányzat
Az elmúlt tíz évben mindössze 12 szociális lakás épült a városban, most újabb 35-öt alakítanának ki.
Elindult Párizsba a pénteken kezdődő nyári olimpiai játékokra a román csapat egy része
David Popovici úszó beszédében kiemelte, az ötkarikás játékokra való kijutás már önmagában óriási teljesítmény.
Kövess minket Facebookon is!