Illegálisan működött a nemi erőszakkal gyanúsított bukaresti oktató iskolája

Illegálisan működött az Amias International School, a kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak gyanújával letartóztatott Kristóf Lajos intézménye, erősítette meg az Edupedu.ro kérdésére az oktatási minisztérium.

Az amias.ro honlapon szereplő információk szerint az Amias International Schoolt Kristóf Lajos alapította, brit tanterv alapján működik és 2023 nyarán kapott akkreditációt. Az intézmény elemi oktatást, iskola utáni foglalkozást és nyári iskolát ajánl, kiemelve, hogy a különleges képességű gyermekek nevelésének, a speciális igényű gyermekek fejlesztésének, illetve az érzelmi fejlesztésnek szakértője.

Az oktatási tárca közölte, hogy az Amias International School jelenleg sem szerepel és korábban sem szerepelt a Romániai Közoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIP) nyilvántartásában, mint akkreditációra előterjesztett vagy akkreditált oktatási intézmény.

A minisztérium szerint az ARACIP azért nem jelentette a hatóságoknak az intézmény illegális működését, mert nem tudott róla.

Mint írtuk, Kristóf Lajost szombaton érte tetten a rendőrség, miközben egy 14 éves fiúval létesített szexuális kapcsolatot. Vasárnap elrendelték a férfi előzetes letartóztatását kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak gyanúja miatt. A TVRInfo ügyészségi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a gyanúsított azt állítja, nem volt öntudatánál a bűncselekmény elkövetésekor, ugyanis alvajáró.

Saját honlapja szerint Kristóf Lajos 39 éves és mentorként, drámaíróként, íróként, tanárként határozza meg magát. Az elmúlt években több újságcikk született róla, ezeket a Hotnews gyűjtötte össze. A sajtóban megjelent információk szerint árvaházban nőtt fel, tanult a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemen és az átlagosnál jobb képességű gyermekek felfedezésével és képzésével foglalkozott – ezért nevezte el „zseniedzőnek” a sajtó –, majd megalapította az Amias International Schoolt, amelyről most kiderült, hogy illegálisan működött.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!