Arra hivatkozva akadályoztak meg egy medvekilövést Olaszországban, hogy Romániában készek befogadni az állatot

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Egy olasz állatvédő szervezetnek sikerült bírósági úton megakadályoznia egy medvekilövési rendelet végrehajtását, arra hivatkozva, hogy az állatot át lehet telepíteni Romániába – írja az Agerpres az EFE híre alapján.

A KJ1 névre keresztelt medve kilövési rendeletét Trento tartomány elnöke, Maurizio Fugatti adta ki vasárnap, miután július 16-án az állat konfliktusba került egy kirándulóval, aki egyedül sétált az erdőben. A turista kéz- és lábsérüléseket szenvedett.

A medve kilövésére vonatkozó rendeletet több állatvédő szervezet is megtámadta a bíróságon. Francesca Patanella, az Onlus állatvédő csoport ügyvédje pedig azt állította, hogy Romániában „készek fogadni a medvét”, így annak megölése szükségtelen és vétséges lenne. Érvelése szerint mivel az áttelepítés alternatívát jelent, „az állat megölése bűncselekménynek tekinthető”. A trentói regionális közigazgatási törvényszék helyt adott a beadványoknak, és a következőkben dönt „a Kj1-ként azonosított példány esetleges fogságban tartását biztosító legmegfelelőbb intézkedések elfogadásáról”.

Az olasz országos állatvédő szervezet, az ENPA attól tart, hogy a Kj1 medvével orvvadászok fognak végezni, ahogy ez két másik medvével is történt, amelyek kilövését szintén Maurizio Fugatti rendelte el.

Nem ez az első ehhez hasonló ügy Olaszországban, amely megosztja a közvéleményt: tavaly szeptemberben például tiltakozáshullámot váltott ki, hogy kilőttek egy veszélyeztetett fajú barnamedvét. Az állatot kilövő férfit akkor megfenyegették, rendőri védelemre szorult.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!